Versek a szabadságról
Az ember egy ideig beéri morzsákkal,
Amit mások asztaláról lesöpör az élet,
De mindenki ebből a rossz álomból
Egyszer csak felébred.
Kosnak születtem, és kemény a fejem,
alkut nem köthetek, ez az életem.
Néha gyorsan, fejjel megyek a falnak,
nem tudom, miért születtem ily vadnak.
Ez az év más lesz, mint a többi?
Ez az év más lesz, mint a többi!
Utcán egymást meg fogjuk ismerni.
Nem kell majd maszk a szép arcra,
Bár sokak ezzel sem mennek sokra...
tényleg bolond ki mályvacukron
Bartók műveket hegedül
kritikát mond néhány verssoron
jobblétre posványba szenderül
Tombol a Heavy Metál
Szívem kalapál
Az izzás az elemi ösztön
Lelkemet nem tartja a börtön
Ma is vígan köszönt rám az élet.
Rigófüttyel jön felém a reggel,
ablakomon rám kacsint a fénye,
és csiklandoz sikamlós meleggel.
Érzelmi horror
Jöhet nap,
Jöhet éj,
Vágy, remény
Magához tér,
És az ismeretlen új
Szemedben
Különös fényként szól:
Tavasz van újra...
Néha nem a csepp, hanem a tenger,
néha nem a lélek, hanem az ember.
Felvillan és tovaszalad
a perc törtrésze alatt.
Egy csodás kép, gondolat,
egy hang, egy mozdulat,
mely mindörökre megmarad.
Láthatáron láthatatlan látnivalók lázálma,
Társaságok távolsága, támasztalan tárháza...
Végtelen tájakon siklik
Lelkem határtalan bolyong
Nem leli helyét a világban
Keserűn fájón csapong.
Elfáradt karokkal
Ringat tómalom
Boldog vagyok néha
Vagyis gondolom
Stégek közt a vízben
Oly sok ócska lom
Mondtad, hogy ne írjak, hiszen nem tudok,
A rímek rosszak, a ritmus megbukott.
Az érzés őszinte, sohasem hazug,
Írok akkor is, ha mindenki megrúg.
Elmegyek,
Itt hagyok mindent.
Mindent, ami rosszul esett,
Valahol távol leszek.