Versek a szenvedésől
Minden erőmmel
Volt egy lét,
Mely már csak a fejemen ég,
Volt boldogság,
Ami már csak kihaltság,
Volt egy gyönyörű, szép szó,
Amely már a hajnal hátán sír.
Ölelés
Hányszor számoltam az ölelésed,
forró csókod ajkamon!
Szabad-e ennyire vágynom utánad,
sajnos, nem tudom.
Járható; te döntöd el a részleteket,
a jót látod, vagy csak a hibát.
Mit nekem a sznob véretek,
inkább elmondtam egy imát.
Vajon Ő néha gondol reám?
Vajon Ő is őrlődik talán?
Amikor egymás szemeiben elveszünk,
Vajon egyszer valaha együtt lehetünk?
Számítottam, de nem reméltem,
Éreztem, de nem hittem benne,
Aztán megpillantottalak
Képzeld, hogy a világ egy szoba;
s képzeld, hogy e széles szobában,
melyből nem menekülhetsz soha;
Szerzet fullad a saját porában
Részletek a versből
Könyörgök, Istenem,
segítsd elviselnem!
Mennyi sebet ejtett rajtam,
hány kötést átvérzett a múltam, a tegnapom;
a fájdalmam óceánján te eveztél velem,
s törölted izzadt homlokom.
A siroki vár titka
Elmesélek most egy bús, szerelmes történetet,
mit régiek regélnek a Mátrában.
Gizella úrnőről mesél a népi emlékezet.
Megtörtént biz ám ez Sirok várában.
Porba hullt emlékek
Még emlékszem.
Hatalmas szélben indult a karavánsor,
Elhagytunk őshazánkat, mely a miénk volt.
Beárnyékolták a becsületünk, hát menni kellett
Neki a nagyvilágnak, mert élni kellett.
Ki akarok szabadulni ebből a körforgásból.
Csak hajszolom magamat.
Ki voltam én réges-régen,
Uram, kérdésemet meg ne tagadd.
Szúrós harmaton gőzöl italom -
elillan a tűz, és megmarad a nyom -
szétnéz a gólya, és nekem hoz:
gyújtós szavakat alázathoz.
Itt állok a csillagok alatt,
Nézem az eget.
Lelkem magasra száll,
Végeztem veled!
Sötétség
Mikor a halál többször megkerül,
Tudod, hogy miértje nemsokára megkerül,
Nincs már sok hátra, te is érzed,
És ha eléred, örökre bevégzed.