Versek a szerelmi csalódásról
Szép voltál nekem, és szépen beszéltél,
ajkadról áradtak a szerelmes szavak.
Néhányat talán magad is elhittél,
nem én voltam, ki becsaptalak.
...Minden értékemet levetted...
Megcsupaszítva hagytál el,
Többé már vissza se nézel...
A jelen feszes szála pendült
hírbe hozva múltammal jövőm.
Inger feszült a szinapszisoknak...
A kezedbe túlságosan nagy hatalmat adtam,
Majd elhagytál, én meg egyedül maradtam,
Szerettelek, most mégis harag ölel fel engem,
Nem vagyok rá büszke, de tettem, amit tettem.
Szembejöttél, de észre sem vettél,
Csak lágy szellőként érintettél,
Illatod ölelt, és tovább kísértél,
Szembejöttél, de észre sem vettél!
Éjszaka van. Sötét.
Lehunyta a Nap szemét.
A Hold kísérte őt,
lezárva a hétfőt.
Egy év telt el, amióta
Megismertelek téged,
Azóta órák, percek teltek el,
És én mindig szeretlek téged.
Szívem üres, úgy döntöttem, ládába teszem,
és ha tehetem, soha többé elő sem veszem,
könny lesz a fátyla, ágya pedig csontok,
búcsúzóul neki pedig csak ennyit mondok:
- mindig csak bántottak, s kést döftek beléd,
ha nem volt már hová szúrni, hát tágították sebét.
Együtt olyan jó volt,
De már tudom, ez nem álom.
Nem tudom, miért, de félek.
Elmentél egy szó nélkül.
Keresed másban, de miért nem a valóságban?
Másképpen nem kérsz belőlem, de miért nem?
Nincs érzelem, nincs végzetem...
Télvilág
Mint ahogy a tavasz váltja a telet
Engem ő már pont úgy nem szeret
Tavasz volt de már eltelt 3 hónap
És ő véget vetett azóta minden jónak