Versek a szépségről
Csillagmezőn kéz a kézben,
sétáltunk a természetben,
csillagvirág lábunk alatt,
kísérnek a napsugarak.
Mert a halál nekem nyereség: Szent Pál
Most gondolod persze, bánatos vagy,
Mert benned emlékem másképpen nagy,
Miként azt számodra alkottam meg,
Amiket csak így-úgy hallottam meg.
Egy csók, nem kérek többet,
Ami illethetne még,
- Szád eper, ajkad e méz?
- Kóstolódzunk, kérlek, engedd!
Szakad az eső.
Ma megsirattuk az eget,
csak ömlik, folyik, zúdul ránk egyre többet.
Már hetek óta figyelem a fát,
az útszélen felejtett gesztenyét,
május itt hagyott, fürtös illatát,
levelek, ágak, szirmok versenyét.
Alszol még, s én úgy szegődöm ágyadhoz,
Mint gyermek anyja végtelen öléhez.
Így nézlek hosszasan e hajnali órán,
Ketten a feketével szerelmesen, némán.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
Nyílnak a rózsák már a kertben,
a bíborukat mindig szerettem,
a szirmok bársonyát csodáltam,
ha virult az asztalon, a kis pohárban.
Örülök, hogy megismertelek,
bár tudom, holnap Új Asszony leszel,
igaz, nem az enyém szíved,
de velem mindig kedves,
aranyos vagy, adod önmagad.
...A szív, mi miattad fogy,
A dobogás miattad gyors,
A kéz, mi téged fog.
Fáradt erdőben mélyen ázott utak,
lombjukról lecseppenő harmat,
hozza-viszi szélvirága álmos
tekintetében a tavaszt.
Búzamező kék katángja
Pipacsvirág lelki társa.
Lepkekönnyű pille mása,
Tenyérnyi a boldogsága.
A kis Akácka szomorú volt
az erdő közepén.
Körötte a hatalmas fáktól
nem érte el a fény.
Szépségedben találtam meg mindenem,
Lágy liliomvirágok között tekintettem fel.
- Hervadsz? - nevettem.
Hogy lehet, hogy egy ilyen szépség, mint te, életlen?
- Kell a lelkem? - kérdeztem.
Szemedben életemet kerestem.
Kipréseltem lelkem tengerkék egét, és életet adtam neked.