Versek reménytelen szerelemről
Ha elmennék messzire, hiányolnál?
Elhinnéd, mennyire fájt, hogy elárultál?
Megbánnád, amit velem tettél?
Vagy vállat vonva továbblépnél?
Parfüm- és rózsa illata szállt a szélben,
De ránk omlott, ránk fagyott minden a télben.
Nem szeretem a nevedet,
Elfelejtem szerelmedet.
Citrom-savanyú nyár.
Én Istenem, mit vétettem,
Hogy most ezt érdemlem?
Harmadik személy lehettem
Egy turbékoló pár közelében.
végtelen világ,
világtalan vég,
ismerem én ennek
a tájnak minden négyzetméterét
Minden, mit tettem... nem miattad volt,
minden, mit reméltem... csak érted volt.
Gondolataim száza feléd szállt,
s később gondolatok száza belém állt.
...a sok harsogó gondolatot, mi fejemben ragadt,
de mire világra hoztam őket,
csak néhány hervadt szóvirág maradt,
és én zsibbadtan feküdtem
a kétségbeesés vastag takarója alatt
- a melegtől bágyadva, fulladásra várva -
s jól tudtam, egyetlen ember sem olyan árva...
Egy csillag halálának emlékére
Tömör vassá váltam.
Évmilliárdok alatt égettem el energiám
magfúzióm által, s lettem az, ami,
addig is hőt, fényt s életet árasztva
a jéghideg sötétségbe.
A didergő ablak tekint most rám,
Reszkető hangok töltik meg szobám,
Egy szellő suhan, mi te nevedet mormolja,
És a lakásban búval telten hordozza
Visszasírsz majd minden éjszakát
Bár szeretlek,
de tőrt döftél szívembe.
Az utolsó szavad miatt könnyezek,
de tudom, neked a hosszú vallomás
csak egyetlen szót jelentett.
Hát eljött az a sosem várt perc,
Mellyel elengedem kezed, s búcsúzom.
Életem fejezetein változtatnom kéne,
S akkor bűneimet talán megbánhatom.
Hosszú az út, és nagyon távoli a jövő.
Kérdéseim választ nem kapnak, ha eltűnök.
...Gyenge karja most még kajla.
Csatadallal erős szíve.
Úgy forgatja, mint senki se.
Nem te hiányzol.
Csak az egyedüllét borzolja tollaim.
Ha mindet kitépném közülük,
Úgy elveszteném szárnyaim.
valahányszor lyukat üt
az égen egy csillag
és felfénylik pufók teste
kedvem szottyan nevetni
ha leesne az ölembe
vele jóllakhatnék...