Versek a szerelmi csalódásról
Én már nem akartam,
Valakiért dobbanjon a szívem,
Valakiért hiába fájjon a lelkem.
Én már nem akartam vágyat, szerelmet,
De Te megérintetted szívemet,
Jöttél, eloroztad a vágyam,
Bár még egy darabig ellenálltam.
Kis szobámban ülök csendes éjszakákon,
eszembe jut néha elmúlt boldogságom.
Álmodozva néztük a Hold fényes körét,
szerelmesen, némán fogtuk egymás kezét.
Nem viselte kínját, mi ily irgalmatlan legyen,
S csendben:
Állt magába fojtva mindent öntudatlan testben.
Hol vannak azok a víg napok,
Mikor arcunk úgy ragyogott, akár a csillagok?
Lemegyek a Duna partra,
Keresek egy eldugott kis fészket,
Szépen szóló hegedűmmel
Elsírom, mit a szívemben érzek.
Elhagyott az eszmém
Most már érzem, mi az igaz fájdalom,
Most a nagy bánatomat szavalom.
Elhagyott az én életem értelme,
Ez volt a lelkem legnagyobb félelme.
Csak ketten vagyunk itt, nem hall minket senki.
Ittlétünket a kétely s dac körüllengi.
Beszéljünk most kérlek, nyíltan és őszintén,
Hullámzó közös jövőnk roskatag szirtjén.
Minden hajnalban fáj a szív, fáj az érzés,
miattad van, te szépséges teremtés.
Reggel már a sötét félhomályban
kereslek még, de vajon akarlak?
Volt idő, mikor nem gondolkoztunk,
Feküdtünk az ágyban, és csak voltunk.
Van, hogy a szem túl sokat lát,
S ha nekidobod az üveget a ház falának, az ablak reped be.
A kártyapakliból te voltál az, akit kihúztam, de ha jobban megfigyeled, az összes lapon te vagy...
Kiürült minden,
Már nem érzek semmit.
Nem is értem, vajon
Mire vártam ennyit.
Ezerszer gondoltam már újra.
Zavartan néztem, hogy min múlna.
Könnyek közt írom ezt a lapot,
Sosem gondoltam, hogy megélem e napot,
Hű, bátor és szerelmes vagyok,
Ezért szerelmemtől halálos szeretetet kapok,
Kapok én tőle szeretetet, megnyugvást, hűséget...
Szíved kapujához kulcsot kerestem
Szerte a világon, s azon is túl jártam,
Az út során, sajnos, sokszor elestem,
De szerelmem szavára mindig talpra álltam,
Jártam én a zord, égbolt nevű tengeren,
Hol a csillagok árbóca a szélben csak úgy lobogott,
S mikor kint álltam a fénylő szélű peremen,
Bár féltem, szívem csak érted dobogott. Bevetettem magam tenger sűrű habjába...