Versek a sorsról
Már elfeledte, hogy nyöszörgött,
s mint lett esélye általad
legyőzni ott a sok göröngyöt,
hol gödrök alján sár dagad.
Az égi angyalok harangok bronzát
népek haldokló gondjával kongják.
Ránk tükrözi gyenge, sápadt fényét,
oltárra teszi reszkető mécsét.
Öltöztesd a lelked ünnepi ruhába!
Engedd, hogy szíved a boldogság átjárja!
Örülj a napfénynek! Örülj a borúnak!
Ne engedd át magad az aggasztó búnak!
63 éves lettem - november 21.
...Lelkemnek siralom völgyében siratása.
Reménytelen jövőm keserves élete,
Kínokkal nyugszik le majd a temetőbe.
Felkel a Nap reggel,
Lenyugszik majd este,
Fúj a szél, és tombol
Ősz, tél tavasz és nyár,
Melyet Isten megáld.
Hintőporozzátok le izzadó tenyereiteket,
Mert holnap mindannyian útnak indulunk.
Ha egy szép búzakalászt akarsz,
Azért ezret elvetsz.
Azért tízezret learatsz.
Milliót elhalasztasz.
A hatalom tükre hazug és görbe,
S rákacsint minden becstelen ökörre.
A hízelkedést mind odabent tartja,
A sok talpnyaló meg: tisztára nyalja.
Az ember: ember.
Akkor is, ha nem mer
Emberré válni.
Embernek kell lenni
Egyre vastagabb vas van körülötted,
egyre vékonyabb érzelmek kavarognak benned,
pedig egyáltalán nem ezt érdemled...
Arra vágytam mindig, hogy tisztán ragyogjak,
Mint sötét égboltban a csillagok sora.
Mutatni a hazautat örökkön-örökké,
S nem égni ki soha.
Eljön majd az idő, bár soha nem várod,
hogy fájdalmadon sírás már nem segít...
Könnytelen közönnyel nézel a világba,
s nincsen már semmi, mi jókedvre derít.
Avagy most se
Most simítsd meg az arcát
durva ujjaiddal túrj a hajába
játssz a göndör fürtjeivel
szívd be bőre illatát
látod így is lehet
és nézd milyen hálás
hogy figyelsz rá.
Útravaló
Minden Mi vagyunk.
Az árnyék és a fény,
Az örökre hitt elveszettben
A maroknyi remény,
Minden Mi vagyunk.
Ködbe burkolózva jött az ősz,
árnyak lapulnak, lopakodnak,
s te szobád mélyén azon tűnődsz,
mért nincs hangja a harangoknak.