Versek a szegények mindennapjairól
Levél Magyarországról ez új esztendőben
Fagyott az éjjel, szürke homály borong,
a sár: beton-héj, kő-merev; itt felénk
beállt a béna némaság, mint
hű temetők hideg áldomása.
Mondd, miért nem látod, milyen neked az élet?
Mikor jól mennek a dolgok, te azt nem érzed,
De ha baj jön, számodra soha nem ér véget.
Már sokszor hittem, nincs tovább,
talán most tényleg így lesz.
Itt boldogabb, ki ostobább,
s kit bódít pár csepp híg szesz.
Az étterem teraszán ültem jóllakottan,
a szökőkút épp nem "szökellt",
s az éhezőkre nem gondoltam akkor ottan,
boldog és szabad...
Nem zavar, ha lerombol,
Az sem, ha kifoszt téged.
Vannak a hétköznapi hősök,
kik simán teszik a dolgukat,
pont úgy élnek, mint az ősök,
csak nyelik a napi gondjukat.
Nap-égette nyaramra gondolok;
Egy forró nyárra, mi eszembe juttatja
az emberi lét nehézségeit, gyarlóságát,
örömét, bánatát.
Kietlen lett a táj, oly kopár;
Óh! Sőt, mily sivár...
Olcsó húsnak híg a leve,
Szegény ember elvan vele.
Elvan vele, mert van helye,
Bár tartalmasabb kellene.
a hajléktalan miről gondolkodik
míg egyedül bolyong az éjszakában
kezében minden vagyona látszik
két rongyos szatyor egy szakadt paplan
A sors pecsétje
Bizony, megkordul a gyomor,
Ahol felüti fejét a nyomor.
Mert ki ember, csak a saját hasznát becsüli,
ezért van, hogy mindenki az ingyent szereti,
királykék uralom szürke rongyokon,
befúj a szél az elkésett vonaton,
az idegekben felrobban durván,
az akciós párizsi tompít a kritikán
Ha az utcán koldussal találkozol,
Akkor biztos, hogy őbenne nem bízol.
...mert aki szegény,
duplán fizet meg minden egyes sarcot,
legyen gyönyörű lány, hetyke legény,
hamar felismerheti majd a kudarcot.