Versek a szakításról
Már nem tud érdekelni többet,
Csak hagyom elégni a csöndben.
Szavaid emléke már ártalom,
És ez magam mögött hagyott fájdalom.
Tizedikről zuhanok a földszintre,
Viszlát, Nyár, elkéstél fájó szívemben...
Nem tudtam értékelni az együtt töltött időt,
csak pattogni, mikor nem voltál mellettem.
Volt hibám, nem is egy, nem is kettő,
de ezeket én elfogadtam.
Az életem nem végleges,
mert lehet fej vagy írás.
Röviden vagy tömören érvelsz,
a lényeg vak hasítás.
A szerelem ami nem teljesülhet be
Még magamon érzem illatod,
Pedig te már távol vagy, túlságosan is távol,
Még érzem érintésed, leheleted a bőrömön,
Libabőrös leszek, és elönt a forró vágy,
Hiányod belém marja vasfogát...
Hazudtam, mikor megláttam a szemét,
Hazudtam, mikor megfogtam a kezét,
Hazugság minden, mit gondoltam és hittem,
Szerelmet fent tartani nem lehet, csak hittel,
Próbáltam magamban igazságot lelni,
Hogy ne kelljen minden percben rémálomban kelni...
Ősz kint, ősz bent
Újra ősz, újra szeles, hideg az idő.
Szívemben is újra az ősz időz.
Lehullnak a fák levelei,
Belepik a fáradt földet.
Szívemet is ellepi a fájdalom.
Talán a tél enyhíti bajom,
Az idő begyógyítja, mi most sajog.
Hívtalak, de nem veszed fel,
A telefonod kicseng, hangod nem felel.
Elméd zárját zúzza szét egy szikla,
Vak szívedet gyújtsa meg egy szikra.
Egy hónapja már
Rám már nem ragyog szemeidnek kékje,
s bennem csak a magány rideg
árnyai közt lebbensz fel olykor -
de akkor is csak átutazóban.
Milyen volt az édes csókja?
Vele tértem nyugovóra,
Most párnámra folyik könnyem,
Mióta már nem vagy velem.
Az éjjeli csendben néma a lélek,
Nem látni mást, csak régi emléket...
Egy mindig ott volt velünk, s fogta kezünk
Sorsfordító események összetört tükrében...
Ki akarlak verni a szívemből,
akár egy rozsdás szeget!
Belém törted csorba szereteted...
Váratlanul jött érzelem,
Rózsaszín fátyol ül a szemeken.