Versek a szabadságról
Szívemben és a lelkemben
Hangok élnek szüntelen,
Csendesen nyugtatók,
Ordítva kiabálók,
Napfényt áhítozók,
Csillagos égbolton sétálók,
Erőt adó, és elgyengítő,
Romantikus szeretők...
Sok sikert hozzá!
Emlékszel rám?
Vagy túl régen volt.
Szűkült az idő, a táj,
A nagy "te és én" vajon már holt?
Lovagi torna reggelén
csapzottan ébredt a kiskirály.
Álmatlan volt éjjele,
kialvatlan bús szeme.
Lassan már nem tudom,
hogy kell verset írni,
a rímeket nem tudom
egy mondatba szedni.
Viharos tengerben úsztam,
valahol messze láttam
egy homályos fényt, ez volt a remény...
ki dönti el
ki lesz jónak
kinek kivel
ki látszólag
rebben másra
régen fásult
pillantása
mi elárult...
Ússzunk együtt a Balaton égszínkék habjaiban,
Szárítkozzunk meg a tűző nap sugaraiban,
Szedjünk levendulát Tihany lila mezeiben,
Bújjunk el a Badacsony sűrű erdeiben,
Vitorlázzunk el az élet végtelen vizeiben...
A legmesszebb és a legközelebb innen
És nem tudható be tényleg semmi másnak
S a lét a tökéletességnek határt szab
Hiába csak ez van mégis csak ez nincsen
Húsdaráló most a szívem,
Kitépem, nem kíméltem,
Grammokban ezt is kimértem,
Csitul majd, nagyon remélem.
Nem számít, az évek során mit tettem,
hogy testemmel-lelkemmel mit ettem,
sem az, hogy ezalatt szerettem vagy utáltam,
ha a felelősség porondjára immár kiálltam.