Versek a szabadságról
Rablánc a körforgás
Mikor csikó a ló, éles a formája,
Szilajul csapong, de kopik a patája.
Igazat kiált, lázong a világa,
Befogja a hajtó, feszes a kantárja.
Csak szólj már, ne hallgass,
és ne menekülj,
mondd el, amit érzel,
fátyol lekerül!
Aszfaltra űzött csavargó vérem.
Gyakran dekkolok esőben, szélben.
Árnyékra vágyom, égek a Napon.
Lábamon rohad el márkás bakancsom.
Megáll. Tudom, hogy fél tőlem
azért, aki, ami vagyok.
Engem néz... a levegőben
érződik, idegen vagyok.
Szelek szárnyán kicsi magot
messzire röpít a szél.
Hová fújja, merre viszi?
Senki nem tudhatja még.
Úgy éreztem, hogy te más vagy.
De nagyot kellett csalódom!
Aki azt hiszi, a szív nem téved,
Annak csupán annyit mondok, de sajnos, igen!
A tévedés a szívnek még fájdalmasabb is.
A szíved, lelked fáj akkor, ha átver valaki.
Megláttam a szép szemed,
rögtön megszerettelek,
bezártál a szívedbe,
rabod lettem örökre.
Védtelen határok
Európa, miért vétenek ellened?
Miért háborgatják a békés lelkedet?
Miért gázolnak át rajtad büntetlenül?
Hamis útlevelekkel vagy tán anélkül.
Te vagy a megtestesült szabadság,
Amire vágyom olyan régen,
Aki ha a karjaiba is zár,
Nem éreztet véget.
A május ma mindent ígért,
a lila akácok s bodza ízét,
langy, melengető szellőt,
az égen születő bárányfelhőt.
Figyelj jól hogy mit suttog a szellő
Mikor fénylő két szemedbe nézek,
Hol a lelkem szép csodára vár,
S a vágyak kapuján belépek,
Ott a szívem új otthont talál.
Babits Mihály után
Senki vagy, ha nem vagy ellenállás,
Mert a nép a rossz fiúkra vágyik,
Főnökökre, akik elcipelnek
Hősi térről vértől szennyes ágyig.
Gyönyörpatak cseppen,
szirupos a málna,
zeneszó a holnap,
nincsen idő másra.