Versek a szegénységről
Inna... ajka cserepes.
Enne... ha lenne étele.
Élne... ha lenne ereje.
Félne... ha lenne hite.
Sötét sikátorban romos házak,
kitört ablakban gyertya lángja,
árva szívedben szeretet hiánya,
gettóban jöttél erre a világra.
Bábjátékosok, olajban úszó emberek,
Pénzért vett béke, pénzelt fegyverek,
Hajlékony a világ, a csőd, mint a tengerek,
A nehezen megkeresett ladikban evezek,
Iránytűmön látott reklámokról álmodva
Ébredek, ahol éket verek, ott dőlök kardomba,
Futtatott eszmékért megélhetést áldoznak,
Papírra éhező kárhozat, nyomorrá vált látottak...
Aszfaltra űzött csavargó vérem.
Gyakran dekkolok esőben, szélben.
Árnyékra vágyom, égek a Napon.
Lábamon rohad el márkás bakancsom.
"Korán lettem felnőtt vagy felnőttebb tőlük,
Kik koromban járnak, de nincsen testvérük.
Gyermek, vigyázz! Még jönnek az évek.
Addig játsszál, míg van benned élet.
A lélek hangja
Féregrágta magvak
bűnöket csíráznak,
rosszkedvű angyalok felhőkből pipáznak.
Füstköd a városon
titokban átoson,
lecsap ránk az átok,
óvatosan, srácok!
Csak annyit kértem, szeress.
Csak annyit, hogy ne nevess!
Nem kértem gyémántot, csillogást.
Átlagember vagyok, aki nem megvesztegethető!
Aki ezt nem érti, az csak kapzsi jegyszedő!
Gúnyolás, fájdalom éri, aki éhező!
Maradj, ha fáj
A vályogházból felszálló kéklő füst,
Édesanyád csókja messzi távolból,
Mit már nem láthatsz oly gyakran
Londonból, Genfből vagy éppen Párizsból.
Az vagy nekem, mint hashtagelt homepage,
mely felugrik a nevében jelöltnek,
klikkem érted inkognitóban él,
s ha fantom lennél, kiterjeszt a lélek,
csupasz véled minden bűncselekmény,
mit eltemet egy kiló képzelet,
megmérném vágyam, hogyha tehetném...
Fény szűrődik át a lombok között,
s savas eső Isten keze fölött.
Elhajítom és hagyom bomlani -
nejlonzacskót és álmot foszlani,
lefekszem a fűbe, cigicsikkek
innen nem is tűnnek oly kicsinek.
Terek hideg kövén vetett,
hevenyészett almokon,
foszlott hírlapszemfedelek
halál rovata az arcokon,
hol nem lehetnek nevek,
ha túl lesznek a harcokon.
Egy igencsak bátor
kisnyugdíjas reggel kikelt önmagából.
Tisztességes életmód, ismeretlen beszéd
azok számára, kiket elér a szenvedés.
Béke nincs az utcán, csak sietség, lárma,
mi is azok vagyunk, hangtalan árvák.
Tudjátok, a gazdagok nem lopnak, ők "kisajátítanak".
A szegényeknek meg otthon aligha jut egy-két jó falat.
Tudjátok, a gazdagok megszállottan vágynak a pénzre.
A szegények meg azt mondják: "Csak a télnek legyen már vége!"
Reggelente felébredni kábán mély álomból,
továbbmenni poroszkálva csontgörbítő súlytól.
Lépésenként görcsbe meredsz bicsaklódó térddel,
mint aki épp törött hegyű varrótűvel fércel.