Versek a szépségről
Virágom volt egy, legszebb mind közül,
Jól tudtam hát, hogy nincsen néki párja.
Ha hervadván láttam, gond vett körül,
S imádkoztam, hogy jöjjön égi pára.
Reszket a fán a levél,
szél viszi halk sóhaját,
annyi álomról mesél,
mit betemetett a nyár.
haikucsokor
az érintésed
többet mond minden szónál
hagyom beszélni
"Az élet nem habos torta!"
"A banán mindig görbe."
Ti is ilyen egyszerűnek
látjátok ezt az egészet?
Napfényben pompázik
a sokszínű ősz,
parkokban, tereken
ritkán jár a csősz.
Igazság szerint a kérdés kérdést vet fel,
Érted, hogy szavak szerint mit is kérdezel?
Belül rendben vagyok, hiszen élek,
A te szerveid is ott vannak? Én is megkérdezlek téged.
Ülök a teraszon, körülöttem rőt színű levelek, halkan sóhajt a szellő, elfújja sorsom múltját,
az élet színpadán még reménykedve álmodom a mesebeli csodát...
A zene szárnyán kortalanul repülök,
búbánatra és minden kínra fütyülök.
Harmóniává lesz a jelen és a múlt,
dallammá szelídül az érzés, mi feldúlt.
Napnyugtató hálókat vetnek
az ég felhőfodros tavára
alkonyati torreádorok.
Ó én édes gyertyalángom
Mannát nyújtó mézes kívánalom
Földi létet gyötrő heves álom
Eszeveszett boldogságom
Ha napra jön az éj
Holdvilágos csillagfény
Térj be hozzám édes álom...
Gyom-verte rónaság
végtelen pusztáján
lilában tarkálló
sóvirágkoszorúk.
Hervadt virágok közt a hatalmas kertben
Egy gyönyörű szép rózsaszál az, miben Reád leltem.
Remegő kezekkel én kiszedtelek onnan,
Míg el nem visz más előlem... hazavittelek nyomban.
Akarlak! Jobban, mint mást ezen a világon!
Nézni a szirmaid, illatod érezni! Kívánom!!!
Menyasszony lett a sápadt teliholdból,
fejére fátyolt felhőkből fon az éj...
Egyszerűen írok,
soha nem cifrázom,
rímeket a kisujjamból
könnyedén kirázom.
Kék most az ég, és süt a Nap,
sugár zubog, mint tűzpatak,
szívemben bimbóként bomlanak...