Versek reménytelen szerelemről
Kétféle magány létezik.
Az egyik boldog, csendes -
Mint a tücsökciripelés és az esőillat nyári éjjel,
Az ölelő sötét, melybe panelházak
Ablakain kiszűrődő fény vegyül.
Még forr a nyár. Habokban emberek,
de én a partra többé nem megyek...
Kísért a vágy, szikrázó múlt, regény,
csak árnyék az, ki ott járt és nem én...
A Római-parton ülve
A vén Dunát néztem,
A víz illata hívott emléket,
Egy boldog, önfeledt nyári képet...
Elvesztetted a Negyedik Dimenziót
Elvesztetted a
Negyedik Dimenziót
Ahogy Engem
A Szerelem
Mint Én
A Gyermekem
Jobb lesz így
Majd mondjátok el neki, mit veszített.
Mit hagyott maga mögött,
Eltévedt a szavak tengerében,
Vagy talán én magam vagyok a lökött?
Nem tudom, mi történt, miért szeretlek,
De ez az érzés valós, nemcsak képzelet,
Emellett értem, fel sem érek hozzád,
Hisz ki vagyok? Csak egy zavarodott kislány.
Vajon túl nagy kérés
Én csak boldog akarok lenni,
Tudni azt, milyen szeretve lenni...
Vége annak, ami el sem kezdődött
3. rész Lélekgondozás
Problémákról beszéltünk éppen,
Közben írtad, hogy fáradt a lelked.
Javasoltam, szellőztesd ki agyad,
Mozdulj ki végre, ne légy gondok rabja.
Valami megmagyarázhatatlan húz hozzá,
De olykor mégis utálom,
Lelkemet mintha mázsás súly nyomná,
De mégis szeretem és csodálom.
Meg nem született gyermekemhez
Szerelmem méhében tél
Szememből zúzmara záporozik
A tény mint a gőz lecsapódik
Már embrió sem vagy
Általában kétszer látlak, reggelente és este,
mondd el nekem, miért vagy mindig "én" színűre festve?
Miért kell mindig azt mutatnod, amit nem szeretnék látni?
Miért nem tudsz te hazudni és hagyni szebb dolognak látni?
A hajnali úton egyedül baktatott,
szél sem kímélte, rajta nagyot lökött.
Élete során gyűjtött sok tapasztalatot,
sóhajtani akart, de inkább nyögött.
Álmodtam egy világról,
amelyben TE nem voltál.
Egy dologról szólt itt minden: a hibákról,
s már értem, hogy akkor lennél ott, ha hiba volnál.