Versek a szegénységről
Én oda születtem a zúgó nádas, láp, mocsár ingoványába,
Egy kis nádfedeles kunyhóban felnevelkedtem.
Télen is mezítláb jártam én is, mint megannyi társam,
Akkortájt nagyon sokat fáztam.
Szent napra virradt a november végi naptár,
Jégruhába öltözött a világ.
Harmatcseppek lógnak le az ágon,
Adventkor jött apám,
Szellős csizmában, szamárháton.
Sokaknak az a vágya,
Hogy a kertben legyen pálma,
A gondot, terhet vegye át,
Így karcoljon szivárványt!
Hiába a palota, ha
Nincs benne a szeretet,
A falak hűvösek, mint a jégcsap,
És nem árasztja a meleget.
Aki szegény, annak mindene szegény,
vagyis majdnem mindene.
Szegény a ruhája, a frizurája, a keze,
és már messziről látszik, hogy elócskult, amiben jár,
és néhol a ruházatán összevarrt szakadás,
s a cipője is talán jó volt már valakire.
Nincsen benned semmi jóság,
Törne ki rajtad a kórság.
Nem eszel, nincs dínom-dánom,
Ha hitelezel, majd megbánod.
Dögkutak éltető forráson,
Könyörtelen szegénység gyötrő éjszakákon.
Hóesésben, téli fagyban
Marhát szeltek nagyon lassan,
Lenn a mélyben szépen, halkan.
Bezárult a világ,
nem lehet kimenni,
vajon meddig lehet
pénz nélkül pihenni?
József Attila vagyok,
a szentségit, majd` megfagyok.
Három napja nem eszek,
de leszámolok veletek
Amerikai népballada
Lent, New Orleansban van egy ház,
Úgy hívják, Felkelő Nap,
Szegény csavargók tanyája,
Egyik én vagyok magam.
Fedél nélkül
A szegénység mélységes redőit bámulom,
És könnycsepp csordul végig emiatt arcomon.
Nincs mindig kiút a sivatagból se, jól tudom,
Pedig minden ember gazdagként
Születik a földre angyalszárnyakon.
Kis falvak szegénységének füstje száll,
a reménytelenség homálya didereg,
távolban feldereng a szürke, téli táj,
tűzre fát keresgél néhány hangos gyerek.
Mondd, miért nem látod, milyen neked az élet?
Mikor jól mennek a dolgok, te azt nem érzed,
De ha baj jön, számodra soha nem ér véget.
kiköt a sörhányások szigetein,
tengert hugyozik vizezett borokból.
lehangolt húrokon elmúlik megin`
egy dal, míg fülébe nissan dorombol.
Szeged nevelt fitfivá
A hidegben köd jelmezem köhög.
Leheletem az éjbe betűket vés.
Lábam alatt a macskakő röhög.
A várost nem rótta még ily teremtés.