Rövid versek a szabadságról
A lelkemhez elér
a múló fénysugár
újra átölel a képzelet
Nyomorult Klára
Varjúvá változott.
Károg, csak károg,
Szemén mély hályog.
Mert már nagyon fáj.
Úgy kell a hazugság, mint egy falat kenyér?
Vitorlát bont a gondolat.
S mint a szétszórt magok,
Örök emléke szívembe égett.
Mint letűnt koroknak bús, düledező romjai, a város áll.
Budapesten még a vándor is meg-megáll...
Szobrot döntöget ukrán, szép turulunkat a sárba,
vasszigony ágasa Munkács vára fokán levadászta.