Versek a szerelmi csalódásról
Hittem abban, hogy minden szép lesz.
De ráfáztam, hisz minden elromlott.
Elhitették velem, hogy valaha is lehet valami.
Reménykedtem, hogy te is ugyanúgy érzel, mint én.
Nem is volt olyan régen,
mikor még hittem a régi Mesékben.
Csillogó szemmel vártam mi történik,
a gonosz Sárkányt vajon legyőzik?
Vakítanak a fények, mégis túl sötét az éjjel,
Én bevallom, félek, mit kezdjek e rengeteg fénnyel?
Te tettél olyanná, amilyen vagyok,
te miattad ég oly sok keserűség arcomon.
Te voltál, ki becsapott, játszottál velem,
mint ki még soha sem.
Ily nagy szerelem, mi volt réges-régen,
Azt hittem, végtelen. Mégis vége.
Fent, magasan felhők felett, élt egy angyal boldogan,
Más volt, mint a többi társa, csodaszép, de csintalan.
Angyalszíve fent a mennyben angyalfiút szeretett,
Boldogság közt mégis-mégis a földre vágyott szüntelen.
Gyűlölöm azt a napot, mikor megismertelek.
S gyűlölöm azt is, hogy megszerettelek!
Soha nem volt még ilyen rossz egyedül.
Más miatt eldobtál, s megutáltál.
Meguntam, hogy mindig nekem kell hozzád menni, ha baj van.
Meguntam, hogy becsaptál, átvertél, hazudtál.
Nem érzem már, hogyan dobban a szívem,
Nem érzem már, levegőt hogyan veszek:
Csak azt érzem, kihasználtak, átvertek,
Meggyaláztak, megaláztak... Színleltek.
Bejárom az összes utcát,
megnézek minden bokrot, sarkot, utcakövet,
csak téged ne kelljen látnom.
Mint magányos farkas,
Mi visszavonul vackára,
Hogy ott nyalogassa sebeit,
Olyan vagyok én is.
Feladni mindent
ami soha nem is volt
Hátat fordítani mindenek
ami előtted se volt
a legnehezebb
látni ami nincs
becsukni szemed
a sötétben...
Nem sírok már régóta,
de egy két könnyet elhullatok még ma.
Bánatommal együtt feledlek,
hisz mit tettél, bűnbocsánatot nem nyer.
Emésztetlen szavakon
rágódom örökké...
Milliószor... újra
idézlek magam elé...
Minden rendben van!
Csak néha elfelejtem,
nincs olyan, hogy szerelem.
Vagy ha mégis van,
csak a pillanatban létezik.