Versek a szépségről
Voltál apró mag, csírázni kezdtél,
felszívtad az életet adó nedvet.
Voltál pici hajtás érett föld felett,
szépséges összhangú zöld rét lettél.
Elképzeltem egy mezőt
S a mezőre vörös rózsák ezreit
S a rózsákra tűhegyes tövist.
Elvesztem a romantikus látképben,
A Nap nyugovóra tér éppen.
Ma van a nyár utolsó napja,
dehogyis gondolok még az iskolapadra!
Ha kép beszél,
- én hallgatom!
Minden szavát,
a szavak javát,
a hang futamán,
a dal-vonalán
az illatát!
Egy hegy csúcsán sem ér véget a világ,
az ég lélekre nyíló lótuszvirág.
A kifeszített égbolt csöndes ablakán
Gondoskodó karok tárultak ki lassan...
Csillag szikrázott föl kozmosznak ruháján,
Erős kéz tartotta teremtő markában.
...úgy csörgedez idebenn,
szemembe, fülembe ér,
s megnyugtatva leng a csend.
Mikor arra ébredünk, itt van a szeptember,
Mikor már az iskolást ébreszti a vekker,
Alábbhagy a forróság, de csak estefelé,
Színesedik már a táj, hullik a falevél.
Vedd észre a szépet,
mert ott van mindenben.
Egy kedves mosolyban,
vidám tekintetben.
Anyu a legszebb volt nekem!
Arcát magam elé elképzelem.
Menyasszonyi képe itt az asztalom előtt.
Hej, rég volt már...
hát itt vagyok, oly sokszor üzentél
felhővel, széllel, a partodon
ülök dobogó szívvel, s te nézel,
ahogy szememből egy könnycsepp tűnik el,
vágytam látásod annyi éven át,
képzeltem rólad száz meg száz csodát,
hullámzó, mélykék tengered, szinte...
Tenger vize, futó habja
simogatja testemet...
Azúr színű ragyogása
betölti a lényemet.
Szeptemberivé halványul a fény,
Sóhajt nagyokat a természet,
Strandolók zaja már távoli,
Iskolákban gyülekezik a nép.