Versek a reményről
Szbadságom befejeztem,
jól kipihentem magam,
jöhetnek a feladatok:
tükör tiszta az agyam.
Bús szívemből jönnek elő a gondolatok
Ezért vidám verseket írni nehezen tudok
Nevetek ha látnak
Nem látszik rajtam a bánat
De amikor eljön az éjjel
Küzdök a sok könnyel...
Igazat akarunk,
semmit nem takarunk,
rosszat nem faragunk,
jó úton szaladunk.
Ami ellened van,
később az lesz érted,
küzdj alázattal,
és majd megérted...
Markomban tartom az órát, az időt,
mégsem érem utol a fáklyavivőt,
nem záródó ujjaimból átfolynak a percek,
fogaskerekek szakadatlan ciripelnek.
Fújd keresztül lelkem,
északi szél, s adj erőt.
Lányodként ölelj, óh,
Földanya, ringass öledben.
Nem akarok királyi kincseket
Nem akarok másik életet
Nem akarok világgá menni
Csak valakinek valaki lenni...
A melegszívű embernek
Soha nincs egy perce,
Hogy szíve hevének
Hiányában lenne.
Elvesztem, és Te nem találsz,
Halogatva epét inhalálsz,
Kótyagos a fejünk elesett,
Szívünk esdekel, biztos elveszett!?
Kiszáradt kút a lelkem,
Rozzant kávája recseg,
Nem látom tükörképem...
Messze mentél,
S én maradtam.
Messze - már nem is látlak,
Sehol vagyok, csak várlak,
Mondd, visszajössz.
Messze, hol a szív lakik,
egy érzés alkudozik.
Vele szüntelen kattog a múlt,
mely már rég a ködbe hullt.
Boldog lehetsz
Haragod végtelen nagyon,
nem érted, mi a fájdalom.
Nem látod az örvényemet,
tátongva húzza lelkemet.
Ma még hiszel a csendben
hiszel a barátság erejében
hiszel a reggeli madárcsicsergés szépségében
de már elnémulnak estére a fák