Versek a szakításról
...havasi gyopár nyílt a réten...
Havasi gyopár nyílt a réten,
énekszó szállt fent az égen.
Ujjongó erdő zaja...
Sebzett szívek
Intelem okán
Csak sebhelyek maradtak.
Sokat akartak...?
Életem árán is megvédenélek,
De te nem.
Elvitted teljesen az eszemet,
És most itt fekszek.
Mellkasomból kitéptem
Több ezer sebbel ejtett szívem,
Nem hagyhatom, hogy újra megtörténjen.
Így hát kivettem én bátran és feltettem a kredencre,
Azóta szívtelen lettem.
Átjár egy mélyről jövő borzongás
Csontjaimat kínzó útszéli vívódás
Minden porcikám morgó fájása
Lelkem tépett, szívem viharvert ritmusa
Hát eljöttél ismét,
itt vagy újra...
Tán el se mentél,
csak nem ismertem rá arcodra...
Bámulok előre, mint gazda a juhra.
Én pici agyam, miért voltál buta?
Volt egy srác, kivel szerettél lenni,
És mégis csak úgy hagytad menni.
Kérdem, hol ronthattam el,
bűnös volnék, így vallok...
Szemed könnyes, lelked fáj.
Szíved érzem, majd megáll.
Amit tettél, tudom, fáj.
De bocsánat nincsen már.
Nem érdekel, honnan fújt rám szél,
Nem számít, hogy honnan égetett a tűz,
Hiszen amióta elmentél,
A Nap süt rám és a vihar megszűnt.
Éjszaka leterítette sötét köpenyét,
álomport hintett a Földre szerteszét,
talán nekem nem jutott belőle,
miért fájna? Altatója - dőre.
A múlt
Visszamennék a múltba,
Hogy veled átéljem újra
Azokat a napokat, hónapokat, éveket,
Mit veled szívem átélhetett.
Integetek sűrű, fehér ködben,
Tekinteted úgyis tovaröppen.
Mellettem az éles sziklazátony,
Előttem meg édes, meleg ágyon
Úsznak életem legmélyebb vágyai.
hiányzol
Csak még egyszer szeretném átélni,
Akár szótlanul, csendben nézni,
Látni azt, hogy szeret, mint senki mást,
Most itt hagytál, csak mardos a hiány