Versek a sírásról
Nem sírok, nem is kérek semmit - talán
A tűzföld közepébe akarok
Érni, ledőlni, omlani egy vulkán
Ölébe, benne tisztán porrá égni,
Csak feküdni vöröslő hamuján,
Tajtékot inni vulkán emlőiből,
És a skarabeusokkal táncolni...
Kumdari kis bari,
Mit lehet hallani?
A gyermekágy táján
Mindent sírás jár át.
Csak sírok,
Magam se tudom, mér`,
Vagy kiért,
Csak sírok
amikor elhomályosul a szem
amikor sós prizmán át látod a lelked
amikor ezerszer villan az az egy kép
amikor rázárul a pillád
amikor gördül szemzugodból az érzés
amikor a könnycsepp félúton megállni látszik...
Siratom a nyarat,
a napfényragyogást,
a vándormadarat,
őszi levélhullást
Mikor sajog a szíved, bánat vasmarka szorítja,
még a levegővétel is szúr, nyilall nagyon...
Spar-os chipset zabálva,
félig-meddig beállva,
jó szöveget dumálva...
Múló szívem lángja nem heveskedik,
Maradandó, fakó bája nem kecseskedik.
álmatlanok az éjszakáim
vaksötétben múlnak a percek
már kihunytak csodás álmaim
sötét felhők rám telepedtek...
Innentől már nem hagyja el
Több panasz a számat,
Némán ül ki szemeimben
A mérhetetlen bánat.
Mosolygós álarc mögé bújva
Mert igaz arcom nem láthatja soha
Ő miatta szívemet be nötte a moha...
Nézek némán lefelé, de hogy kerültem ide?
Úgy érzem magam, mint valami fájdalomnak vize.
Érzem, ahogy percről percre egyre inkább növök,
testem színe átlátszó, és vajon honnan jövök?
Lehet, örökre elmentél,
Vagy talán nem is léteztél sosem,
De ami te voltál,
Mindenben azt keresem.