Versek a szabadságról
Bárányfelhők úsztak fátylakkal
egy leírhatatlanul kék égen,
mintha nekem festette volna egy égi festő,
- háromdimenzióban -
hogy csak vesszek el benne, miközben nézem,
és nem tudtam vele betelni,
legszívesebben belerepültem volna,
s csak néztem, amint egy kicsi repülő...
Nyaralás után
A meleg szellő ringatott,
S ott voltunk mi.
Nagy utazás az élet, olyan végtelennek tűnő kaland,
Egyetlen úton járunk, de mindenki más irányba halad.
Van, aki széllel szembe száguld, más komótosan szalad,
Van, aki visszafelé jön már, van, ki egy helyben marad,
Van, ki hagyja, hogy előzzék meg, a lassúság szent szava.
Képzeld, hogy hajód elveszett a viharban,
és most sodródsz az árral a nyílt tengeren,
egy mentőcsónakban ülsz, és a helyzeted
nem túl rózsás, persze nem is reménytelen,
képzeld, hogy mielőtt még kétségbe esnél,
csónakod partot ér egy apró szigeten,
ez a csodás hely csak miattad volt eddig
lakatlan, és most édenné vált hirtelen...
Tombol a nyár,
Még perzsel az ég,
Kék színű tengert
Álmod` az ég.
A kéklő végtelen bennem álmot sző.
Vele már én gondolatban lebegek
szirteken egymagam, szemem könnyező,
minden fájdalmat ott fent eltemetek.
Emlékművet emelek az anyáknak,
Kiktől elvették a gyermekeiket,
Hogy a gyűlölet és az erőszak háborúiba küldjék őket.
A visszajöttek lelke gyűlölettől és erőszaktól fertőzött.
És a mindennapi háború folytatódik...
Dallam lennék. Mit kedved szülne.
Lelked nevelne, véredben pezsegve.
Nem számít minőség,
egymásnak hódolnak.
Hazug tisztelettel
dicsérnek, bókolnak.
Neve: Sándor, foglalkozása: költő,
katonává formálta a "szörnyű idő."
Egyszer költő volt, vers maradt az asztalon,
máskor meg keményen küzdött a frontokon.
Kérded: ünnepelni minek,
kit is érdekel már Milek?
Nyomaként nincs már kő se itt,
e kor felejti hőseit!
Néma csend borult a tájra,
itt maradunk éjszakára.
Erdély fenyves erdejében,
kirándultunk Gelencében.
Legyél mindig a felkelő nap,
Hajnali szél, ami ölbe kap,
Legyél harmat a virágokon,
Nyíljon mindig mosoly arcodon.
Ma szívünkben van nyár,
újra gyermekek vagyunk.
Ma tán minden megtalál,
ha csak lóbáljuk karunk.
Korlátok mindenütt, megfulladok,
Soha nem férek bele, elsorvadok,
Bíráló szavak tengere, zokogok,
Ítéleted csapása összezúz, haldoklok.