Romantikus versek
nappalba nyúló éjszakák
voltak
mikor minden csak rólad szólt
meg rólam
mert végre boldog voltam
és nehéz
elfogadni hogy ennyi volt
nem volt más...
Ujjadat ékítse gyűrű, mely sugallja: szeretnek,
ami bebizonyítja neked: van értelme az életnek.
Ég a láng, a jég elolvad.
Hamvad az idő, közel a holnap.
Jó lenne már szerelemesnek lenni.
De ne kelljen újra megint csalódni.
Érzelmek szárnyán repülök,
imádat hajt és szédülök.
Szeretet van a szívemben,
csodás szép érzés lelkemben.
Ősz van a természetben, és elmúlás,
Szívemben mégis most éledt új varázs,
Felizzott benne a kihunytnak hitt parázs,
Újra célt kapott minden szívdobbanás.
Vagyunk elegen a földön, hogy elveszthessük az igazit.
Van annyi nagy Ő,
és megannyi agyő.
Bárcsak sose lenne vége a dalnak,
minden üteme kellemes dallam,
s ahogy az esti hangulatban
lépésed ütemére elmerülök
a szerelem tengerében,
az ezeregy éjszaka meséinek
hangulatát idézi,
amit ezer érzés sem képes átölelni...
Lombkoronák suttognak felettünk,
utunk egy színes ösvényen vezet.
Kéz a kézben mi úgy sétálunk, és
az ősz fest mögénk ködös eget.
A kertünk végében öreg fa áll,
hozzámegyek, ha az élet felkavar,
véd, míg csillapszik bennem a zavar,
a rászállt vágyaimat tartja az ág.
Magányosan ülök egy
padon, tőled távol!
Szeretném, ha itt lennél
a Tisza-parton vagy bárhol!
a színes avaron
veled álmodtam az éjjel
- közel negyven éve nem láttalak -
nem tudom, honnan kerültél oda...
mellém, testközelbe
Megrajzoltál a szemeddel,
Ajkam virággal hintetted.
Szemem pillái rebbennek -
Csókkal áldottad kezemet.
szél fúj
borzongok a hűs homályban
csak a szél fúj szoknyád átlátszó
szétszórta a szél ráfeszül
szerelem fehér
játszanék veled minden nap
ajkad valamit kérdezne álmodj róla
...kora hajnal van, felébredek...
...a Nap is már lassan felkel...
Amíg a világot járod,
s elringat az óceán,
hajódon valahol délen,
ki tudja, gondolsz-e rám?