Versek a szenvedésől
Itt élünk már több száz életen át,
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.
lénye legmélyén mindenki fél,
magányosan, árván, egyedül él,
akár egy kismadár a fészekben,
tátogunk a levegőbe félszegen,
egy baráti kéz, mint az élelem,
nélkülük kihunyna az értelem...
Adtam. Maximumot adtam és most
Feladtam, lehúzott az élet.
Visszaadok mindent, mit kaptam,
Belülről csak fájdalom éget.
Keltsetek fel majd szeptemberben!
Keltsetek fel majd szeptemberben!
Hogy ne csalódjak annyit az emberekben,
S hogy szunnyadt szívem ne legyen száraz,
Mikor jön majd rá egy válasz.
Látok egy arcot,
Ki didereg és fázik,
Levetette régóta,
Mi taszít és játszik.
Nélküled csak legallyazott fatörzs vagyok,
kivágtak s erdőben hagytak a favágók.
Nincs bennem keringés, nincsen bennem élet,
Nincs belül más, csak a szomorú emlékek.
Hiába a fényűző csillogás, vagány kocsik tucatja,
A világ sötét, megromlott emberek halmaza.
Szeretnék tisztán látni, hogy a kincs elfedje a port?
Vagy szeretnék jól látni, hogy a por elhozza életembe a sötét kort?
Kövület festi lelkem
Mozdulatlan mindenem
Hófehérke megfeketült
A világ forróvá hűlt.
Már minden boldogságot megette,
Ha nem, hát elvette s magának eltette...
Babits Mihály: Húsvét előtt című művének néhány szavának felhasználásával
Akkor is volt, most is van.
Háború volt, "béke" van.
Sütkérezem a Napon,
Füvészkertem a vadon,
Fekszem egy rakás ágon,
Termetes, hangyás ágyon,
Szaladnak rajtam gyorsan,
Rajzanak gazdag sorban,
Egyéb állatok lépnek,
Serény, rám zajló népek...
A magányos bohóc rám nevetett.
S keserű könnye barázdát karcolva,
Savas patakként folyt szét az arcán.
Sminkje elkenődve valami kaotikus álmot varázsolt.
Ha lehettem volna
Elengeded kezeim, midőn előttem a mélység,
mi tátong, eltolsz, ellöksz most magadtól,
árnyéka lettem egy régi kísértetnek, mi itt él
mélyen bennem, szívem fáj, lelkem ordít,
szemeim könnyei marnak egy sebet mélyen
belém, mint eke vasa, lassan, de rendületlen
elárvultam nélküled.
Te voltál az, kit ajándékba kaptam,
te voltál az, kiért mindent odaadtam,
az elején féltem, mert sokat csalódtam,
de szerelmes lettem, és többet nem aggódtam.
Csak halad az utad a sötétben,
nem tudod, merre,
vagy hogy valaha vége lesz-e.
Itt-ott felbukkan egy világító lámpa,
irányt mutatva vagy eltérítve más sávba.