Versek reménytelen szerelemről
Fénylő csillagok, őrizzétek szívem álmát!
Elhagytam oly rég a dzsungeleknek rejtett mélyét...
Haldoklom, mert hiányzol,
A szívemre nem vigyázol,
Az érzéseimmel cicázol,
Engem ezzel alázol.
...Mint vízen vergődő hajó.
Újra meg újra törnek ki belőle
Szükséges darabok.
Felvillanó orcád lehunyt szemeim előtt emlékként megjelent.
Bőröm forró felülete csak ég s ég tovább, ahol nemrég kezed érintett.
Ajkam zsibbad, szinte érzéktelen, csak ajkad érintése segíthet ezen.
Egy magányos szív, mi jellemez engem,
Segíts rajtam, Istenem, mit kéne most tennem?
Részegen állok a csatatéren,
Körülöttem erősödik a zaj...
Fullasztó gombóc nyomja torkomat,
Fojtogat, levegőhöz sem jutok.
Nem akarok már gyötrő gondokat,
Ordítva sírnék, de már nem tudok.
Akkor is hiányoztál, amikor itt voltál mellettem,
Mióta elmentél, minden percben úgy érzem, elvesztem.
Késő éjjel a lepedő alatt
Éppen róla álmodozol,
Nem esik jól a falat.
Rá gondolsz, mielőtt alszol.
Az őszinteség nagy hatalommal bír,
Légy velem őszinte, és ne bánts még,
Az igazság a szádból éltet, mert szeretlek,
A kétely marad, fájdalmakkal éltet.
A közöny mély tengerében nem jó úszni...
Egy apró, halvány mosolyért térden csúszni.
Éjjeli gubanc a ködös szemtükörben.
Tévedjünk el tölgyerdőd mély üregében.
Én sem vagyok más, csak hús és ideg,
Kinek kitépett szíve van, mégis szeret.
Egy bűne volt, hogy hitt és remélt,
Kövesse a fényt, s elérje a célt.
Állok s várom választ, ha lenne... nincs semmi, csak szomorúság,
Mélyen motoszkál valami... neve... Csend
Lent-fent,
De nem felettem, hiszen élek, nem akarom, itt legyen,
Sírás kerülget mélyen, tudom engem akar valaki,
Nem tudom, mit tettem ellene, de engem akar,
Neve... nincs vagy titok,
Élet, adjam neki magam...
Megszakad a szívem, de bukott a tervem,
Sehogy sem sikerült, hiába tepertem.