Versek a sírásról
Nagy Zoltán Ferenc (Nagy_Zoltan)
Gyűlöllek, azért mert nem vagy enyém,
s hiába vágtam el a kötelet már százszor,
szívem izmaiból újra fonódik karomon,
majd könnyeimet takarja a friss zápor...
Egy dolgot szeretnék, csak egy kicsit sírni,
őszintén és igazán, úgy, mint egy gyermek.
Csak pár percet... majd mindent újra bírni,
s utána újból jöhetnek a terhek.
Folyik a könnyed.
Nem ezt akartam.
Fátyolon át látva
Testem akaratlan.
Egykor boldog voltam,
Sok barátom volt.
Most viszont már
Csak a magányom maradt nekem.
Tegnap sírtam,
Mert fájt, hogy újra
El kellett jönnöm tőled.
Tegnap sírtam,
Mert fájt, hogy ott
Kellett hagyjalak.
Kumdari kis bari,
Mit lehet hallani?
A gyermekágy táján
Mindent sírás jár át.
Sokadik búcsúm Eriktől
Újra Veled álmodtam:
Keserves kis emlékfolt...
Sírni emberi dolog, bárkivel megesik.
Őszintén sírni valaki miatt, a legerősebb is elesik.
A könnyek, mint viszonzatlan érzések,
A sóhajok mély, szemek nélküli nézések.
Amerre csak nézek,
Csodálatos teremtmények
Dicsőítik Teremtőnket,
Ki mindent oly csodásan alkotott meg.
Arcát tenyerébe temetve
Rázkódik a teste.
Áztatott kezéről lefolyt
A folyós takony, amit kifújt.
Nem hiszi el, amit hallott,
Majdnem görcsöt kapott!
Soha ne légy szomorú,
mosolyogj, így jobb lesz,
a szemedben könnyekkel
telve az élet csak nehezebb.
Nem kell nékem kapuba kiállni -
inkább bújom a könyvet délután,
habár ugornék én setesután,
ha jönne velem egy szép lány sétálni.