Romantikus versek
Szívem vizén ringatózol csendesen,
Hullámaim csitítgatnak kedvesen.
Körülötted vihar tombol, nem zavar,
Neked ez csak zörej; talp alatt az avar.
Most alig látom meg a lelked,
nehéz brokátfüggönyt húztál elé,
előlem eltüntetted,
elrejtetted: nem lehet... nem szabad...
Egy ismerkedés margójára
Nyíregyháza szép leánya
Anikó, ő a ragyogása.
Tünemény ő, Ámor lány,
Szép szeme titok, talány.
Amikor arcod akarom,
állandósul áldott álmom,
boldogan bódít bájod,
céllal cukrozva cifrázom.
Az érzelmek síkján...
Kedves Barátném, mutasd a kottád,
Mit mutat nekem az ábrád?
Valaki titokban rólad álmodik.
Rólad szövi legszebb álmát.
Ez a valaki én vagyok.
Valaki, aki bárhova követne
És szeretne, valaki szemében
Könny ragyog, az is én vagyok.
Hideg téli estén meleg, csendes szobában,
duruzsoló kályha mellett, meghitt félhomályban,
az édes élet lágyan, vörös bársonyruhában
nemes csókot lehel a múló ősz homlokára.
Amint e Földön láb járt-kelt,
Kis repedés közt virágot lelt.
Oh, szebb virágot nem írt le poéta,
Nincs ily szép sem tulipán, sem bokréta.
Hol van az a lány, aki tudja? Itt áll előtted!
Szíved már másik univerzumba lőtted.
Nem hitted, hogy újra rád talál az érzés!
Engedj a csábításnak? Ez a kérdés!
Túl távoli, de ragyogóan tiszta az emlék,
Ahogy bevilágítja a sötét utca peremét.
Megszólalna, de hangja immár nincs neki,
Így kering az éjszakában most, mikor annyira emberi.
Egy napos szombat délután volt,
A kedvenc kávézómban ültem épp.
Az ablakból láttam a lenyugvó napot,
A kávémat vártam, és a versem végét.
Ahogy a hangod telefonban hallom,
Mosoly szalad szét, derűs lesz arcom.
Benne van melege a búcsúzó nyárnak,
Nyoma sincs a hideg, őszi ökörnyálnak.