Versek a szépségről
Hej, lányok, ti lányok,
Ti, reményes ábrándok,
Ti, az élet édes gyümölcsei,
Ti, a természet lágy ölei.
szezonálisan
Templom tornyának tűfokába
fűzött ködből fonalat,
takaróját abból varrja
a szorgalmas alkonyat.
Súgták, hogy van valami fura a levegőben,
És az ezt mindenhol mondják,
mégis szomorú vagy a végén.
És még mindig...
Aranyló sugarával még mindig átölel,
Fényes mosolyával melengeti testem,
Simogatja lelkem,
Még mindig ragyog!
Nem kell külföldre utazni, helyben várhat az élmény,
remélem, megláthatom valóságban is, nemcsak
a telefon picinyke képén.
Iszkaszentgyörgy a település neve, először egy
csoda-dalban találkoztam vele, az érzés, amiből
a dal született, mindig megremegteti szívemet,
és csal elő felfelé folyó könnyeket.
Ahol az út véget érne,
a láthatónak kevese!
Rácsokat húz a képbe
a fák függőlegese.
Az őszre csendben hull alá a tél,
Fehérre váltva avarszőnyegét.
Rémítőn, reccsenve roppan az ág,
Jeges leplében álmodik a nyár,
Tavaszra vár az elpihent világ.
Érezd a napfelkeltét.
Érezd a táncot.
Add át magad a zenének.
Öröm örömöt csal.
Lappangva leselkedett az érzés,
kételyek fellege fejem felett,
hogy csillapítsam szívem verését,
írnék röpke dalt, mely bennem rekedt.
Ne nézd hogy ki vagyok
Nézd azt mit akarok
Figyeld
Ülj mellém...
Mi
Itt vagyok, kinyújtom kezem,
itt vagyok, hogy segítsek neked,
segítek cipelni neked
terheid, tőled átveszem...
És akkor őszt festettél nekem,
álltam, bámultam, szerelmesen,
kacér színek csókjuk lehelték,
a fák vágyón águk emelték.
Október van, és én itt vagyok.
A csendes eső hangját hallgatom.
Ma narancsba öltözött a reggel,
játszik az ég színes fellegekkel.