Versek a reményről
Lelódítod, mi a szívedben van,
S játszadozol a hazug szavakkal,
Miközben az életed csak elvan,
És összefogsz a tudattalannal.
Akkoriban hittem színeknek valóját,
zöldfülűek igaz, őszinte vágyálmát:
Piros színben siklott szerelem ladikja,
ringatózott lágyan rózsaszín habokban.
I.
Tornádóként csap fel a szélvihar,
Mely körbevesz,
Nyúl hozzám egy égi kar,
Mely ölébe vesz...
Noé bárkája kontra Titanic
Amit engedelmes kezek építettek
Isteni elgondolásból isteni tervek
alapján, annak neve:
Noé bárkája.
Új évtizednek reményteli reggelén
Sötét ború fedte be Földünk kék egét.
Járvány, betegség támadta az embert,
Rettegés, félelem törte meg a csendet.
Sok falevél lehullott tegnap,
De jöhet még egy jobb időszak.
Fáj a félelem, de
Kivirágozhatunk még, mint régen.
Rád várok én minden este,
Holdfény kísérje utadat,
Szívem a lépteid leste,
Jácint sírt ablakom alatt...
Tűz marcangol, fájdalom éget,
poklaim mélyén hamuvá égek,
tollaim tépem, szaggatom testem,
lángoló lelkem már kileheltem.
Március 16-tól karanténban élek,
És bevallom, a COVID-19-től félek.
A Classroom lett az osztálytermem,
Bezártságban élhetem az életem.
Remény vagy bukás
Utolsókat rúgja a ház,
Alapjait nagyapáim kovácsolták.
Lovaskocsival hordták az anyagot,
Nem úgy, mint a tűzről pattant
Milliomosok.
Nem tudom, hogy miért is éri ez meg nekem,
A testem eközben már csak egy tetem,
Kerestelek mindenhol, de nem találtalak,
Már csak a szívem legmélyebb részében hallottalak.
Csörgedező patak tiszta cseppjeit,
Mint könnyeket, keservesen sírom,
Hogy ismét mellettem légy Te itt,
Hol a napfény játszik a hullámokon.
Isten szeme az utcákon
settenkedik az égre,
és behunyta fél szemét.
Valami nem a régi bennem,
Valami megváltozott rég,
Eddig bolyongtam az útvesztőben,
Most az út végén látom a fényt.