Versek a reményről
Még egy új remény, csak te és én.
Mint egy megfakult, régi kép.
Hevesen járja át szenvedő szívemet,
mégis tudom, hogy nincs már velem.
Majd én úgy szeretnék meghalni, hogy éljek,
a lelkemet adni a szent öröklétnek.
Addig még másokért igen sokat tenni,
Embernek és Úrnak a szolgája lenni.
Ami fájdalom ért engem,
Az a rengeteg gyötrelem,
Végignézni szenvedését,
Sajnos ebből állt másfél év.
Lélek
Valahol, ahol élünk,
Lennie kell egy helynek,
Mely oly nagyon csendes...
Valahol kell e létnek
Oly sejtelmes kis rejtek,
Ahol mindent elengedhetsz.
A sóhajok, mint lelkek, szállnak a Földről.
Az Úr mellkasán millió jaj dörömböl...
Borongós ma az ég, esni fog talán.
Nem vonul át napsugár a ház falán.
Őszbe forduló álmos, bús most a táj.
Nélküled ez az egy nap is nagyon fáj.
Levettem eddigi életemet, mint koszos ázott ruhát,
Egy reménytelen, hajnali reggelen itt várok rád...
Az éjjel szele
sok dühvel tele,
még ráfújt egyet
az ég szélének
vörösen izzó,
hűlt parazsára.
Fénnyel teli Csendből érkezem,
Utam hosszú volt,
S a Semmi ölelt át végtelen...
Kérdezi lényem reszketőn:
Mit tanultál ma odaát?
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
A szívünkben él egy csodálatos dallam,
őrzöm, őrizgetem hitemet e dalban,
melyet megtalál magában minden ember,
s szívében mindig hittel, bizakodva kel fel.
álomváró versike
Már jócskán fénylenek a csillagok,
Én még itt a gépemnél vagyok.
Kell még néhány perc, néhány gondolat,
Mi alatt elfogy belőlem erő és akarat,
Kell még néhány csendes pillanat,
Míg megtalálom végre önmagam.
Csak meg ne állj!
Csak vissza ne nézz,
mert lábad megcsúszik
a hegy kiálló kövén!
Ahogy álmodban megjelenik a gyönyör,
Úgy tündököl...
A reflektorok fényében állva,
A tehetséget hűen szolgálva.