Versek a szenvedésől
először reménységgel töltesz el,
majd csalódással tiporsz el.
mosolyod ravaszul megbabonázott,
másra már gondolni sem tudok.
Fájdalommal zokogva zuhog a sötét ég
Kíntól, mintha anya siratná elhullt gyermekét.
Beszélgetés az Úrral...
Uram, kérhetek még egy napot?
Egy csendeset, olyan jóakarót...
Látod...
fény nélkül jöttem, s távozni készülök,
e piszok sorssal azért sem békülök,
csak úszok a semmiben, mert nincs szárnyam,
mázsás szónyilakat lőnek utánam
Lomhán lépked a magány a zord falak között,
mióta a bűntudat lelkembe költözött.
Rég nem jártál már erre - szólít meg félszegen,
válaszul megbénít a szégyen és félelem.
Nézzetek rám, jó barátok,
tátsátok ki nagyra szátok,
s mondjátok, ha kérdezem, hogy
hol nőnek a vadvirágok!?
Tele van homokkal a szemem,
ezért nem látok rendesen,
Fogjátok a kezem, ez okozza a vesztemet.
Kezdem észrevenni azt, hogy mi nincs,
Hallom, ahogyan halkan a csuklóm köré kattan a bilincs.
Viharként dúlnak érzelmeim ez éjjel.
Most végleg eltávolodok tőled, önző élet!
I.
Hangzavar volt, káosz, ricsaj,
förtelmesen harsány zsivaj,
énekelt egy vészjós szirén
poshadt tenger bűzös vizén
Ellentmondok lám, önmagamnak.
Nevetséges: körbearatnak
az órák kasza mutatókkal
vágva percet, hetet napokkal
pótolják lassú, hol gyorsan
pergő életem gonoszan.
Rusnya képű, gonosz szörnyek
Bújnak meg a vadonban,
Hogy lencsevégre kapjad őket,
Nem engedik azonban.
Ó, anyám. Te kegyetlen teremtés.
Mikor jön el a pillanat, hogy a jutalmam nemcsak verés?
Könnyezek, ha látlak, ha hallak,
S a könnyeim szomorúságot sugallnak.
Vajon mikor múlik el ez a gyötrelmes érzés?...