Versek a szabadságról
El akarok tűnni,
El! Ki e világból.
Oda, hol semmi nincs,
Mindentől távol.
Gravitálatlanul csak lebegni a semmiben
Súlytalansággal a liliom éjszakában,
S csak a sötét est hull a szentiment -
Álvilágnak nevezett maskarába.
Messze még a hajnal, és a csillagok között
az éjszaka ma végre új ruhába öltözött.
Felettünk a Hold ragyog, és kitisztult az ég.
Karjait kitárja felénk, hív a messzeség.
Insane Rider
Száguldok egy vad motorral
Eszem vesztve kétszázhússzal
Fékem nincsen, csak a kuplung
Mondhatsz bármit, úgysem nyugszom
Történelmi betűk
...
Szavakkal rakom ezeket a sorokat.
Száz éve már,
hogy egy fekete fátyol
e tájat s népét beterít.
Nincs az a tűz,
- bár ég és lángol.
Elcsendesült a világ
Vidékiként a szmogos levegőtől a hideg kiráz
De ez esetben csak kevesen vannak
Kik idős szeretteiket juttatnék ágynak
Én csak állok állok és figyelek
Hallgatom a madárcsicsergést a halkan fújdogáló szelet
Szemem elé számomra a legszebb kép tárul
S sok szép emlék jut eszembe a Dunárul...
Felébrednék már
a fényre
felpattanna szemem
hisz elmém úgy vágyik
a szépre
hegyeket pásztáz
fenyvesek zöldjén
legel...
Életem
Néha, mint a bonyolult, furcsa gépeket,
önmagam sem értem, ez nem érdem.
Majd felkelni térek, aludni minden nap
addig, míg az élet erre lehetőséget ad.
Kertben ülve idehallik a zene,
Lágyan szól, de színe mégis fekete,
Valahogyan azért örülök neki:
Gyász helyett a túlvilágot hirdeti.
nekem nem kell semmi más
csak te meg én
és semmi más
Az örök igazságok megmaradnak
Költők, írók ezeréves tollaiban...
Csak ülök szobám
csendes sarkában.
Vigasztalan, társas magány,
miben osztozik velem a
a mindenség, és konokul
hallgat velem az éjszaka.