Versek reménytelen szerelemről
Végre nincs tömeg, és csend van,
A város távoli fényeivel hal el a zaj,
De a szavaid fülemben élesen csengenek,
Szívem most csak egy vérző sebhely
Van még időnk, nem rohanunk.
Nincsen semmink, magunk vagyunk.
Szülőföldet hátrahagyunk.
Gyűjtögetünk, álmodozunk.
összetört tükrök,
meggyalázott álmok.
fenyegető öklök,
hát ez az, amit látok.
vagyok, de minek még,
nevetve a bukásom figyelnék.
mit is hittem, én bolond,
övéké az egész porond!
Két évet kaptam eddig tőled.
Két csodálatos, izgalmas évet,
Melynek minden egyes átélt pillanata
Itt mélyen, a bensőmben éget.
Hittem, Isten tenyerén fekhettem,
mikor kezed melegét magamon éreztem.
Áruló szívnek hamis mosolya,
az őrületnek vidám dallama.
Énekelj nekem gyönyörű madár,
hozd el a békének világát.
Adós, fizess, bank az úr!
Így jár, aki nem tanul
mások kárán, hiszen balek,
add a házad, minek neked!
Törtető, csaló kalóz lépett partra,
Hajója dugig arannyal megrakva.
Szíve kegyetlen, zsarnok a vén kalóz.
Csalással szerezte vagyonát.
Szívem kirámolt templom
csak a gyertyáktól viaszos oltár
őriz valamit a hitből
csak a rozsdás hangok
amik néha előbújnak az orgona
torkából rezonálva...
Elcsuklott a hangom, testem semmissé vált,
Előttem egy kővé fagyot asszonyka állt.
Alszol
Maradjon tiéd az álmod
Vagy add a téged
Őriző óvó szemeknek
Megfagyott a levegő,
pedig éled minden.
Lépteinkben elvesztünk végleg...
Kicsi szívem boldog, boldog.
Reád mindig csak mosolyog.
Ha a szívem szólni tudna.
Szíved, lelked nem siratna.