Versek a reményről
Hűvös szelek járnak,
Melyek gyakran megtalálnak,
Eszemben jártál tegnap
Rád gondoltam, tudom, te vagy
Este van. Merengve kémlelem az eget,
Miközben hűvös szél járja át megfagyott lelkemet.
Egy út, melyen csak átbolyongunk,
Egy cél, amit néha félrerakunk.
Emberek, kikre sokszor időnk is fogytán...
Család, kik ott vannak az életed óceánján.
Magány, ami ha akar, ha nem, de mindig ott lesz veled,
S az élet, melynek a végét mindig te nyered.
Kívánom neked, ami vágyálom,
színésznő legyél, valóra váljon,
hogy mire felnősz, híres társulat
tagja legyél te, amin ámulnak!
A hideg hópelyhek téli tánca,
A tavaszi virágok végtelen lánca,
A tiszta tavak hűs vize nyáron,
Lopott csókok egy vidám, őszi bálon,
Az önfeledt gyermeki nevetés...
Punkszerelem
Elköszöntem tőle mára,
De már most felemészt hiánya...
Míg élet van a Földön,
szerelem mindig lesz a köbön,
míg él a férfi és a nő,
az emberiségnek újabb utódja jő.
Elmélyült érzéseim színpadán
neked játszom egy zongorán.
Jó lenne, egy kicsit boldog lenni.
Kezemet a te kezedbe tenni.
Fejemet fejedhez hajtani.
Válladon aztán megpihenni.
Nincs választásod, mert nem lehet.
Mert ellopták tőled az istenek.
Ugyan megkaptad tőlük az életet,
Majd magadra hagytak itt védtelen.
...Ebben csak magad vagy a nem vétlen
Most érett az idő hogy ne légy tétlen...
Isten,
Hozzád könyörgöm.
Bocsásd meg, ha bűnös lelkek vagyunk.
Ha megbántunk, ha tévedünk.
Vagy mégsem?
Ha majd tömör fürtökben érik
a tudatlanság vályúiba öntött vágyakozás,
akkor jönnek a didergők, s
ha beérnek, az gyönyörűségük lesz!
Akkor majd szólj, és kibontom neked összes
jegyezetlen részvényemet, mert megérdemled!
Suhanó csendben
szikár hegy méhéből forrás fakad.
Neptunusz gyermeke.
Vize áttetszően tiszta, csobogó,
delejes tánccal apró köröket gyűrűzve
mély vájatokat épít fodrozó örvénye.