Versek a szépségről
roncs csónak suhan
vöröslő folyamok során
téli szellő rohan
kíséri a lelket útján
a vágy árad belőle
célja a fájdalom világa
csak tekint előre
húzza kívánsága...
S hogy mosta a városnak minden szennyesét
Zavarban fetrengtem, mint sertés az ólban,
Röfögtem is. Ha jött világosság, vagy amikor setét
Órákban reménykedtem, mert kerestem őt minden csókban,
S hogy mosta a városnak minden szennyesét.
lámpafénynél ülünk
szemedben ég sugara
ez az este szép
világért sem néznél föl
a lámpafény sugara
ölbe kapott...
A pillangófogás titkos receptje
Meglátod és tetszik, amit látsz.
Futsz utána, hogy vele játssz.
Látod, de nem éred utol sohasem.
Futhatsz már ezután a tereken.
Hiszek a szépségben, a szellem erejében,
a végtelennek tűnő messzeségben.
Hiszek a pillanatban, a pezsdítő dalban,
a változásban, a szabad gondolatban.
Tanyára mentünk ki lovas szekéren,
kígyózott utunk akácok között,
megáldott béke ült e vidéken,
mező, a rét mind nyárba öltözött.
Szívemben már rég elcsitult a nagy tűznek lángja...
Fázunk, melegre vágyunk,
jöjjön végre kikelet,
vigye a zord hideget,
űzze el a szeleket.
Nem láttam még ilyen szép szájat,
Pedig láttam már, nem is tudom, hányat.
Nagyon különleges a szád íve,
Az ember ha látja, felvidul tőle a szíve.
az én világom
mindig kerek volt
és sérthetőségében
is sérthetetlen
társaim
barátok
állatok
növények voltak...
Fénycsóva úszik el előttem,
Ahogy közeledem, elröppen.
Egyszeriben visszajön hozzám,
Új világba sodor a hullám.
Tarka fényözön tárul elém,
Cifra lakói úsznak felém.
Évmilliókban minden kő rokon,
rajtuk Édenből lopott fénytörés.
Varázslat, mint hajnal a bokrokon:
föld és ég között oldás és kötés.
Saját porában gázol a papírtalpas,
Mindenét cipelve masíroz a bajban,
S pajzskén védi őt a kemény borító,
Mert nem több, csak ékes porfogó.
Van egy város a Mecsek alján,
Pécs, te vagy szépséges városom.
Templomaid, tereid járván,
szép utcáid, házaid látván
örülök, hogy itt lakhatom.