Versek a sírásról
Régi ház konyhájába lépve
Uralkodik a magányos csend.
Ajtó található szembetekintve.
A zuhany alatt
A forró víz alatt állok szétesve.
Sós csepp kavarodik az édesbe.
A zuhany alatt sírok, ne látsszon, hogy kínoz.
Lángoló gyémánt.
Aprócska angyal.
Isteni suttogás.
Néma fagyban.
Egy piciny darabja a szerelemnek
Bennem maradt,
Bennem maradt, tudván, jön újabb szerelem,
Hisz a szerelem jön-megy...
Tudod, én tényleg elhittem, hogy egy erős, fiatal nő vagyok,
Ez igaz is, ameddig valakitől szeretetet nem kapok,
Mert ha egyszer elhiszem, hogy valaki törődik velem,
Naiv kislány leszek, akinek a babájából hiányzik egy elem.
Néha éjjel a Hold velem nevet,
Máskor bánatában sír,
Könnye ébreszti a csillagfényeket,
Arcára szökik egy enyhe pír.
A levelet elfújja a szél,
Te rideg vagy, mint az acél.
Minden csepp picike először,
Az enyém se különbözött a többitől.
Anyja a forrás, apja a tenger,
A kis vízcsepp pedig maga a folyó.
Ajh, szép verset írtam...
Egyszer elolvastam...
Körülnézek, mindenhol gyertyák vannak,
Lángra kap minden, s szép lassan elolvad,
S te csak ott állsz, s nézed a sírokat,
Halkan zokogsz, hogy senki se hallhassa...