Versek a szépségről
Amikor a köveken jártál,
A patak csobogott,
A szikla tövében
A Nap reád ragyogott.
Rólad szól e kedves dal ma,
édes, piros eperalma.
Fönt mosolyogsz a faágon,
bőröd hamvas, mint a bársony.
Sárgán harsog a dús aranyeső az ajtó előtt,
szivárványt trilláz a feketerigó a háztetőn,
lassan délutánra fordul ünneplőn a délelőtt...
Ifjú világom tiszta horizontjában
belefér ifjúságom szinte egészen,
napot fogtam varázsszavakkal,
színes szivárványokon ballagtam.
Mennyi játék van az estben,
az ég áttetsző mézopál.
Fűz áll a pataknál lesben,
egy sellő pikkelypénzt dobál.
"Poet" egén szivárványok,
több mint hétszínű virágok,
rímfaragók, bizakodók,
tollal s szívvel gondolkodók.
Amerre járok, remeg a föld,
mély szakadék ásítja léptem nyomát.
Arany-tollú sólyom szárnyal fönt,
szeme az enyém, vele látok csodát.
Halk zümmögés hallatszik,
elrepült egy cserebogár.
Alkonyodik.
S míg a nap visszakacsint,
narancsos festéket hintve az égre
az első csillagra vár.
Befogadott kiscicám
Tavasz óta nem nőtt meg,
ebből arra következtetek,
hogy ő bizony törpe lett!
Fodrokat borzol víz hátán,
parton oson, siklik csillámán.
Fénycserepekkel labdázik,
eljön az éj, mégsem fázik.
nyár zsong hűs lég száll
nap nem tűz csak szél jár
lomb rejt egy perc áll
nem tört most is még
épp úgy vár mint rég
egy kép csend kék tó
két part mit híd köt
pár jó szó bölcs ív...
Nyári zápor
elvarázsol,
hallgatom,
múltról mesél
szellő-fújta
dallamon...
"Mert előbb-utóbb úgyis letelepszem"
Ott, hol rigófütty ébreszt reggelente,
A hajnal az éj selyméből nappalt sző,
És a boldogság lassan ugyan, de jő...
Hegynyi fák integetnek, suttognak bölcsen hozzá,
folyók búgnak, dalolnak lágyan, karolják oltalmazón.
Régmúlt időkről mesélnek szelíden, boldogan...
Együtt száll fönn büszke sassal gondolatban, ábrándozón.
Útközben - Szentivánéj a Spitzbergákon
Szentivánéj hagyománya és
Longyearbyen - a fények ölelte,
vad táj - fjordokkal tálalt lenge
kincse, nap-éj vándorló fölkelte...