Versek a szerelmi csalódásról
Kicsit minden jobb volt veled,
Lehettél volna akár a másik felem,
Sokat beszéltünk, keveset éltünk...
Bár kő volna mellkasomban e megtört szív helyett,
Nem tépne szét a fájdalom, hisz egy kő nem szeret.
Azt kéred, ne keresselek,
Fáj nagyon, hiszen Szeretlek!
Szívemet ismét kín sújtja,
Remény rabja lettem újra?!
Szeretni én így tanulok,
Mikor már szakad a burok?!
A boldogság, mint egy gyümölcsöstál,
aki szeret, néha rátalál.
Hol voltál, mikor szeretni kellett,
nem leltem szíved-lelked,
az álmok mezején messze futottál,
ki tudja, tán te sem, hova jutottál,
az alkony eljön könyörtelen,
ne maradj üres, gyönyörtelen,
keresd a kék madarat máshol,
megfogni nem lehet, száll messze...
Szívem rád találtat, s a szememnek sem hittem,
kincsem, melyet szikrázó tekintetedben találtam,
csodáltam gondolataid, melyek mind olyan értékesek,
ígérem szívem féltett kincsét, csak maradj még.
Hol csak bánat és könny van,
Hol széttörnek az álmok,
Hol nem nyílnak virágok,
Én csak arra járok.
Régi-új vágyakat mormoltál fülembe,
míg a villám serkenő fényére néztem,
s ahogy az égbolt a tetők élét fente,
még sohasem voltunk ennyire egészben.
Álmomban
A kezem még fogta a kezed
A parkban ültünk a kedvenc fád alatt
Gyengéd voltál ahogy magadhoz húztál
A csókod édes volt és lassú és filmszerű
És meg akartam állítani hogy így maradjunk
Hogy az egész világ tűnjön el a fenébe
És ott maradjunk mi ketten ketten...
Mondd, hányszor halok meg idebent miattad?
Hány éjszaka lesz álmatlan nélküled?
Hónapok múlnak, te rég továbbléptél,
Könnyeimmel árasztom az összes érzést feléd.
Nekem többé már nem szabad szeretni,
Halk, szerelmes szókat fájón felidézni.
Lágy ölelésed bőrömön érezni,
Nekem többé már nem szabad szeretni.
Azt hittem, más vagy, mint a többi, de nem,
Józanul nem, ami részegen megy.
Csalódtam benned, de az Én hibám, nem a Tiéd,
Többre értékeltelek, mint amennyit valójában megérsz.
Tényleg szerettelek és szeretlek, ezt vállalom,
De tudom, ezzel is csak önmagamat áltatom,
Nem hittem volna, hogy a sorba fogsz állni.
1.
Vontatottan pereg az idő álmos cseppje,
Káoszba oltott félelemmel tekintek szemedbe...
Mondd, szerettél-e, Kedves? - megdobbanó szívvel
Engem vártál-e? - a nap végén, éjjel
Rám gondoltál-e? - olthatatlan hévvel