Versek a szépségről
Nyári zápor
elvarázsol,
hallgatom,
múltról mesél
szellő-fújta
dallamon...
"Mert előbb-utóbb úgyis letelepszem"
Ott, hol rigófütty ébreszt reggelente,
A hajnal az éj selyméből nappalt sző,
És a boldogság lassan ugyan, de jő...
Hegynyi fák integetnek, suttognak bölcsen hozzá,
folyók búgnak, dalolnak lágyan, karolják oltalmazón.
Régmúlt időkről mesélnek szelíden, boldogan...
Együtt száll fönn büszke sassal gondolatban, ábrándozón.
Útközben - Szentivánéj a Spitzbergákon
Szentivánéj hagyománya és
Longyearbyen - a fények ölelte,
vad táj - fjordokkal tálalt lenge
kincse, nap-éj vándorló fölkelte...
Hold udvarán, nap kertjében,
Csillagúton, amerre jársz.
Gyémánt színű köntösödben
Angyalszárnyon messze szállsz.
Hamvadó szépsége hervadó rózsámnak,
de benne oly nagyon erős az élni vágy,
még utolsó pillanatában is lobog,
és úgy ontja felém bűvös csáb-illatát.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
Szeretném elküldeni nektek, késői világ,
a virág szépségét, színét, illatát,
a madárdal hajnali trilláit,
a cseppkőbarlang könnyező gyertyáit,
a hegyek felett szálló bárányfelhőt...
"Egy rózsaszál szebben beszél".
Erkélyládában csenevész
rózsatövet elültetett
nejem, (kinek a kis szíve
még a kórót is sajnálja),
öntözgette reménykedve.
Ha majd egyszer elfogyna szerelmed,
nézz fel az égre, ott leszek teveled,
kék szemeimben szerelmes szeretés,
fülembe csak te beszélsz, te beszélsz.
Aki tiport minket, még jobban széttiporna.
A földben mennyi szétzúzott gerinc
hever! nem tartja őket össze már a forma.
- Testünk múló, veszendő, ócska kincs. -
Beszippant a nyári éj,
mint a folyóban örvény,
úgy húz a mély.
Amennyiben a szerelem vak, hát én is vak vagyok:
A külvilág rezgéseire érzéketlen, az idő tőlünk független
Ütemben halad saját relatív medrében,
Ha a felkelő nap aranylik, vagy épp lemenő korongja ragyog,
S ha milliónyi csillag tündöklik a végtelen égen,
Mindössze egy csillag tart engem ébren,
Melyre szemed határtalan mélységeiben lelek.
Az alkonyi égen tovasuhan
a napnak fénylő sugara. Suttog,
hogy a hajnalra ím, még várni kell,
mert az Éj itt kopogtat a fákon.