Versek a szegénységről
Hortobágyi pusztán sötét az éjszaka,
csak a csillag fénye vezet engem haza.
Leszállt a csendes éj, alszik már a puszta,
madarak énekét a csend bitorolja.
Csak egy pillanatot kértem rozzant háztetők alatt,
Csak egy pillanatot, hogy láthassalak
A jövő fátyla leereszkedik,
immár nem terem babérkoszorú.
a velünk élő nyomor
A sorsunkat fillérekért eladták,
Bundájából is kilopták a medvét,
A humánumot röhögve gúnyolták,
Így vették el végleg teremtőnk kedvét.
...Annyi a tiéd, amennyit hoztál,
amit Teremtőd majd visszakér.
Ha az utcán koldussal találkozol,
Akkor biztos, hogy őbenne nem bízol.
...mert aki szegény,
duplán fizet meg minden egyes sarcot,
legyen gyönyörű lány, hetyke legény,
hamar felismerheti majd a kudarcot.
a hajnal szólít,
felkelek.
egyedül vagyok.
sepregetek.
nincsenek az utcán
emberek.
Úszni tudok minden nemben,
Háton, gyorsban és még mellben,
Folyón, tavon és a strandon,
Adósságban nincsen pardon.
A szegények meghalnak,
A gazdagok nem élnek,
Örökké élhetünk,
Ha nem csinálunk őrültséget!
Néha száműzöttnek érzem magam.
Néha kitaszítottnak érzem magam.
Néha úgy érzem, mintha nem is lennék,
néha még a gondolatom is nehéz.
Kis fotelem roggyant, szottyos ülepén
Szárazon poshadok, mint az elhagyott lepény.
Trottyos az élet, megettem a kályhát,
De én csak szorítom egyre fotelem karfáját.
Szegény s mégis boldog.
Nem pénze, szíve teszi azzá.
Nem a vagyont halmozá,
S nem kerülik el a gondok
a te vazallusod
az én vazallusom
az ő vazallusa is
az én vazallusom
ez a vazallus sorsa...