Versek a szakításról
Becsukom a szemem, és arcod arcomba nevet.
Érzem a bőröd illatát, pedig távolság van már csupán.
Szerelmes legények csókot
Adnak szép szerelmüknek.
Virággal s öleléssel kínálva őket.
Én undorral vizslatom őket.
Rozsdásan nyikordul
padlásom ajtaja
kidobott kacatok
között keresgélek
A szerelem most fáj
mert többé nem vár
tehetetlenül szenved
s enged
gondolatod akaratának hódol
s már sohasem csókol
a száj
ki ezerszer mondta szeret...
Eltörtük a közös virágunkat.
Azt hittük, örökké megmaradhat,
De kiderült, hogy üvegből állt,
És darabokban rögtön szerteszállt.
Amikor senki sem lát,
ülök és várom a csodát.
Amikor senki sem lát,
rágondolok órákon át.
Mondd-e, netán emlékszel,
Bántál úgy, mint festékkel,
Gyengéd naiv szívemmel?
Hagytál te bánatot, fájdalmat nekem.
Hagytál te örömet, szeretetet.
búcsúzó havak
lassú bánatos tánca
a feledés mélybe húzó
büszke románca
Már nem várom üzeneteidet, hisz már nem írsz nekem,
Bár én tudnék mit írni neked bőségesen.
Leírnám hosszasan szívem minden titkos vágyát,
És reménykednék benne, hogy Te is ugyanezt kívánnád.
késtél hogy késsek
lustakötéses
gyapjúpulcsiban
nézel hogy mi van
tétova kezed
megereszkedett
szúr a távolság
nincs leállósáv...
Nekem nem kell más,
Csak egy ember, aki gondol rám,
Te voltál, kiben megbíztam,
Még emlékszem, az álmomra vigyáztál.
Azt hittem, minden rendben van,
Eladtam az ördögnek magam,
A bánattól lassan megfulladtam,
Csak a hangját újra hallhassam.
Egy csalódott fehér bálna
Polipjától végleg válna,
Ki hívatlanul rátapadt,
Szorosan bőréhez ragadt.
Nem akar ő karba öltve
Úszni vele mindörökre.