Versek a szabadságról
Hajnali látomás
Március van, és ez tavasz,
Ámor röpköd, és a ravasz
Meggabalyít mindent,
Úgy emeli ám fel lelked,
Hogy azt hiszi, ő is repked.
hajóm az örök tengeren
időhurrikán közepén
a sajgó csendben lengedez
számtalan emléktöredék
kormány és árbóc is törött
egy füstcsík az ég felé száll
felhővé gyűlt a tat fölött
elindult velem meg nem áll...
Nem félek a nyártól, csak a frásztól.
Emberi butaságok kiszámíthatatlanságai
mérgeznek lelket, természetet, félve
ismeretlen, de létező veszélyektől.
Szívem, szavam ő,
a rímem dala száll,
magányos hegytető
felett felhő szalad át.
A tű már helyén van, a bőr alá beszúrva,
Meg sem lepődök Én a test sebén,
Szemem megakad a doktorom zsebén,
Pár rettegő hála már be van oda túrva.
végigsimogatod vállam
az utolsó remény elszáll
a magas ég fölé
A hajnal csókolta házfalon borostyán
Erős indával kapaszkodik erősen.
Így kapaszkodom én mostan beléd,
Drága élet, szeretlek tégedet.
Merengek.
S állnak a gondolataim szépen sorban.
Homályosan látok, fázós ma ez a lét!
Merengek a máról...
Ha csak állva, várva,
s nem kikiáltva, hogy
e hely mi hazánk!
S nem porfészek,
mit foszlány éltet.
Hajnalhasadáskor de jó hozzád bújni,
mikor még a kismadarak is alszanak,
puha, meleg ágyunkban feléd fordulni,
a rossz álmok már többé nem aggasztanak.
"Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom",
Mondta József Attila,
Kit utolért tragikus sorsa.
Csendéletként énekel az út,
Neszes tipegés ötvözi.
Szemtől veszi el a bút,
S millió csókkal öntözi.
Gyönyörű, szép, napfényes éjszaka,
Most a Nap az éjjeli égbolt legfényesebb csillaga.