Versek a sorsról
Keserű vonások,
fájdalomvirágok...
Gondokat hordozók,
szívembe markolók.
Te tünteted el másnak a szennyét,
S a tébolyból rendet te csinálsz,
Látod mindennek valódi helyét,
És ezért te semmit se kívánsz.
Mielőtt leszülettem a Létbe,
A jó Isten két könyvet tett elém.
Egyikben sorsom írta le szépen,
Másikat, ha tudom, írjam meg én!
A boldogság semmi más,
csupán hódító, éji látomás.
Úgy él bennünk, mint
csipetnyi, vén varázs...
A megálmodott tökéletességet
ráruházzuk arra, ki nekünk kedves,
képzeletünknek tárgyát kifényezzük,
csalódás ér, ha leplet leemeljük.
nincs elvárás és nincs üzenet
nincs semmi csak a képzelet
lebegsz egy jeltelen világban
ahol a remény szürke névtelen
már nem hevít láng semmi sem
nincs vágy nincs hit nincs érzelem...
Keresem a szívem,
Útközben elveszett.
Minden apró lépés
Belőle kitépett.
Molnárné Juhász-Bóka Zsuzsanna
Tettem, amit tettem,
tudom, nem vétettem.
Mások hibájáért
mégis én feleltem.
Félek az élettől, amit kínál nekem,
Vajon, ha kitárom, mit ír tenyerem?
Milyen emberekkel hoz össze a sors?
És szeretni fogom, amit nekem oszt?
Az élők sorsa
Nem értem rég,
miért élek még.
Fáj a testem, sír a lelkem,
másvilágban várnak engem.
Nem mondtam köszönetet szóban,
Le se írtam: minden rendben, jól van,
Itt a köd, itt a pára,
Óvtál, te drága.
Jó Istenem!
Dermedt a Nap is,
halványan töri az eget.
Lefagyott utcák,
fázósan mennek az emberek.
köszönet az Égnek
(ropognak
hithű máglyák)
köszönet a Földnek
(ahol
a csodát várják)
köszönet az Ég
alattiaknak...
Egy évig talonban...
Barátnőd volt.
Ismertem a lányt,
Béke téren ültem,
Mikor engem megtalált.
Szóban és tettben áldás,
Szívben és lélekben a megbocsájtás,
Az öröm pillanatában fénylő ragyogás.