Versek a szépségről
Csak egy pillanat... (Tyndall-sugarak)
Felhőkön megnyíló ablakok fátyla
- mint fénylő, rózsálló szatén függönyök -,
aranyat áraszt az ábrándos világra,
selyem leplében fehérbe öltözöm.
Jöttél a semmiből, naptekintettel,
csillagszemekkel, őzgida-arccal,
hogy elvigyél magaddal, s csak
nekem legyél, belőlem vegyél...
Megcsillan cseppjének sugara.
Fényt ontva, tekintetem olvadt fényébe.
Jártam már csendes tarlón este,
Mikor csillagokkal ékes a roppant tiszta tér.
Nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze...
Hold, te drága női alak,
menyegződ várod, minden újabb éjjel alatt.
Dráva partján ülve mélán,
nem tör rám semmi emlék,
egyet kivéve, téged, tétován.
Rád festem magam
akaró szép szívemmel,
paplannak felhő- öleléssel,
szememben mély vizekkel,
harmat tekintettel.
Érzed ezt? Súlya van...
Még minden csak mag koromban kezdődött,
Lassan, ha figyelsz, megtudod, hogy végződött.
Selymes, puha földbe temettek,
Finom tápokkal etettek.
szállj, szép galambom, repülj,
repülj csak,
szárnyad vasakban, ne félj,
feloldlak,
két szép szemednek vakul
világa,
Könnyem patakkal mossa
tisztára...
Vizi világ, mélyen csendben,
barracudák mély üregben.
Tengerfenék, száz színvilág,
kőhalak és lágy medúzák.
Dal, pihenőben (Egy szeptemberi nyár képei)
Udvarom, udvarom,
szép, kerek udvarom...
Házamnak szögletén
de sokszor dúdolom...
A bátor szív erős és vidám.
Erőt ad az élet romos oldalán!
Elméláztam egy pillanatra,
s valami gyönyörűt láttam:
a várva - várt jégvirágot...
Kezed egy gyermeké, lábad, mint asszonyé,
arcod egy emberé, mégsem válsz emberré...
Rejted a titkokat, bujdosol, riogatsz,
szerencse gyökere, lázhozó gyötrelem,
nem nősz te akárhol, bitófa árnyékán,
tolvajok tetemén, testeknek vizenyén...
Ha már itt vagyok,
Olyan nyomot hagyok,
Amit ember még sohasem.
Miattam egy lélek megfagyott!