Versek a sorsról
Azt mondják, hinni kell,
hinni az emberben...
Mért’ van, hogy csalódom
százszor és ezerszer?
avagy a perui csillagkapun túl
Csillag.
Csillagköd.
Csillaggalaxis.
Csillagmindenség.
Megannyi sornál vezette a kezem, s intett,
ha görcsösre váltottam volna az írásban,
mert szeret engem az Istenem, megérintett,
s megkönnyebbülést éreztem a szorításban
Mindenki visszakapja egyszer...
A Sors a legszebb dolog az Életben,
mert hol kevés van, oda ad,
ahol sok, ott viszont elvesz.
Erre most jöttem rá
kicsiny, változó életemben,
de még épp időben,
és most fordul a jó irányba az Életem.
...nyári szellőben madárként szállni.
...csobogó folyóban hídként állni.
...égboltot lesve csillagot várni.
...minden gondolatot kitalálni.
Domb tetején szomorú magányban
düledező templom áll magában.
Ötvenöt éve már nincs gazdája,
fél tornyán fészkel egy sérült gólya.
Mondd, kiket vigasztalnak szavaid?
Az emlékek mind a múltba vesztek,
nem rajzolnak képeket, vagy festenek,
szabadok a láncra vert, szorgos kezek.
élet VS sors
Voltam én a gyermek,
Voltan én az álom,
Naiv fejjel nevettem
Életen, halálon.
Hűlt csontujjaival markolász a szél,
percek sírógörcseivel tisztítva mesél,
sziklákon, fent ormokon dübörgő lavinák,
múló időnkön rozsdának tűnő patinák
XVI. Elvárásféleség:
Sok mindenről hiszed, ez Neked kijár.
Rá kellett jönnöd, az életed sivár.
Nem biztos, hogy az
a legkoldusabb, ki autók
közt, fél lábbal rendületlen,
télen-nyáron kéreget.
Akár holdjárót is kaphatsz,
de a múltból vissza semmit se hozhatsz,
még ha néha két kezed markol is,
csak törött időt!
Léted, ha végleg elmerül,
szíved, ha utolsót veri legbelül,
nem lesz már fontos a pénz, a csillogás,
a bírák előtt mindenki egyenlőként áll.
Életemről
Születéstől fogva
Apró terhek nehezednek.
Vállamon évek múlása,
Érzéseim mindig véletlenek.