Versek a szabadságról
Nem hint tollam panaszt,
Hisz, ki nem úgy várja a tavaszt,
hogy nyíló rózsa illatát vágyja.
Ha madár lehetnék,
Messze szárnyalnék,
Hegyen, völgyön át
Keresve a hazát.
Hajtóvadászat
Az alávaló embernél
nincsen semmi rosszabb,
a hazugnál gyalázatosabb,
s a pénzen vett bátraknál
gyomorforgatóbb.
Új születés
Elhagyott a bánat, mi oly kegyetlen.
Elhagyott az öröm, mi oly kedvtelen.
Elhagyott a kétség, mi oly szívszorító.
Elhagyott a félelem s vele minden béklyó.
Gyászolom hazámat,
Fejem hajtom búnak.
Itt maradt fölöttünk
árnyéka a múltnak.
Ki szabadnak született,
betölti a légteret.
Egyetlen pontként, ha száll,
lelke akár a madár,
homogén létet talál.
Voltál már igazán fenn,
égett valaha valami benn?
Súgták már: rendben vagy?
Ordítják: a hiba benned van.
Érdekes időszak, kíváncsi vágyálom,
Karjaidban maradni, azt meghálálom,
Bújni hozzád reggel, este, mikor úgy kívánom,
Ez hiányzik a legjobban a világon.
Álmodom a szerelemről,
tükröd vagyok, régi képmás.
Csend szövi hálóját a sarokban.
Ablakon hajszálerek szaladnak.
...egy szerelem-édes nyári estelen,
bőröd szivárványszínbe öltözötten
hívogat új meg új ölelésre.
Írj a csillagokba egy üzenetet,
Írj egyszerűt, szépet valakinek,
Add oda a szélnek, hadd vigye,
Vigye el távolra, messzire.
Egymagam az úr a világ tetején,
hol a gomolygó felhő - felhővel összeér,
elém terül, mint álom, a kék végtelen,
a gondokat itt most már nem érzékelem.
Élve égve
véget remélve
láncokkal húsodban
sínylődve kínokban
fogadd el kezem
ó légy szabad!