Versek a szépségről
Álmomban próbáltam repülni a széllel,
szembeszegültem én a zord sötéttel.
Megragadtam gyorsan egy ragyogó csillagot,
hogy koszorúba fonjam véle a holnapot.
Oly szép voltál lenn a parkban,
Engedd meg, hogy elmondhassam!
Vannak ösvények tovább.
Keretnek gaz, gázoló láb,
Ha felé viszi két erős szárny,
Madárszemmel igen parány.
Alsóerdő rejtekében
kanyarog a völgye,
őrként álló Nordmann fenyők
óvják s fogják közre.
egy rügy megpattant
tavaszt jelzett
holott a tél még
a faggyal ölelkezett
félénken a faágon
didergett a fényben
a nap is elbámult
e szokatlan tényen...
...szórják széjjel halk lépteit a májusi éjnek,
langy keleti szél játszadoz a lankás partokon
járva, s így üzen széllantokon a sok-szín levélnek.
Mementó
Ég a villany,
Csendbe fordult a lét,
Lenni akarsz,
Mint egy gyönyörű rózsa,
Mi lehullatja leveleit
Mennyi csodát láthatni a Földön...
Sóhajtok, míg ábrándjaim űzöm,
Gyönyörködöm fában, égben, napban,
Mindkét szemem homályba burkoltam.
Csodálat!
Szép leány, mikor fotódra nézek.
Hogy ne felejtselek,
Arcomon döbbenet a csodától...
Szerelem a földi mennyben,
érzelmek legszebbikében.
Körbevesznek az angyalok,
megszépülnek a gonoszok.
Varga Erzsébet (vargaerzsebet)
egy nemtörődöm
délelőttön
tükörujjak
ráncokat
firkálgatnak
lágy ezüsttel
némi füsttel
satírozzák...
Csend ölel vándorfelleget,
szélén millió fényvirág
beborít tűnő éjszakát,
pihen már a tündérvilág.
Kopárak a kertben a fák,
Nem zengnek a pacsirták.
A tájra nehéz köd nehezül,
Fájó magány kívül s belül.
Csisszen-csosszan már a napkelte,
itt-ott bágyadtan pislákol a hajnalfény.
A fák előbújnak éjszakai rejtekükből,
suhogva köszöntik az új reggelt.
Vigyázz, ha az erdőben jársz,
hol a szépség vesz körül,
fürdőző nimfákra lelhetsz
ágak között, legbelül.