Versek a szakításról
Szívemmel egy ütemre táncol az eső,
Lelkem gondja együtt énekel a széllel,
Az útkereszteződésnél állunk ketten,
és figyeljük egymás szemét szépen, csendben.
Hideg füstök töltik-csapolják
roppanó-sercegő tüdőlebenyem,
lomhán és konokul vesznek rá arra,
hogy megromlott emléked újraegyem.
Nem kell ellopnod a Napom.
Csinos kis zseb van a mellkasodon,
Benne nyugszik reménnyel körbeszegve,
Nehogy kihasadjon.
Pokolra s fényre vár.
Minden éjjel rémálmok gyötörnek.
Azt álmodom, hogy nem vagy,
Szememből patakzanak a könnyek.
Minden nappal egyre jobban
Hiányzol, s szívem lángra lobban
Valaki más iránt.
Tersánszky Róbert (tersirobert06)
...Egyetlen szavad ezer szívnek dobbanása.
Szemed ragyogása a galaxis közepe.
Egyetlen mosolyodtól a halál is életté válik.
Ha lehettem volna
Elengeded kezeim, midőn előttem a mélység,
mi tátong, eltolsz, ellöksz most magadtól,
árnyéka lettem egy régi kísértetnek, mi itt él
mélyen bennem, szívem fáj, lelkem ordít,
szemeim könnyei marnak egy sebet mélyen
belém, mint eke vasa, lassan, de rendületlen
elárvultam nélküled.
félpercesek
Mindig ott volt bennem a páni félelem,
Egyszer itt hagysz engem, üres lesz életem.
Fekete-fehér világban élek,
A fehérben elvagyok, a feketében félek.
Egy régi film, ami néha néma,
Hallani szeretnék, beszélni még ma.
Szívem üres, úgy döntöttem, ládába teszem,
és ha tehetem, soha többé elő sem veszem,
könny lesz a fátyla, ágya pedig csontok,
búcsúzóul neki pedig csak ennyit mondok:
- mindig csak bántottak, s kést döftek beléd,
ha nem volt már hová szúrni, hát tágították sebét.
Egyetlen lépésed visszhangja
Bennem a káoszt felizzítja.
Leláncolt emlékek sírhantja
Jelenem lángolva felszítja.
Jöhetnél már, várlak rég.
Mindegy nekem, mi volt rég.
Csak annyit mondj, a szíved
Csak akkor él, ha ott vagyok.
Sokat tőlem ne is várj el.
Ember vagyok, nem pénztárgép.
Csöpörög a víz
A fenti, magas égből,
Volt már azért
Szebb vasárnapunk.