Romantikus versek
Meg kell tenned,
Szívem resked,
Tőlem terjed,
Velem kezdjed.
Nyár van, és jönnek a szúnyogok,
A hideg sörök, meleg napok,
Az örökké tartó, kedves mosolyok,
A sztorikkal teli padok.
Indulok esőben, ha szél fúj,
várhat rám akár csodaszép út.
Ernyőm még az arcomba tartom,
mellettem kopog két tűsarok.
Te hallod? Én hallom, bár szinte nesztelen,
zakatol, helyben fut, életet ad idebenn.
Nekem zenél? Érted dobog hangosan,
és miattad áll meg egyszer.
Elkergette az újév a régit,
ne árnyékolja be az ő fényit.
Lejárt az év utolsó napja,
mulat a népnek apraja nagyja.
A szemedbe nézek és magamat látom,
Hiányzik a lelked, akármerre járok.
Szeretni és szeretve lenni,
könnyeket félre kell tenni.
Élni és élni hagyni, esélyt
adni, de embernek maradni.
Közös emlékekről regélni.
Érdektelen történeteket mesélni,
Melyek a hiányában kellett megélni,
De most újra mosolyodba feledkezni
mint ezernyi apró pillangó
úgy hullámzik lelkem szüntelen
széttárja szárnyát, s mint forrongó
láva tör fel egy érzés bennem
Hangod fázósan röppent a szélben,
átszűrődik a fagyos ablakon
s benn körbejár a szoba melegében.
Sétálni egy csendes, esti utcán,
Rajtam kívül senki más nem létezik,
Egy-egy ablakon röpke bepillantás,
Mosolygó, boldog család étkezik.
Aprócska csónak ring a tengeren,
S a csónakban két kicsi szív remeg.
A kitikkadt ajkaidra hűs csókjaim szállnak,
mint megfáradt, tarka lepkék derekán a nyárnak,
úgy lebbennek ifjú, duzzadt, piros ajkaidra,
mint lemenő Napnak fénye folyópartjainkra.
A csendembe úgy lopakodjál,
mint őzikék az őszi tarlón,
kik attól félnek, jön a vadász,
s szívüket golyóval lövi át,
csak egészen halkan lépkedj.