Versek a szabadságról
Minden nap tanulsz valami újat,
ennek köszönhetően fedezed fel utad.
Az élet akkor szép, ha te is teszel érte,
hogy a végén azt mondd: "Ez igenis megérte!"
Végtelen sorok, csődtömeg,
Szállj, ha tudsz, minél messzebb,
Száríthatatlan könnycseppek,
Sose leszek neked a legszebb.
Magányos szívem ábrándos rabságban vágyik a szeretetre,
Lelkem összetiporva, kifosztottan rogyott az
Élet ösvényére.
Rúgnak, csípnek, harapnak, belém marnak a gondok,
De senki nem hallja meg, amit üvöltve mondok.
Infinitismus
Eleven, buzgó,
Holt, néhai
Ébredjetek.
A halál megingathatatlan.
Minden hang
Egy dal a lelkemben.
És minden egyes perc
Ajándék az életemben.
Karszalagos
fiatalok, szívük
tele élménnyel,
vándorolnak
mindig másik
helyszínre.
Lélektűz fényében vágyom arra a kimondatlan és el nem énekelt
dalra, amire táncra kérhet újra minden, az igaz szépség az égbe
libben, és áldozatként nem bűnbánatot mutat, csak a világos jelet,
mit az agy oly régóta kutat, a kezet, mely felfelé mutat.
Ülök, s az unalom csendjét hallgatom.
A szürke hétköznapok bezárják tudatom,
s érezni vélem, ahogy elpusztul
sok gondolatom -
a vakságnak esnek áldozatul.
Gyűlölöm, ha mást kell mondjak,
a kényszer agyat sorvaszt,
furcsa erőszak, mit érzek,
végzet, mely öl, és én félek.
Dunánál páradús június,
Csacska szél, lovak, sár,
Sorok közt habzik ladikunk,
Nem ugrik akadályokat már
Ma is az éhség áztatja e földet,
amin harag dübörög, és sose érhet véget!
Az üzenet beérkezik,
a rendszer jelzi majd nekik,
hogy nézzék meg mihamarabb,
hiszen szabad (nekik szabad)
dönteni szépen, szabadon
arról, mit ér a tartalom,
láthatom vagy nem láthatom,
s hová írjam a válaszom.
...Szüzeket lőnek majd emberhalomba,
Őrjöngve tombol a nép,
Árvát s özvegyet a halotti lepel...
Csendben távozik Vándor maga útját járja
Nincs már számára várja ami haza várta
Csendben lakik mélyen
Végleg
Útra teljesen készen
Lelke már rég úton van végletelenségben
Éhen
Minek - kinek már étel...