Versek a szenvedésől
Megmérettem, el is buktam,
hosszú évek alatt magam összeszedtem,
majd újra megmérettem, küzdöttem,
elbuktam ismét, hiába a szép napok,
fejem felett fekete az ég, szemeim
nem látnak jövőt, tengődök, létezek,
félek és remegek, gyötrődök, kínok,
mik tépnek, szétszaggat a múlt...
Már testemnek a kínjai is látszanak,
Az elferdült érzelem kezd fokozódni.
Belső énem és idegeim bántanak,
A szívem nehezen tudja feldolgozni.
Haldokló Édesanyám mellett
Háladal kél bús szívemben,
míg melletted őrködök;
Látni vélem, felöltötted
menyegzős, szép köntösöd.
Mint napsugár életem fekete fátylán át
Mint gyönyörű arcod éles fénye
Égen úszó vörös felhők alakján
Mint éltet hoz jelenednek léte
Tükröm előtt állok, benne magam bámulom,
Nem tudja ki vagyok, és el sem árulom.
Aurám merész, vad álmaim csipkézik,
Hazug remények a szép jövőt ígérik.
Letargikus csendben
Torz tükröket tördelve,
Elmélázok magamban
Az ágyam mellett térdelve.
Tisztelet
Neved meggyalázzák álarcban,
Nyomorúságod él tovább,
Mint elhalt lepke a bábban.
Néha egyetlen percért is szenvedek.
Pazarolt, üres az idő nélküled,
mikor az óra ketyeg, de nem veled.
- Jaj, ha messzeségben élőt szeretek!
Egy vörösre festett naplemente
Egy vörösre festett könyvborító
Lapjai már csak parázstól izzók.
Újabb rakás került másvilágra,
Tűzfergeteged célját találta.
Tisztességes életmód, ismeretlen beszéd
azok számára, kiket elér a szenvedés.
Béke nincs az utcán, csak sietség, lárma,
mi is azok vagyunk, hangtalan árvák.
Szellőként jött a halál
Egyre jobban érzem viharát
Tágra nyitja tornádó kapuját
Alattomosan tép - szaggat
Szinte fájdalmatlan
Mégis ezer karommal mar
Lesz-e portán hatalmas tánc
Átjutás vagy visszahullás...
Valahogy legalább térdre kéne állni,
újra megpróbálni emberként járni,
megpróbálni e köddel vert semlyékből apránként kimászni.
Hinni a színekben, mik ezrével teremnek máshol,
kitépni gyökerem vakító enyészet-mocsárból.
Itt vagy közel, mégis oly` távol,
fényed halvány, még pislákol.
Elvesztem számodra a sorok között,
vártam a leveled, ami nem jött...
Mikor a világ elnémul,
S az élet elbénul,
Tudd, hogy hamar ideér,
A csend mindig idefér.
A napodat semmi nem ronthatja el,
Csak az, akire sokat felfigyelsz,
Voltak ezekkel néha bajaim,
Nyáron voltak csak kisebb bajaim.