Versek a sírásról
Életünk filmje mégis véget ért,
Bár megfogadtam, nem sírok senkiért.
Magamba fojtom bánatom,
teszem a dolgom,
néha talán még vidámnak is látszom.
Most egyedül vagyok,
jönnek a gondolatok,
néhány fáradt könnycsepp
legördül arcomon.
Szempilládon könnycsepp remegett,
Mit a lélek tükre kivetett
Magából, mert isteni lelked
Felsajdult, a csermely eleredt.
Küzdöttél keményen, hogy erősnek lássanak,
Felálltál egyedül, mikor sárba tiportak.
Továbbléptél ezer sebből vérezve,
Szemrebbenés nélkül néztél az élet szemébe.
Mit gondol mindenki?
Hogy ő egy elveszett senki.
De egy lélek sem segít rajta,
Mert őket csak a nyerésvágy hajtja.
Dal
1.
Angyali hang szólít.
Néma hang kísér.
Szemem előtt játszódik egy kép.
Felszállt a köd, ébren a nap.
Elment a társ, dolgozik a pap.
Nem hagyom, hogy megölj, csak egy picikét a versemben.
Reggel még egy kicsit sírtam, de érzelmeim elnyeltem.
Nem félek, hogy látod; tudom, hogy nem olvasod,
Nem keresnél, vagy ha írnál, melyik is volna jobb?
A sírkertnek néma gyásza
összerezzen fájdalmában,
lehullt fáról őszi levél,
zörgőharaszt, ami beszél.
Egyszerű gyertyát viszek sírotokra,
könnyeim annál nehezebb hordani,
olcsó gyertyának is loboghat lángja,
éppúgy, mint melyért sok pénzt kell adni.
Érzem, hogy fáj neked...
Nem örül a te lelked,
Aggódsz és féltesz,
Megértelek...
Most is csak folyik, árad, mint felbőszült patak,
és mégis oly csöndes, oly hallgatag.
Sírókról...
annyi könnyet lecsókoltam
...szívembe minden cseppet jól elzártam,
jó helyük volt... nem aláztak,
kegyelemteljes reményben éldegéltek
sok-sok dolgos évet...
Kívül még élő anyag vagyok,
De belül a lelkem már rég halott.
Te voltál éltető ereje, ami elhagyott.
Azóta bennem a tűz is megfagyott.