Versek a reményről
Ember az javából,
Ki szívét osztja szét.
Nem fél haláltól s kaszástól,
Bátran hirdeti az igét.
Nem fél a mától,
Ő látja más könnyét.
megint kéred a nyamvadt kávéd:
"add ide azt a tejesizét"
csak ne felejtenéd
folyton el a varázsigét.
Nem szólt semmit, pedig tudta,
Asztalánál ül az árulója.
Annál csak 30 ezüstöt ért az élete,
Aki hamis csókkal sorsát pecsételte.
Nem vagyunk egyformák, tán nem is volna jó,
nincs két egyforma lélek, szív, gondoltunk.
Ám volt valaki, ki értünk szenvedett s halt meg,
majd támadt fel, hogy megértsük mélyen
bent a valónkban a szeretetüzenetet.
Felkelő nap bársonyos palástja,
lelket bontó, reményt hozó csodája,
szelíd fénye ágak között fejet hajtva,
mosolyát hinté szerte mindenhova.
Emlékszel-e még
gyönyörű hazádra?
Nem is oly rég
a felkelő csatákra?
Lassacskán telnek az órák
Néha egy-egy ember kószál
Néma utcák halk zaja
Óvatosan lépkedő cipő koppan
Számtalanszor számoltam, s nem történt semmi,
mindig bíztam, a rossz meg fog változni,
számoltam, de nem mertem ellene tenni,
már hiszem, jobb mindenért tenni, mint számolni.
Az áldozatokért
Csodálatos lény az ember,
kiontja, fűzi az élet,
a lélek a térbe kilép,
s eljárja útját, a végest.
Gyermek-világ
Van egy olyan világ, amiről nem szól a fáma,
ez a különleges világ a gyermekek világa.
Mi, felnőttek csak bántjuk őket,
így kapjanak tőlünk szeretetet!
Szeretni kellene őket, hiszen ők a jövő,
általuk egy nap a változás szele eljő.
Sose fájjon a szíved, rossz se legyen kedved,
Van, ki gondolatban mindig ott van melletted...
Sose fájjon a szíved, rossz se legyen kedved.
Bár volna még annyi akaratod,
hogy mondanál...
egy pár kedves szót, biztatót,
elmondanád...
Ősz volt, mikor egy ködös reggelen -
Még emlékszem, milyen volt,
Nem tudom, mi lett veled,
Csak azt tudom, hogy ősz volt.
Remény
Holnap talán még lesz
agy, még holnapután is!
Ismeretlen világ
egyik dala ez,
mind rajtad áll,
csak hallgasd a zenét,
egy szúrás,
pár csepp élet a tűben...