Versek a sorsról

Csókay Béla

Aratás

Szőlőnk megérett, a világ présbe lép.
Nem lehet más a vége, csak szétesés.
Pusztulást várunk, de késik, úgy néz ki,
mert olyan ez, mint amikor a férfi

Tovább...

1011

Molnár Jolán

Apokalipszis

Ásatásom régésze vagyok,
van bennem mész, kő s némi gipsz is.

Tovább...

2225

Szakács Zsóka

Légy hálás

Légy hálás mindenért,
mit életedben kaptál,
a jóért és a rosszért,
mindig valamit tanultál.

Tovább...

Vass Lajos

Kitépett lélek

Elfeledtek,
Már nem hiányzom,
Kitépték lelkem, nem hallják, hogy kiáltom.

Tovább...

33

Tibor Láposi

Törődés

Lehetnél az anyám is, úgy vágyom figyelmedre,
s mert nem kapok eleget, hisztizek,
toporzékolok beleveszve az egyhangú versekbe,
amikben hiszek, hogy eléd visznek...

Tovább...

Szabó Edit

Vén diófa

Rég potyogott el a magja,
rét közepén sarjadt a fa,
sok-sok éven vígan hajtott,
tavasszal barkát fakasztott.

Tovább...

Barkaszi Ildikó

Húszhúsz nagy harca

E harcot, mint sötét keresztet
veszem most magamra.

Tovább...

Alex.cabeyo

Illúzió

Kipusztult, üres városban élek egyes egymagamban,
minden fal fehér s csupasz, lényem bizarr és világtalan.
Mint egy hontalan kisgyermek, körülvesz a magány nyomora,
elhagyatott házak között egy bolyongó turista.

Tovább...

Szilaj Márk

Zöldellő szomorúfűz

Eljött az ébredés, a kikelet,
Lágy szellő hozta az élet nedvét.
Rügyet fakasztott s távozott imént,
Ezáltal áldva a fűznek reményt.

Tovább...

Csorba Tibor

Magány

A magány súlya nem relatív -
kinek-kinek a maga keresztje:
akit ha börtönébe taszít,
törvényt hoz, hogy többé ne eressze.

Tovább...

99

Berkes Zoltán

Tenger

Hajnal, a parthoz csapódó hullámokat nézem
fésülik a föld szomjas árkait, másnapokat
fényeznek.

Tovább...

Csorba Viktória

Ima a csillagos égbolthoz

Mikor holdszemedbe nézek,
Andalító éji képek
Fénylő csillámsoraiban
Most és mindig veled élek.

Tovább...

3673

Dobosi György

Kaviccsal tett sorsok

Gyermekként
kavicsból választanak sorsot,
van benne ovális,
eltört és kerek.

Tovább...

5148

Kristófné Vidók Margit

Érezted már...

Érezted már sokszor, hogy magadra maradsz?
Nem nyújt feléd senki segítő kezet,
érezted már a magány hűvös érintését?
Midőn letöri a szív büszkeségét,
és alázat lesz a néma dacból,
mert nem tudsz aludni a bűntudattól.

Tovább...

8885

Patkos László

A Hold peremén

Valahol a mélyben ébredtem
Lent, a mocsártengerben!
Sötét és rideg volt az élet,
Magánytól didergett a lelkem!

Tovább...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom