Versek a sírásról
Felhők mögül figyelnek,
Halljad hát, ó, imájuk!
Fakul már glóriájuk,
Oly` koloncot cipelnek.
Ne haragudj, drágám!
Olyan későn ismertem fel benned
Azt az embert, kit régen keresek,
Ki méltó párja lehetne a szívemnek,
Aki mellett boldog lehetek.
Ó, mikor két szemeddel könnyezel,
Szomorúságból küszködsz a könnyekkel.
Szétesve
Szorította a torkomat a fájdalom,
Mint a kötél a nyakamon.
Felgyorsult szívverésemet
Mellkasomban éreztem...
Telik az idő, lassan ballag előre,
Virágok sírnak, száműzve a temetőben.
Öreg földben, öreg sírok tetején
Virágok sírnak a temetőben.
Életem mindennapjai csak megszokás,
És csak mindennap kesergek.
Egy gondolat van csak bennem:
Mikor tölt már el a boldogság?
Hull a levél a kiszáradt fáról,
Hull a könny egy árva leánytól.
Hittem, hogy egyszer...
Egyszer jobb lesz.
Jó lesz. Mégis téged várlak.
Téged, mikor el akarlak felejteni.
A fény, mely életet ad,
Mely melegséget nyújt,
Mely megtöri a sötétet,
Mely felfedi a létet.
Falakat húztam magam köré;
Ne akard áttörni! Gonosz...
Egy csepp víz a kis teáscsészében.
Beúsznak régi emlékképek, hangfoszlányok.
Illatok kúsznak az orromba, majd onnan el, a tudatomba.
Az utolsó harang visszhangja
Messze elszáll
Hallatszik még a rezes döngése
Valamit még hallok...
Mikor könnycsepp gördül le arcodon,
akkor megölellek, és nem veszem zokon.
Lelkemben túlélő erő
Támad, ha éppen vakmerő
Agyam világgá ment volna,
Karom végsőkig harcolna.
Mindig azt várom, bár este lenne már,
Fekhetnék csendben, szótlan s árván.