Versek a sírásról
A fény, mely életet ad,
Mely melegséget nyújt,
Mely megtöri a sötétet,
Mely felfedi a létet.
Falakat húztam magam köré;
Ne akard áttörni! Gonosz...
Egy csepp víz a kis teáscsészében.
Beúsznak régi emlékképek, hangfoszlányok.
Illatok kúsznak az orromba, majd onnan el, a tudatomba.
Az utolsó harang visszhangja
Messze elszáll
Hallatszik még a rezes döngése
Valamit még hallok...
Mikor könnycsepp gördül le arcodon,
akkor megölellek, és nem veszem zokon.
Lelkemben túlélő erő
Támad, ha éppen vakmerő
Agyam világgá ment volna,
Karom végsőkig harcolna.
Mindig azt várom, bár este lenne már,
Fekhetnék csendben, szótlan s árván.
Sohase fogom elfelejteni, mit hagyott bennem,
Sohase fogom elfelejteni, mit tett velem.
Kumdari kis bari,
Mit lehet hallani?
A gyermekágy táján
Mindent sírás jár át.
Csak sírok,
Magam se tudom, mér`,
Vagy kiért,
Csak sírok
amikor elhomályosul a szem
amikor sós prizmán át látod a lelked
amikor ezerszer villan az az egy kép
amikor rázárul a pillád
amikor gördül szemzugodból az érzés
amikor a könnycsepp félúton megállni látszik...
Siratom a nyarat,
a napfényragyogást,
a vándormadarat,
őszi levélhullást
Mikor sajog a szíved, bánat vasmarka szorítja,
még a levegővétel is szúr, nyilall nagyon...
Spar-os chipset zabálva,
félig-meddig beállva,
jó szöveget dumálva...