Versek a reményről
Szép, zöld a fű, sóhajok szállnak,
Szépek a tájak, szállnak a vágyak.
Az égen egy felhő épp vonul át,
A Nap melegénél egy szebb élet vár.
Minden egyes pillanat
Fagyva telik el nekem
Minden egyes mozzanat
Búval teleszórja fejem
Minden egyes nap
Ragasztgatom sebeim
Minden egyes csap...
"Zengő árján az elszálló időnek"
visszakacsint rám a régmúlt embere.
Arctalan tömegben egyedül vagyok,
akadályok előtt meg nem torpanok.
Magányos sivatag 2. rész
A leány ment, mendegélt,
Míg az ösvényre nem ért,
Hosszú, kis ösvényke
Mintha végtelenbe vinne.
Drága, kék szemű barátunkkal
az égadta világon
semmi sem történt,
feltehetően másak voltak szándékai felém.
A remény meggyógyítja naponta a lelkem,
Nincs mit mondanom, de nyugalmamat leltem
Abban - amit a remény felajánlott nekem,
Ettől lesz elviselhetőbb s szebb az életem
itt maradtam
mint torokba fulladt vallomás
magamra festem
az éjszaka rémálmát
s közben arra gondolok
hogy boldognak kéne lennem
mert már nem lehetek ennél szomorúbb
köpjetek ki...
Robog a vonat, és füstöt ont kéménye,
Így száll el életünk és annak reménye.
Reszketek hidegben, jeges reggeleken,
Fázom az estéken, fázom rettenetben.
Elfogy alattam az élet,
Hívő vagyok, mégis félek,
Családomnak hogy segítek,
Amikor már én nem élek?
Drága galambok!
Ragyogtok mint égen a csillagok
Csodás fényetek
Bearanyozza a napom.
Már az éjszaka rostélya nyitott,
választhatsz egy apró kis csillagot!
Fénye segíti álmaid útját,
árnya rajzolja lényed kontúrját.
Még akkor is, ha nem vagy egyedül
A létezésnek most ezer arca van,
kérdezed, vajon mi lehet belül,
mert elbuknál a végtelen nagy harcban,
még akkor is, ha nem vagy egyedül.
Becsüld meg hát, ki melletted
áll,
minden este mindig hazavár.
Rokon-
lelkek vagytok, egymásnak
segítséget
adtok, jószívűek vagytok.
Egyszer fent és egyszer lent,
lehet ez így talán az életben,
egyszer fent és egyszer lent,
így forog, forgatod
a sorsod az életben.