Versek a sorsról
Hatalmas asztalon
Kaja van, nagy halom,
Finomságok árja,
Cikornyázott lángja,
Fejedelmi tor van
Veszedelmi korban,
Átható lakoma,
Áradó vacsora...
575575
Szobafogságom látnod kéne. Rendetlen
vagyok most mindig. Türelmetlenség
életem. Nem találok semmit. Semmiség
szeretném megtalálni a boldogságom
de úgy érzem hogy sehol sincs
a világon
bár túlzás hogy keresem
inkább csak kívánom
szánalmas kis életemet
ki nem állom
legszívesebben eltűnnék...
Én már nem tudom mi fáj
Lelkemben üres lett a táj
Kergetőznek bennem csillagok
Ébresztőt súgnak felém hajnalok
Hariett Blackrose-Merrywhether
Álmot ígérő, sejtelmes élet,
Mi kővé dermesztesz annyi szívet.
Vihart idézel, ahol csak lehet,
Hogy eloltsd lángját a szeretetnek.
Ki voltál ott a kép mögött,
mikor egy démon üldözött?
Kötélnek állna, nincs szava,
mind gonoszabb az átlaga.
Nos, ha kibújkáltad magad, gyere elő, Remény,
Mert a világ sorsa most lett igen kemény.
Lottózol még a percekkel,
mit kívánsz, nem döntötted el.
Tűzött célhoz nincsen szavad,
álmod fala mind lesuvad.
Felettem fényes csillagok milliói
szórják ragyogva tündöklő fényüket,
egy üstökös sétál a horizonton...
zokog a sűrű köd, mely körülvesz.
Egykor csarnoktetők homlokzatát járta
lépttelen csend szőtte hatalom kehelyben,
létfonó ujjain gong visszhangú hárfa
boltlásaink megannyi ajtaján a gépzsír...
Tudod-e, mit jelent a vágy,
mely ott bujkál
elfojtott dalod mögött...?
Elnyújtott, göröngyös utakon jártam,
sokszor a kátyú aljában parkoltam.
Rémséges képek jöttek sorozatban,
én álltam, segítségre vártam magam.
Akárhányszor láttam, könyv volt a kezében,
két félig telt szatyor volt minden vagyona,
ült egy padon árván, félszegen, szerényen,
feltekintett néha, sosem volt mosolya.