Versek a szabadságról
Egyszerűen fogalmazva két realitást ismerek:
Egy belsőt és egy külsőt, vagy ha tetszik,
Egy szubjektív és objektív világot.
Akármilyen határtalannak is tűnik a világ
végtelen távlataival, minden emberi koponyában
potenciálisan van egy világegyetem.
Jönni fog egy olyan lépés,
Melyet nem hibázunk el.
Jönni fog egy olyan kérdés,
Melyre igaz válasz kell.
Telnek az évek, és önvalóm még minduntalan próbálkozik.
Az illetékesek bántanak, az élet szótlan, és nem hallja zengésem.
Hamupipőke-törvény
Éjfélre otthon! Mondá boszorka;
s rá hangost kondul a toronyóra.
Életre hívták mesék világát,
Hamupipőke veszti topánkát.
Nem akarok újabb lenni a sorban!
Nem akarom, hogy eltaposs lent a porban!
Nem akarom, hogy én is azzá váljak!
Én nem születtem rabszolgának!
Készülök feladni,
nem akarok úszni...
Fázom, karjaim elfáradtak...
Hol vagy, remény?
Légy hű önmagadhoz!
Ne tedd, amit mondanak mások
Akkor, ha nincsen rá olyan ok,
Mely a szíved mélyéből ered.
Csak nézem ezt a furcsa, ferde fát,
mely keresztülível szirten át.
Lepkék szállnak kecses testtel,
szép szárnyakkal nyári szélben,
az örökös napsütésben,
virágos rét közepében.
Cirkuszom bár akié.
Kenyerem már fogyóban,
Éhínség gyötör,
Óh, ostoba vágy az ostor!
Ma itt szólni nem lehet,
Mégis szólni kell, muszáj.
Szó sebzi szép lelkedet,
Ha vad gyűlölet fröcsög,
S lehull rólad minden báj.
Nem is olyan régen
fejemben hangok
doboltak, nyugton
nem hagytak.
Egy régi nyár volt mikor megismertem
A hegyet hol megnyugszik lelkem
Azóta is ősi tiszta nyugalom vár
Mindig mikor a lábam arra jár
A szájber világ margójára
...Megbukott társadalom lövedéke
Vágja át megüresedett falaim,
Kínoktól remegő...