Versek a szakításról
Két kéréssel fordulok hozzád,
Kérlek, mutasd az ajkaid, a szád.
Ha "szeret" szóra nem is nyíllanak...
Hát rekkenő hanggal a színfalak omoljanak!
Szürke az ég. Éget a bánat.
Szívembe marva felemészt.
Küzdenék, de minek? Elfáradt
lelkem, nem kerülte el a vészt.
Úgy megnéznék veled még egy mesét,
Hiányzik minden, ami köt feléd.
Egy randi vagy egy egyszerű séta,
Tudod, miattad lettem poéta.
Piros rózsa, meséld el nekem,
Milyen az élet szerelemmel?
Milyen, ha két ember szeret?
Bár néha rózsatövistől szenved.
Meséld el, milyen a boldogság?
Illatozik-e ott virágod?
Volt három konfettim,
még szilveszteri,
minél többet lősz, annál jobban sérülsz.
De úgy voltam,
nem kell fellőni mind a hármat.
Kérhetnék esélyt, de már nem lehet...
merek.
Elmúlt az álom, elmúlt a csoda...
ostoba,
pedig egy álom, egy csoda lett volna...
Szükségem lett volna rád,
Tudom, nem jössz vissza már,
Szívem visszahúz hozzád,
Mégis egyedül megyek tovább.
A szemeim csillogása kitűnt már
A teher mi rajtam volt tovaszáll
Lelkem fáj
Tán jobb lesz így már
Az ágyamon ülve végtelenül sokáig gondolkodtam rajtunk.
Nem lehet, hogy percek alatt mindent így hátrahagytunk.
Csak voltam és néztem előre mindenről elfeledkezve,
Talán ez az egész, ami köztünk volt, így volt eltervezve.
Ladányi Valentina (lavalentina)
Neked köszönhetem a lelkem,
amire nyarat hoztál egy hosszú tél után,
amelynek megtanítottad elengedni a rosszat,
és begyógyulni az idő múltán.
Mennyi pillangó szálldos itt benn,
Úgy érzem, szállok ott fenn.
Azt hiszem, ez szerelem lészen...
Fáj
ezért tollat ragadok,
mert arra számítok,
hogy talán akkor elül a magány.