Versek a reményről
Nálad járnak gondolataim...
Vajon Nélküled
hogy telnek majd napjaim?
Jó szóval ki szól hozzám?
Magamban már elsuttogtam: szeretlek,
de ennél ezerszer többre vágyom,
egyszer majd elindulok s megkereslek,
hogy legszebb álmom valóra váljon.
Elmúlt már az őszi szél.
Elmúlt már a hideg tél.
A forró nyárra még várni kell.
Addig még küzdeni kell.
Hajnalok hajnalán,
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.
Telnek a napok
szép sorban.
Hatvannyolc éves lettem
valóban.
Az életemet megálmodni nem lehet.
Álmaim csak remény-szülte képzelet,
Hogy lehetne egy jobb, lehetne egy szebb,
Lehetne egy boldogabb életem.
Sosem történt még ilyen,
hogy így hiányozna valaki személye!
Hallok sírást, s könyörgést hoz a szél,
Egy anya mond imát,
S könyörögve kér!
Várom, hogy minden szép legyen...
Sasmadár költsön szirteken,
Földünk a jóság lepje el,
Mely érzésemnek megfelel.
Némán az üres lakásban,
tekintetem a plafonon.
Nem alszom túl nagy ágyamban,
fény szűrődik ablakomon.
Minden nap ugyanazok,
Ugyanazok a mozdulatok,
Nem tudsz előrébb, feljebb,
Magányodba belereskedsz.
Mit tehetnék, végre megérts,
nincs rá okod, ennyire félts,
hagyd élni az életemet,
engedd el néha kezemet!
Tákolom bőszen elszakadt sorsom
Vigyázom reá bár erőm is véges
Szavaim ékes mondatokká toldom
És mézezem teám ha nem elég édes
...Csak az időt rávenni, hogy vágtázzon,
Csak nem akarok itt lenni,
Hagyni, hogy szívem teljesen átfázzon.