Versek a szabadságról
Csak egyszer, ha lehetnék még
Gyerek éppen úgy, ahogy rég,
Elbujdosnék kint a kertben,
Rózsaszínbe bújna minden,
Nem lenne gond, csak játszanék,
Szaladgálnék én szerteszét
Kint az utcán, bent a házban...
Szél pöfékel tóra szállva,
nádat ringat, úgy számlálja -
hány szál gyékényt vág a muzsik,
hol süllyed a csizma csurig
a lápba.
Emlékem múltból jött felém,
Benne volt minden, a remény.
Ezerkilencszázötvennégy,
Beragyogta utcát a fény.
Szabad-e játszanom rozsdás lanton,
bús, dédelgető, síró húrjain,
egy sziklán állva a túlsó parton
szabad-e ágyam vetnem hangjain?
Csak rád vártam,
Csak érted imádkoztam,
Csak téged akartalak,
Csak te kellhettél,
Csak veled lehetett teljes életem,
Csak téged szerethetlek,
Csak ennyit mondtak,
Csak azt, hogy várjak...
Csend van. Levél se rezzen.
Kismadár repked az erdőben.
Ágról-ágra vidáman dalolva,
Énekli hangosan: ilyen a szabadság illata.
Boldogan ugrál odafenn a magasba`,
Örömét leli a tiszta szabadba.
Vers az egyetemhez
Itt a vég, de akarom,
Ne szorítson vaskarom!
Felébredek... mi van ma?
A szív és lélek forradalma
zajlik bennem,
és fel kell kelnem,
hogy leírjam, ami bennem
tombol.
Múltba zárva jövőt vesztve
Fel-le ejtőn hullám-lejtőn
Hínártól húzva eresztve
Mélység rángat sorsot feddőn
lehetne a költő ember, annál
nem több, nem kevesebb,
mi róva és mondva volt
az egykori kőtáblán.
Csicseri madár
Fürge röpte,
Szálló hadak,
Mely mint egy kar, játszanak.
Ha zenét hallok, nem bírok magammal,
lábam és a kezem ütemre mozog.
Ez érzést le se írhatom nektek szavakkal,
szívem, testem egy ritmusra dobog.
Szavak mélyén hamis hatalmak
emésztenek igazságérzetet, lélek
rongyait gyötrik látomások, valójában
ma sincs menekvés, minden egyes lázadó
gondolat halott, szél hordja szét jajszavait,
hiába tör ki tűz, láz, némaság ajkán sarjad
tovább a bűn, nincs határ, tátong a csend,
a többi ragacsos máz, esendő fényszilánk...
Az igazi értéket nem kell keresni,
elég csupán csak észrevenni.
Az érték, mit keresve megláttam
Benned, mint emberben - hirtelen megtaláltam.