Versek reménytelen szerelemről
Ködös az ég még felettem,
visszanézzek, vagy már mást szeressek?
Lábam alól talaj kifut, elestem,
Kezed fogjam, engedjem? Elejtem
Révület
s a tudat lét-peremén
aranyló nap hintette lágy fényét,
csillogón átszőve vele...
Te minden nap látod,
Mit én minden nap képzelek,
Hogy én minden nap mit látok...
napra virradt elégia
az én deus ex machinám
pöttyös labdám
Nézd! Milyen szépen nyílnak a vörös rózsák,
Csak a közepéről hiányoznak a csodák.
Nézd! Milyen szép a naplemente.
Holnap reggel lehet, nem lesz napkelte.
Ülök, fejemben százezer gondolat,
Rémképek törmeléke árasztja el agyamat.
Szívem körül erős szíj,
S Te magad vagy a fődíj.
Hideg az éjjel,
Zokog egy szélvihar,
Jöjj közel, kérlek,
Gyászom majd takar:
De nézd! A reggel les,
Hol a kelet ívet fest,
És a hajnal izgő madara
Földünkbe mar.
egyedül ülök az ágyamon
magány mászik a vállamon
bámulom a falat
hosszú volt az éjszaka
a pulzusom felgyorsul
az érzés velem megfordul
szerelmem után sóvárgok
mindig rá vágyok...
"Talpra, magyar avantgarde!"
Én vagyok a hegy és a szakadék.
A szó, a rag és a toldalék.
Te vagy a rím és a titokzatos rém.
Én írok rólad meséket,
Míg te bujkálsz előlem,
S reméled a felfedezetlenséget.
Á la plátói
Na, most mit nézel?
Kémleled szemed,
Mit is látsz benne?
Egy elárult lelket
Kár volt minden. Én előre éreztem,
Egy újabb lángolás, de végül tévedtem.
Egyedül nézek az égre,
Ahogy a szív megy a jégre,
És kicsúszik a kezemből,
Eltűnik az életemtől.
ott láttam
hallottam vártam
néztem és lestem
izzott a testem
titokban szóltam
szótlanul álltam
álltam és vártam
valahol már láttam...
Nyisd meg szívem, s tekints be
rajta,
Tekints be rajta, s nevess rajta,
Nevess rajta,
Hogy fele szép s márványos,
Nevess rajta,
Mert fele bús s ábrándos.