Romantikus versek
Csipetnyi lélek mosolya bennem,
így élek én is egyedül, ketten.
Magamba fojtom titkaim nyitját,
nem látja senki, csak aki itt jár.
Ahol te vagy, szól a zene,
Káprázik a napnak szeme.
Március, április - szeszélyes hónapok,
mondhatok több szépet s ábrándost rólatok?
A fákra éjjel új remény ült,
szirmát bontja ezer virág,
lelkünk repült, majd alászédült,
mint hazaszálló vadlibák.
Gyere hát, játssz még nekem melódiát,
kecses ujjaid még simítsd a hangszeren!
Ősrégi sanzont vagy akármi mást,
csak maradj még félszeg fodor a tengeren.
Volna-e kedved játszani vélem,
nyújtod-e szíved, mint karikát?
Mert belefűzném én is a kedvem,
rajta simulnánk nézni a mát.
Vágyakozom
estelente,
hozzád érek,
mert vigaszom
nem feledve
Te vagy nékem.
Lelked fehér vásznára festenék
zöld mezőt nagy, tűzpiros virággal,
nádirigót fénylő, arany szalmaszállal.
Mandulavirágzáskor szálltunk
vízre, s követték hajónkat
nyalka sirályok.
Ébred a reggel,
pillaszemekkel
néz ki az éjből,
mint a varázs
Elvakított szemével a Nap,
mind betakart karjával e fű,
Veled hűsölni a fák alatt
csodálatos nyáresti derű.
Roppanó pirosra vágyom
- érlelt szerelmem zamata -,
nem vagyok más, csak virágtól
fehérbe mártott almafa.
Imádni való libuska
Mellkasodon fekszem,
Tagjaim ernyesztem,
Átkarolom vállad,
Olyan jó itt nálad!
Tó vize csobban
blúza pirosban
jó ide járni
itt a tilosban
Hallom a hangját, hozzánk szól meseszép üzenettel,
játszik a napfény dombok ölén, így festi a tájat.
Múlik a Nyár, és bár komorabbak reggel a kertek,
tetszik az új ruha, csak már ódivatú üde bája.