Versek a szegénységről
A város oly közel, de mégis messze van,
idáig nem jutott vonat fütyülte máz.
Kifosztott holnapok itt hagyva mocskosan,
s romok közt roskatag, lakatlan, régi ház.
Tintapercek szentségtörésein át
szidom a tudást, mi felnőtté tehet,
a minél több évet megélt
felfogásunk, mi eltemet.
Markát nyújtotta, s te elfordítottad fejed.
- Ki tudja, mire kell az a pénz neked?
Takarodj, kölyök, meg ne lássalak,
Mit képzelsz, majd bedőlök a játéknak? -
Még láttad, hazamenet egyszer,
kezét emelte ismét, talán már ezredszer.
A választásokra
Les. Figyel. Színlel.
Sokatmondó hangszínnel...
Major Imre (MajorimiTamagocsi)
2017. 01. 24. 13 óra 38 perc 23 másodperc - konformista alaptézis
ha holnap reggel lenne én...
kihajtogatnám szárnyaim
felkészülnék az új időkre...
Kopott cipők, fáradt lábak
nyomorukban együtt járnak...
Jéglánc tartja csak a rozsdás ereszt.
A bedeszkázott ablak űrbe harap,
s a nyomor rongyokból füstöt ereszt.
Szakadt tetőn sem tiszta a hókalap.
Erős szél vánkosán rongyok közt hálni,
rágni száraz kenyeret cúgos kapukban,
álmatlan léptekkel kint éjszakázni,
lélektelenül a test hideg földre zuhan.
Dal szól kint az éjszakában a fagyos utca köntösén,
Ének zendül, s hangszer pendül Megváltónk szent ünnepén,
Templomokban olvadozva viasz csepeg csendesen,
Kis házakban csengő csendül áldottan s szép kecsesen.
Meddig kell még félnem naponta?
Vajon este lesz majd vacsora?
Vagy innen-onnan kéregetek,
Reggelre úgyis éhes leszek.
Cseperedik még a lét a szebbre,
de kicsorbul félúton az akarás,
kardélen remeg a magzati kor.
Öledben maradnék, édesanyám.
Por volt fogaim közt, sercegve,
néhány elfelejtett mondatban
suttogtam kőfalba dermedten,
hallgattam a láthatatlanban.
Jerikói kapualjak, utak pora,
könyörgésem hamu,
fejemre hullva.
Nézd! Saját tengerszem.
Egy lavórnyi vízen
úszik egy papírhajó.