Versek a szerelmi csalódásról
Viszlát, szerelem
Frusztráció s ideges görcsölés,
Baklövés, majd a fájó köszönés.
Őrjöngés, depresszió, ébredés:
Értelmetlen többé a létezés.
Még fel sem fogtam igazán, hogy velem vagy,
máris eltűnsz és egyedül hagysz.
Még fel sem fogtam, hogy vagy nekem,
máris elmész és elengeded a kezem.
XXXI
...Mert ma van a boldogság gyászolása,
Utolért a csalódás szegről, végről,
Az élet furcsa fintorának hála.
Nem gyűlöllek, de nem is szeretlek.
Mégis mindent megadnék érted.
S bár hiányzol, nem kereslek.
Csak szerelemmel utállak téged.
Nem bánod, amit tettél,
Velem elkövettél.
Engem te otthagytál,
Teljesen becsaptál.
Elmúltunk, mint a szivárvány,
Kiderült, nyomvonalunk vakvágány.
Mentünk mindketten, de más úton,
Te az egyiken, én meg a másikon...
Nekem már kevés ami sok
Bennem nincsenek piramisok
Csak romok
Szívem kettéhasadt.
A szikla szélén, a szakadék mélyén
látlak téged, ki széthasított.
Oly aprócska vagy,
mégis a fellegeket karcolod.
Annyi könny lecsordult,
sok mosoly eltorzult,
tüskék szívbe szúrtak.
Csendünk közöny útja.
Hiányodat Krisztus-keresztként cipelem
Magány-korbácsok csattognak feketén
Annyira néznélek hogy fáj már a szemem...
Elfáradtam, s lábam úgy kapaszkodik
Minden megmaradt erejével,
Hogy a föld maga is érzi,
NINCS TOVÁBB.
Tüzes tengerparti nyár,
Megláttam én egy gyönyörű lányt.
Szívemben lángra lobbant a vágy,
Elém tárult a gyönyörű báj
Te melletem voltál,
Míg más után vágytál,
Nem baj,
Vágyaid elérted,
Mert engem itt hagytál...