Versek a szerelmi csalódásról
Milyen lenne, ha írnék egy verset rólad
Tarka szavakkal, öntelt haraggal?
Benne minden megvetéssel és érzékeltetéssel.
Cifra jelzőkkel és keserű kifejezéssel,
Dühös gyermeki daccal, rengeteg s érzelmi kudarccal.
Miért lett olyan hirtelen vége?
Miért nem lehet minden olyan, mint régen?
Te voltál a boldogságom,
A szívem fájdul, mert csak rád vár.
Egy év eltelt!
Még néha gondolok rád.
Pedig előttem zártál össze,
mint szirmait eldobó virág.
csak álom maradt...
Felkelő nap sugara
megcsillan arcodon,
ujjaim simítom végig
gyönyörű ajkadon.
Szemeid ragyogása fény az éjszakában,
Akárcsak megnyugvó hang a némaságban.
Ajkaid mosolya bárkit felvidít,
Kapcsolati hullámvölgyeket könnyen elsimít.
A csalódás először csoda.
Simogató s melengető.
Először ölelő és szerető.
Szép volt veled,
ha fájt is néha,
fogtam kezed,
nem voltál léha.
Hol voltál, mikor kisírtam szemeim?
Mikor ölelésért kapkodtam kezeim?
Mikor csókért esdekelt szám?
Mikor kerestem, hol a hazám?
"A kapcsolat kettőn múlik" -
Így hangzott az elmélet.
Mégis gyáván nemet mondtál
A gyakorlat terhének.
Valami véget ér.
Újrakezdődik.
Véget ér.
Kicsiszolódik.
Vége van.
Kín, gyötrelem van.
Belefáradtam, hogy bizonygassak neked,
Belefáradtam abba, hogy hallgassam a nyavalygásod,
Belefáradtam, hogy csak melletted ragadjak,
Nem akarok ördögi körben maradni.
Próbállak megérteni,
S bár ajkaid mozognak,
A szó, a hang nem jut el hozzám,
Világom kapui immár bezáródtak.
Roskadnak fogaid közt a szavak,
Programkódok közt maradt hiba vagy.
Túlfűtött szerelem, mit érzek irántad,
gyönyörű arcod beleégett retinámba,
fáj, hogy te nem úgy gondolsz rám, mint jövőbeli párra,
elterveztem az egészet, de minden hiába?
Csak egy seb voltál a szívemnek,
Mit meg nem adnék egy csókért,
Elmentél, és fohászkodok Istenhez,
Megőrjít a több napos ébrenlét.