Versek a szabadságról
A kék folyó ébred
Csodaszépen,
Ilyen szépet festeni is
Művészet, kérem.
Friss, üde esőillattal fújdogált
a hegyek felől susogó szél.
Álmomban szirti sas voltam,
nem tudom, honnan jöhetett
eme fura, hihetetlen gondolat.
Légy önmagad
Vagy ne ha nem akarsz
Legyél én
Legyél az Atlanti óceán
Legyél ő
Vagy legyél mi...
Ó, nekem már semmi sem fáj,
lecke minden ébredés,
zarándokszívemben
annyi kedves késdöfés.
Kettőnk ünnepe
Fáradt este
Szegfű
Hotel Kristály
Ezüst
Arany...
Felveszem a farmernadrágom,
ez a kedvencem a forró nyáron,
s hozzá a fehér pólóm,
a felirat rajta szívemhez szóló.
Lehet-e úgy szabadnak lenni,
ha kinyitod magad?
Nem zárod be szíved,
érzelmeiddel fogadsz?
Állsz a vízben, és nézed a hullámokat,
s a hullámokban látod sorsodat.
Gyermekek önfeledten körülöttem játszanak,
vidáman ugrálnak, boldognak látszanak.
Ragyog a nap, zöldell a rét,
melengeti ez a kép az ember szívét.
Pipacs pirosával
lobbant el a nyár,
vágyak hamujában
keresgetni kár.
Gyermeklányok künn a réten
vidám fogócskát játszanak.
Kergetőznek önfeledten,
nincs bennük félsz, sem kárhozat.
Miféle a rongyos lelkek kútja...
Lenézel a túlélt percek morzsáira
lesöpröd
magadról...
mint
viaszosvászon
asztalodról
a kertben -
vörösboros csókok...
Te nem vagy s nem is voltál...
Nem gondolok már Veled,
Semmi voltam, vagyok, leszek neked,
Észre sem vettél,
Mellettem mindig elmentél.