Versek a szépségről
Egy pillantás volt csupán
Ennyit tudok rólad
De szomjazom rá
Mint borissza a borra
Spenser szonett
Szikrázó napsütésben erdő, mező,
Fényözön árad szét a déli tájon,
Csend van, patak fut közel, csörgedező,
S én csak utánad, csak utánad vágyom...
Újraéledés
Csiripelő kicsi veréb
házunk ereszénél
fürdik a tavasz
jöttében,
kiscica tekint fel reá,
barátok lennének,
ej,
s a kerti kúton...
Ragyogóan kék egünkön
bodros bárányfelhők bújócskáznak,
sütkéreznek a napsütésben,
mosolyognak s reánk néznek.
Fantáziadarabok Shakespeare s egy lázadó modorában
Szonettkoszorú
Reménylett kedvesemnek,
múzsámnak, ihletőmnek,
Petrarcának és Keatsnek,
kik mindig segítettek.
Jó illatú, szép és egyedi.
Párja nincs e földön...
Finom ered fényes diadalt dobolt,
hajad selymesen ragyogott a Napra,
szemeidben tűz, lelkedben láng honolt,
sosem gondoltál holmi holnapokra.
Elhalkuló dalát hallod-e a nyárnak,
míg puha-zizzenve lombuszályból szállnak
arany-moll akkordok, s ez a haló szépség
még zeng, és fölötted kifeszül a kékség?
Átlátszik tavasznak fényében az idő,
burokban alszik egy lila virág, belőle...
Szerelemszárnyú illatbolyhok,
Mandula, ibolya, somvirág,
Szanaszét hullnak kis virgoncok,
Fehér a kínai szilvaág.
Egy pici, színes madárka
az ablakomhoz szállt le egy ágra.
Megpihent, körbenézett,
szépségével megigézett.
Ragyogott példaként kék bolygó az égen,
mit univerzumból gyönyörködve néztek.
Telve boldogsággal itt lakók élete.
Vágyott idejutni, aki csak tehette.
Természet
Eltűnő magányom, ó, szép természet,
a tar fának maga szépsége éltet.
A friss leheletedben megmártózom,
lelkemben csiripel szép csalogányom.