Versek a szerelmi csalódásról
Azon gondolkozom ma éjjel,
Hogy mi feszíti mellkasom széjjel?
unom már az ágyon ülést
el is bújok ne lássatok
kacsómon a kanül döfés
átereszti a bánatot
Felvillanó orcád lehunyt szemeim előtt emlékként megjelent.
Bőröm forró felülete csak ég s ég tovább, ahol nemrég kezed érintett.
Ajkam zsibbad, szinte érzéktelen, csak ajkad érintése segíthet ezen.
Már messzibe tűnik a pillanat,
Kora reggeli szellő fújta el arcodat.
Gyűlöltél érte, s meg is vetettél,
Ha sírt a szívem, nem szerettél,
Ha nem is voltál ott a kezdetnél,
Ma mégis annyira szeretnél,
Pedig már csak vagyok,
Pedig tudom, nem maradok,
Ma mégis annyira szeretnél,
Pedig ott sem voltál a kezdetnél...
Nem bírta, gyenge szívem nem bírta,
Mikor már magától senki nem hívta,
Elment Ő, de elküldték,
Talán mögötte le is köpték.
Későn jött a szó,
Mely felfogható,
Későn jött a tett,
Mi megremegtetett.
Nem te
Valójában az nem te vagy,
Akinek mondanom kéne ezeket.
A képzeletem szüleménye az agy,
Ami megteremtett, titkon nevethet.
Volt, amikor szerettem Őt, szinte érte éltem,
De most eljött az ideje végre észhez térnem...
Már nincs olyan, hogy mi
Csak én és te meg a hibáinkba fulladt közös jövőnk
A kisujjeskünk kötelez, ezért írom le
Hiányzik minden, amit átéltünk, s mit átélhettünk volna
Mert együtt tanultunk meg élni, s ha kezdet van, akkor vég is
Mindenki hibázik, ettől nem kell félni...
Férfiú a plátóiról
Akarom már végre ismerni nevedet,
hogy végre tudjam, hogyan nevezzelek,
akarom szemedben szerelmes tekinteted,
hogy már mondják végre: őt szeretheted
Azt ígérted, együtt éljük majd át
az évszakok minden múló pillanatát.
Hogy kéz a kézben egymás mellett
minket a mulandóság nem fenyeget.
Hagytam, hogy az érzelem
szívemhez érjen.
Vágytam, reméltem,
véget sosem ér ez.
Mesés világ volt, merre jártam.
Magasra repített a szerelem szárnya.
Magával ragadott szívemnek vágya.