Versek a szépségről
Szomorúfűzfák földig érő lombja,
Zizegő levele csak suttogva mondja.
Aki árnyékomba leül megpihenni,
Látja a bánatát búsan tovamenni.
véletlen képvers
Tavasz van.
Az ég kobaltkék.
A zöld: friss-zöld, világos, mint a reggeli gondolat.
Két madár száll az égen.
Túlnan hegyoldalon még barnállik az erdő,
Pőre fák áhítják, várják már a tavaszt.
Múlik a tél, a hideg, a fagy, a jégeső,
Unjuk már, küldenénk márciust, a ravaszt.
Sötét csuklyáját felvette,
Fényét fekete ködbe
És sötétségbe temette,
Majd felment a fellegekbe.
Istent láttam az úton, éppen fotózott,
tömbházakról készített pillanatképet...
Csodálatos reggel ez a mai.
Lágy, kora tavaszi szellő járja át az udvart.
Messziről virágok illatát hozza.
Vidáman daloló madarak a szerelem nótáját fújják.
Fekete palást az éj
csillagfény szegéllyel,
rásimul az esti világra...
Cris Rhea
Úgy szól, zsong nekem
ez a puha, meleg dallam,
befon a zsibongó,
édes-bús izgalmas szín
Aludni térnek aranyszín csillagok,
párás reggellel ébrednek illatok,
ciklámen felhők éj sötét leplében
megfürödnek a sugarak cseppjében.
Mert mindőnkben ott rejlik
az emberi szépség,
valami titkos teremtő
műve van ebben!
Hűséges Múzsa
Múzsám elment szabadságra,
hány hétre, azt nem tudom,
azt tudom, hogy nélküle az
üres köröket rovom.
Egyszer édesanyám ajándékba amarilliszt kapott,
egy meseszépet, egy száron négy virágja volt.
Gondozta, ápolta, túlféltette talán,
mert következő évben levele nőtt csupán.
Szitál, szemerkél,
finom permetétől
ébred a sok levél.
Cseppre csepp,
telik a veder,
éltető ez a jó tett.
Zagyva folyót még nem láttam,
a partjain sem sétáltam,
messze van a lakóhelyem,
pedig olyan, mint a kertem.