Versek a sírásról
Sírni emberi dolog, bárkivel megesik.
Őszintén sírni valaki miatt, a legerősebb is elesik.
A könnyek, mint viszonzatlan érzések,
A sóhajok mély, szemek nélküli nézések.
Amerre csak nézek,
Csodálatos teremtmények
Dicsőítik Teremtőnket,
Ki mindent oly csodásan alkotott meg.
Arcát tenyerébe temetve
Rázkódik a teste.
Áztatott kezéről lefolyt
A folyós takony, amit kifújt.
Nem hiszi el, amit hallott,
Majdnem görcsöt kapott!
Soha ne légy szomorú,
mosolyogj, így jobb lesz,
a szemedben könnyekkel
telve az élet csak nehezebb.
Nem kell nékem kapuba kiállni -
inkább bújom a könyvet délután,
habár ugornék én setesután,
ha jönne velem egy szép lány sétálni.
Sírni soha se ne szégyelljünk!
Nem a sok-sok hulló esőcsepp
Az, amitől sokszor elázunk...
Lezárta száját a stroke,
És jobb keze béna volt.
Bal keze fogta kezem,
S mindent elmondott nekem.
Ígértem, nem sírok... ám valami kegyetlenül meggyötört,
könnyeimbe fulladva ástam szerelmemnek sírgödröt.
Napokon át néztem bágyadtan a kék eget,
s folyton azt kérdeztem, élnem nélküle még hogy lehet?
Koponya közös ott a lakban,
Két szemem magam akartam.
Csak rosszat lát és bájt legel Ő,
Üdvösségre nincs levegő.
Eljut az ember oda,
már sírni sem tud,
hiába kényszerítené könnyeit,
szeme görcsösen rándul.
Sírni a zuhanyzóban szeretek,
Mert a lehulló könnycseppek
Most kikényszerített érzelmek.
Oka a rám zúduló vízcseppek.
Elkap a kellemes remegés,
mintha fáznék...
vagy csak érzi a testem:
szükséges egy ölelés!