Romantikus versek
Nézd! Kankalin bont leplet, s a dér
kötött sapkát húz bibéjére.
Légrészecskék elsuhannak,
s felzendül rá hajlongó ima.
Látom szemeimmel a virágot,
Szirmai fényesek,
Szemeimbe beleégtek,
Sötét van, de szirmai az esőt, mi ráesik, nem szívja be.
Kopogva lép be nyár
Hát velem maradtál
Szíved szívembe is zár
Egyetlen kis virágszál
Gyere, kicsim, menjünk ki a kertbe.
Gyere, vedd le a cipődet,
szedjünk szilvát és almát,
hozd ki a könyvedet.
Hozok ki párnát, szőnyeget.
Ha újra
Születhetnék,
A reggeli kávé
Illata lennék,
Délben a hívó
Harangszó,
Este sötét,
Mélyvízű tó...
"Mint Mont Blanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél",
A mi szerelmünk oly erős,
Hold fénye védi, mint egy hős.
Szerelem, szerelem, mit ártottam neked?
Miért nem élhetek boldogan esetleg veled?
Macskát is szerzek, ha békén hagysz végre,
Hagyj, hogy gyűrűt húzzak egy gyengéd kézre.
Csak egyszer tud igazán szárnyalni az ember,
akkor, amikor a lelke tele van egy másik emberrel.
Látom, tekinteted
Bizalommal telve,
Miközben engem szemlél,
Pedig távol vagy.
A hűvös esti szellő
elhurcolja az akácok illatát
betörtet hozzám tévelygőn
illatossá téve a magányt
Mindketten kamaszok voltunk
a kor minden szögletességével,
de már titokban kacérkodtunk a
felnőtt élet gyönyörűségével.
Sétáltam a parkban,
fürödve a fényben,
ábrándozva magamban
letűnt, régi szépségben.
Veszni hagytál, elveszni.
Álmatlan éjszakákon
Reménytelen álmodozni.
Mint harmat a virágszálon,
Gyengének lenni,
S közben mégis erősnek érezni
Önmagamat.