Romantikus versek
Ha van valaki, akit szeretsz,
s vele nagyon boldog lehetsz,
becsüld meg, míg megteheted,
s légy őszinte mindig vele...
Kell-e a vágynak a féltés?
Kell-e a násznak az ész?
Mért nehezít meg a kétség,
míg szemed engem igéz?
Hol őszi tölgyes hajbókolt,
loptam forró-parázs csókod.
Besétál néha észrevétlenül egy érzelem az életedbe.
Talán csak szétnézni jött... megnézni, mit találhat benne.
Bíbor fátyolba öltözött az égbolt,
Az alkony minket együtt talált,
Két karod lágyan átkarolt,
Éreztem selymes bőröd illatát.
Ezen a késő nyári estén
a lépcső kövére kiülvén,
romantikus, idilli érzést
hozott magával az elém táruló - mi lenne más -
naplementés kép.
Szeretnélek átölelni,
Füledbe szerelmes szavakat súgni.
Hozzád bújni, megcsókolni,
Veled a fényes csillagokig jutni.
Néha eszembe jut az, ami már a múlté,
Az, ami már soha nem lehet az enyém!
Bor csiklandta az úton kiszáradt torkom,
a parton belém karolt a szerelem,
és a fényben úszó sétányra vezetett,
hol a hold a vízre ezüst ruhát horgolt.
Teknősökkel teli kis sziget vagy bennem.
A partján hullámok törnek belénk jövőt,
és én háton fekve szeretnék veled játszani
valami nagyon szépet és lélekölőt.
1.
Szívvel küldöm neked, egyetlenem,
Melyben üzenem, te kellesz nekem.
Szívem üres nélküled, szinte üres.
Szinte fáj, hogy távol vagy.
De tudom, hogy ez a távolság
Egyszer véget ér, és veled lehetek.
Mert a fejem álmokkal van tele,
S mert a szívem talán hevesebben ver,
Az ágyadhoz lépve beléphetek e én
A szerelmesek kertjébe?
volt az a pillanat -
milyen kár,
hogy elszaladt.
whiskys üvegek koccantak
halkan-hangosan,
a Balaton nyaldosta a lábunk
hideg-finoman,
és...
Te imádni való, fekete szépség,
Ki rém unott képpel kávét mérsz nekem.
Ugyan, mi érveid szólnak ellenem,
Ami bár nem bűn, de legalább vétség.
Aranyködben álmodó
szerelemvirágom,
ne hagyj cserben, nyílj ki most,
ragyogd be világom!