Versek a szabadságról
Sírjaink hol domborulnak, unokáink leborulnak...
Mi szépet írtak eleink!
"E földön kívül számodra nincsen hely,
Áldjon, vagy verjen Sors keze,
itt élned, halnod kell..."
Vörösmarty Szózata
világosan kimondja,
miénk a Haza.
Százezrek küzdöttek érte,
apák s fiúk együtt léptek,
bíztak, hittek és reméltek...
Palackba zárva, mint szellem volt vala,
szólhatna mai nap Petőfi dala.
Üsd szét a palackot, ne legyél zárva,
de arra vigyázz, hogy ne lépj a sárba.
Emlékszel-e még
gyönyörű hazádra?
Nem is oly rég
a felkelő csatákra?
Ülök magányosan a parkban.
Kora tavaszi napon maszkban.
Egy éve vagyunk a vírusban,
Remény sincs még kilátásban.
Hűs szellő suttogott
álmodó hajnalnak,
napsugár bujdosott,
hol rügyek pattantak.
...Székelyföldet tündérek lakják.
Isten védelmezi e gyönyörű tájat,
csodás erejéről
fogalma sincs a világnak.
Távol vagyok szép hazámtól,
De a sírás fojtogat,
Mert már megint gyáván hordjuk
Ama régi láncokat.
...
Emléküket büszkén őrizzük, a Nemzeti dalt hangosan kiáltva!
Hangunk dübörgő erejét az egész világ meghallja!
Van egy ország, szabad ország,
Lelke mégis börtönbe zárva él,
Kínzó maszkkal fogják be száját...
Hontalan holt utakon kutatok
Gyere velem barátom valamit neked mutatok
Tudom hogy előttünk rút az út...
Szabadságot kívánok,
büszke nemzet jogait,
életet s harcot!
Ablakomra fény talált, s benézett;
kisszobám virágai előtt
állsz - galambom, szépem, lásd, szegények
tűrték soká a csúnya redőnyt,
s ahogy szeretnének kapni e fényből,
úgy szeretnék én is a tiédből.
Lelkem tükre
az Ő ríme.
Tollvonásait
vési belénk örökre.
Annyira szerettem volna,
persze, hogy nem lehetett
szerelmet vinni a Holdra,
várt rám, és ott lebegett.