Versek a szegénységről
Érdes kövek között
lengén felöltözött,
árva, szegény legény
tán sírna, nincs remény.
Az Úr karjába hajoltál,
szíved nem is zakatolt,
a rettenet egy csikorgó
tehervonat zaja volt.
Mondd meg!
Mi is az élet? Pontos szavakkal
definiálható életszemlélet?
Vagy csak a puszta lét, a sivár
jelen vagy a titkokat hordozó,
tarka végtelen?
"Fagyon veszve, vagy éhen. Így a sorsom.
Már rálépett a lábomra a tél."
és rekedtté vált hasztalan torkom,
az idő mindig harap, nem kímél.
Jaj de jó hű de jó
Jégverem az istálló
Ó hogy vacog a mi fogunk
Megfagyott a Ráró lovunk
Rajta már nem lovagolunk
Haver. Nem lenne egy kis pénzed.
Rikkantott vidáman egy részeg.
Tudom! Én ismerlek ám téged.
Éles szilánk a fagy, húsba vág a szele,
düledező házra dértakarót terít,
egy ócska ablak, mi jégrózsákkal tele -
hűvös kristályvilág hatalmába kerít...
Molnárné Juhász-Bóka Zsuzsanna
Meleg hajnal, ha ébred,
hűvös álmokat feledek.
Borostás arccal a fénybe
csukott szemmel figyelek.
Kutya körben farkát kergeti.
Ez a `Nesze semmi, fogd azt jól`!
Korai fény látni engedi,
kik is tápászkodnak rongy alól.
Egy pesti parkban az égre felnézve
Eszembe jut
A régi lét.
Hogy estetájt a havas erdőbe
A fát cipelve
A kín mit ért.
Szolganép elburjánzó tömege,
harc dúl az elme hadszínterén.
Vékonyka, száraz gallyakat
szedett a néni, és leült.
Szíve csak lassan csendesült,
úgy fájt, hogy majdnem megszakadt.
Egyszer csak hipp-hopp, itt maradt -
elment a férje messzire...
Ilona várja haza drága kisfiát,
Remegve nézi párás ablakát.
Gyermeke hátán hozza a száraz fát,
Majd megszakad, annyira fáj.
Rég leslek téged, "Gazdag úr". Miből van vagyonod?
Honnan való temérdek pénzed? Még te sem tudod.
Kincsedből adj az éhezőknek, oszd szét azt, mi jár!
Hidd el, magaddal nem viheted "Szent Mihály lován".