Versek a sorsról
közel s távol az idő kerekében
az ég tüzel a láz a földre nő
a felhők - akár elhajított kő -
a föld fejére hullnak s mint nyilak
átdöfik hiába maszk sisak
Nem siet az idő
Csak pörög az időkerék
Ne bántsuk hát szegényt
Csak forog körbe körbe
Ütemesen mindig ugyanúgy
Viszi a telet őszt tavaszt nyarat
Újra és újra
Viszi az ünnepeket születést halált...
Egyszer lánchídon álló, buzgó,
máskor aszfalton nyugvó; több tucatban...
Egy zsemlyének, mint tudjuk, két oldala van,
az nem, mint gondoljuk, a jobb és a bal,
egy zsemlyét kettőbe vágja az ember,
legtöbbször úgy osztja el egymással.
Jól ismerlek, jól tudom, eltévedtél félúton.
Azt nem tudni, hol lehet az, ami már elveszett.
Zöld-kék a víz, a fény fehér,
a sugarak már hidegek,
zizzenve hull a lomblevél,
jégkristály csüng egy zsinegen.
Fáradt letörtséggel az utakon vándorol,
A hideg reggeli Nap fénye szegődik társául.
...Lágy tapintású kezek érintenek.
Édes ízű ajkak a számon csüngve csenik
Róla a bennem élő égi dallamot.
Múltat bezár, lopkodva jár,
fagyos már egy-egy fuvallat,
csodálja csend, kíséri kár,
amint az úton áthalad.
A világon párja sincs az embernek,
minden úgy van, ahogy előre elterveztek,
minket szeretni teremtettek.
Nap nap után keresem,
mi oly fontos az Életben!?
Már szinte sziklakert van szívem körül,
mert a sok érzelem nem hagy egyedül.
Leng a felhő, lengedez
odafent az égen,
megtaláltam otthonom a
Kárpát-medencében.
Ha akarok, sütkérezek a
napon.
A Halál talán
Türelmesebb, mint ezer
Kis ördöge, mely
Köröttem kering, gazdájuk
Tudja, zsákmányuk itt nincs.