Versek reménytelen szerelemről
...kedvenc zenéimet hallgatom,
körülötted forog a gondolatom,
s gondolataimat jegyzetbe írom.
Esténként fázni kezdek.
A sötétben szemek leselkednek.
A csendben a gondolataim
Rólad epekednek.
Amit bennem hagytál...
Mit érzek most? - Senki se tudja.
Elmondani nem merem.
Borús, fehér téli reggeleken fagyban gondolt Rá,
S mint ők, vált kopasz társaival lassan bánatossá.
Lekonyultak gyönge, vékony ágai, erős szél jön,
Le is töri. Fájdalmas. Eléggé, hogy összetörjön.
Én kicsi lepke, ki fényre vágyik,
Te a fény, ki velem játszik.
Mikor fényed felé repülök,
Te félig hagyod, majd ellöksz.
Vonakodva mozdul a szád,
Próbálsz visszanyelni egy megvadult mosolyt!
Az ismert ismeretlen ismételten vonz hozzád,
Pedig gőgös önteltséged gyengédséget fojt!
Hideg az éjjel,
Zokog egy szélvihar,
Jöjj közel, kérlek,
Gyászom majd takar,
De nézd! A reggel les,
Hol a kelet ívet fest,
És a hajnal izgő madara
Földünkbe mar.
Miért van az, hogy a közelmúltnak
Legmélyebb pontján, szürke másnapon,
Mikor a levelek is bajt susognak,
Megtört büszkeséggel magam áltatom.
Fájdalom, mit én okoztam.
Szenvedek én is vele.
Nélkülem békére lelhetne,
Mégsem tudja, mit tegyen.
Szeretlek.
Szeretlek, de nem úgy, mint ahogy azt te gondolod.
Üres tettek,
üres álmok,
üres kapcsolatok,
üres vágyak,
üres célok,
üres tervek,
üres, magányos léptek.
Fanfárt nem várok, sem talmi kis díszeket,
nem kérhetek többet, csupán a létedet.
Egy elvetélt szerelem
Nehéz elhinni, hogy csak ennyit jelentek neked,
Te nem akarod lerázni a téged lekötő bilincseket...
(Septolet)
Összetalálkoztunk,
Nem ocsúdtunk,
Végül csalódtunk...