Versek a szabadságról
Szívem, ami már többé nem dobban meg,
Ami többé nem ver hevesen...
Hazám és otthonom,
Hol fejem lehajthatom,
Síkon és bércen át
Hallhatom büszke szó szavát,
Magyarország
Jó nap
Keresem a hangod
keresem a szót
nem találtam hozzád hasonlót
várom a hajnalt
ami reményt hoz
hozhat bármit ami jó...
Minap a blogomon,
hol szavaim faragom -
akadt egy hozzászólóm,
ki nyersen, kioktatón
megírta nekem:
téves a világra nézetem.
Szörföl a villamos utasa, kibámul,
hogy vissza sínekből húz zsinagóga.
Budapest hajszol és tolakodik, hátul
óvodások antik alteregója.
Csípős, orrfacsaró, lélegzetelállító.
Fagy.
Reggel, délben, este.
Kövek, ti legyetek párnája néki.
Fű, te legyél takarója néki.
Fák, üregetekben legyen otthona.
Nap, legyél az élet erőt adója.
Hold, legyél a lámpája néki.
Csillagok, kísérjétek tovább, ha kéri.
Soha nem lesz...
Költő lettem,
Azzal büntetett az Isten,
Hogy az igazgyöngyöt disznók elé hintsem...
Gitárral a kézben dúdolgatok,
Gondolkozok, mit játszhatok,
Talán egy szép dalt,
Vagy épp szomorút?
Érezd a napfelkeltét.
Érezd a táncot.
Add át magad a zenének.
Öröm örömöt csal.
De jó is lenne egy olyan világban élni
Ahol az ember tudna istenséggé nőni
Ahol az egyetlen kincs a szeretet lenne
Színre nemzetre és vallásra fittyet vetve
Az élet iróniája
Visszanézek a múlt berkeibe, volt
Sok szomorú veszteség mindenben.
Soha nem adtuk fel, bíztunk a jövőben,
Megsegít az Isten, imádkoztunk bőven.