Versek a reményről
Maraton
30
Ha te vagy a boldogságom
És én a reményed,
Csalódás lenne a szerelemgyerek?
Érzem, hogy megáll az idő kereke,
és vánszorog az óra mutatója.
Agyamban koncepció tömkelege,
ismeretlen tények nagy kutatója.
575575
Észreveszel majd, ha én is bolyongok csak
úgy céltalanul? Amikor a vágy,
mint a vasat a rozsda, megemésztett már?
Nálad jobbat találok majdanán,
Éltem búsan melletted hajdanán,
Lesz egy szívem, nyitva áll egyszer,
Kínzó fájdalmat éreztem ezerszer.
Ne ébredj fel, kedves, még tart az éjjel,
lomha szélfuvallat szerteszéjjel,
csak feküdj, a holdvilág se zavarjon téged,
még van időnk, nem jött el a végzet.
Közeleg a szilveszteri éj, a lelkem még mindig oly mély.
Nem tudom, mit tegyek.
Szeretnélek szeretni,
Szeretnélek ölelni,
Szeretnélek csókolni,
Önfeledten hódolni.
Szeretni tanítsd a gyermekedet
Tanítsd meg gyermeked, tanítsd meg szeretni,
a jót, a szépet tanítsd észrevenni.
Mutasd a példát, mutasd neki százszor -
ha néha feledi, eszébe jut máskor.
Szétnézek a papírra hulló csöndben,
világrendek vesznek el a nagy ködben...
úgy kellenének a holnapnak álmok,
csillaggá éledő kis gyufalángok,
színek, esőkékek, bibesárgák, magbarnák,
örömpiros gyermekarcpozsgák.
Robogó reggel, kattogó kerék,
Kígyózó utakon siklok feléd.
Négyről kettőre s rögvest az egyre,
Mégis előre s nem hátra menve.
könnyek folytak le az arcán végig
sebzett lett a lélek hiányban él
elment ki itt volt több mint ötven évig
s a szív ilyenkor hiába remél
Ezüstszínű köd nevel fájó búcsúkönnyeket,
Nézem, ahogy egy levélről egy csepp lepereg,
Ébred a tiszta természet is így februárban,
Kipattan a remény, feltöri az ajtót, dobbant.
Ma elvitt hozzád a lélek.
Egy dal csendesen elrepített.
Rég nem hallottam, szívemben élt.
S most egyszer csak szárnyra kélt.
Azt hiszed, már vége,
hogy nem bírod tovább.
Ekkor nézz fel a kéklő égre,
és sétálj csak bátran tovább.
Lásd meg az esőben,
Hogy föld szomját oltja,
A múló időben, hogy
Fájdalmad elfújja.