Versek a szépségről
December
Jeges szél akkordja zengeti az erdőt,
rezesek harsognak fájó szimfóniát,
ihletre buzdítja a mennyei festőt,
karácsony havából fakaszt harmóniát
Patak partján aranyló táj
tükrözi a kék eget,
fehér hídján általmehetsz...
költőnek lenni küldetés
alámerülni a mélybe
élete kusza szenvedés
fájdalmának nincs mértéke
minden mi él megérinti
szereti akit senki sem
világot belülről nézi
s néha könnyezik csendesen...
Még napsugár csillan nyeldeső fodrokban,
néha a szél zörren a parti bokrokban,
nagy folyam unottan folydogál medrében,
parti fákat az ősz színezett kedvében.
Lenyűgöz a szépséged:
Nincs hozzá fogható.
Amit irántad érzek,
El nem oltható.
Színez az ősz most, olyan csodás látomás,
mindenütt a világon arany ragyogás,
a sima vízen néma csend tükröződik,
napfény benne valóság, mely csodát játszik.
Nézd, mennyi színben pompázik az ősz,
miközben köröttünk egyre sűrűbbre
nő a köd,
s bár fakuló fénnyel ragyog a Nap,
sugaraival a Teremtőnek
dicsőséget ad.
Keresek egy régi, boldog múltat,
az utamat hosszútávon kutatom,
a szavak bennem rég elpusztultak,
hogy a hiány s az üresség fájjon.
Vörös színbe öltözötten,
ragyogó-kék éggel,
ránk köszöntött az október
költői beszéddel.
Bűbájjal meghintett fekete égbolton
Csillogó tünemények ragyognak.
Földre szállt felhőben félúton
A csillagok Strasszkőnek látszanak.
...csendesen lelkedbe sétál az ősz, megkopott idő őrzi az emlékeidet,
lassan elnémuló békés csend telepedik végtelen szereteted húrjára,
reménynek halvány fénye még megcsillan életed alkonyára.
Rőt szőnyeget terít az ősz elém,
erdei úton álmot fest, reményt.
Susogó avar nyög léptem alatt,
a napsugár bágyadtan simogat...
Szép a lánynak a haja
Rásütött a Nap sugara,
Milyen szép volt, mint a rózsaszál,
Látom, hogy rosszulnak az egek,
Nem lesz vége a nyárnak.
Az éjszaka leple alatt hálót sző a magány,
fészket rak a szorongás, nincs több talány,
hogy lesz-e még jó sorsod,
vagy az élet az orrod alá tör borsot.