Versek reménytelen szerelemről
Remélem, azt látod, aki vagyok,
Nem pedig azt, akit akarok.
Mindig másnak mutatom magam,
De tényleg ez lenne az én utam?
Sulimnak folyosóján vesztegeltem,
És tekintetem egy lányra szegeztem.
Egy leírhatatlan érzés fogott el,
Egyetlen pillanat, beleszerettem.
Ó, ember voltam, s lettem ostoba,
Ki előtt "semmi és mögötte minden."
Emlék még egy kedves sarokszoba,
S csókját az éjnek tegnap még őriztem.
Utánad semmi sem maradt
a lankadatlan harc alatt,
csak egy csupor törötten,
melyből a mézed elfogyott,
a pereme lepattogott,
és teste már fületlen.
Egyedül keresem kenyerem
Végtelen utakon szabadon szállok,
Keresem a helyem, nem találom.
Mégis nehéz szívvel maradnék,
Port önt a köd az ingovány felé.
Pedig nehéz úgy írni, hogy nem ismerlek.
Tekintet, bájak, rejtve maradnak mind.
Mégis újra, újra próbálom megint,
És rólad a sorok folyton leperegnek.
Szakítsd lábam ne tudjak járni
Szakítsd karom ne tudjak mászni
Szakítsd szárnyam ne tudjak szállni
Mindhalálig szakíts szét
A reménytelen szerelemről
Oh, drága Szerelem,
Mondd, miért fáj ez ennyire?
Kínzó, gyötrő emlékek
Szállnak át a lelkembe.
Spar-os chipset zabálva,
félig-meddig beállva,
jó szöveget dumálva...
Volt-nincs vágyam nem lett ágyam
Inkább tovább vitorláztam
Nálad nélküli világban
Cellád kulcsát jól elzártam
Zárvánnyá lett tiszta képben...
Már majdnem elfelejtettelek,
Amikor eszembe jutottál.
Mi lett veled, mire jutottál?
Mintha a szél mondott volna valamit,
Vagy csak a fák sóhajtottak?
Vadul hullámzik és háborog a lélek,
Kisgyermekként engedelmeskedik a szélnek.
S mint a hajó utasa a háborgó tengeren,
Elmélázok a saját vesztemen.
Egyedül vagyok, hiányzik egy érzés,
Tart még az átok, de volna egy kérdés,
Lesz-e olyan lány, kinek én is tetszem,
És nem kell messze mennem.