Versek a sírásról
Sírni kell,
ha már csordultig a lélek,
és fájva tanulod meg
mivé tett az élet.
Százszor átgondoltam,
És olyan nehéz a szó,
Most arra gondolok,
Hogy sírni volna jó.
Nem hull már a könny a fákról,
megfagyott sóhajunk a télben,
didergő kígyó-gyökér kezek
melegszenek a Föld szívében.
Szemed mikor könnybe lábad, szívem nagyot hasad.
Bánatodat, örömödet megoszthatod?
Mennyit kell hazudni,
Hogy mást meg ne bánts,
Mennyit kell nevetni,
Hogy jókedvűnek látsz,
Mikor nem tudsz mást,
Csak sírni, sírni, sírni,
S egy távoli helyre,
Messze elbujdosni.
Azt mondják az emberek,
hogy sírni könnyen lehet,
de nekem mégse megy!
Csak állsz tehetetlenül, és nem érted,
Egy pillanat alatt történt, elveszítetted.
Némán állsz, csak a könnyek segíthetnek,
De te nem sírsz, csak nézel merengve.
Mikor fáj a lelkünk,
hullanak a könnyek,
arcunk barázdáin
lassan leperegnek.
Ülni egy széken, este sötétben,
és várakozni az öröklétben.