Versek a reményről
S este, mikor a hold megjelenik,
Szívem egyszer csak megtelik.
Megtelik szeretettel, bánattal, csalódással,
De leginkább örömteli álmodással.
Mit nekem szerelem,
Mit nekem élet.
Ki mondja: szép szerelem, Téved!
Ki mondja: nincs szerelem, az igazat mondja.
Ősz volt, mikor egy ködös reggelen -
Még emlékszem, milyen volt,
Nem tudom, mi lett veled,
Csak azt tudom, hogy ősz volt.
Egy szép tó partján ülök,
csodás világ vesz körül.
Érzem, már a látványtól
a lelkem is felderül.
Madárlelkem vén testembe zárva,
Tépett szárnyam emel-e még nyárba...
Alkotni szeretnék
Alkotni szeretnék!
Alkotni valamit, ami igazán én vagyok,
Hogy lehetnék olyan én is, mint a "Nagyok"?
A réten az ősz dérként már földet ér,
ködből kibújva a gyep még zöld, ledér,
és lustán nyújtózkodik a fák ága.
Olyan kevesen vagytok sokak,
és olyan halkan lehet hallani, hogy ti
kiáltotok.
Még láthatatlanságotokban is csak titeket
látom.
Istennél a bűn nem ragozható,
mert érte meghalt a Mindenható.
Lámpám fénye világítja asztalom,
Hogy papírra vessem minden gondolatom,
Kivétel nélkül mindet, de rögvest,
Hadd tudja meg mindenki az összest!
Jó ember leszek,
eltévedt világtalant megsegíteni
fogok én,
és korábbi életemet
teljesen elfeledvén
messzi tájakon fellélegezve,
tiszta szemmel felvértezve
félő szemeket pásztázni...
Hajnal hasad, cukros tasak,
szomjas ajkam dalra fakad,
csók tüzében elégek én...
Törékeny hópelyhek
és ezüstös kristályok
között izzó gyémánttal övezett
aranytömbök hirdetik
a Múlhatatlanság hatalmát
a törékeny hópelyhek felett.
Család
Kimentem a kiskertembe
Ráléptem a petrezselyemre
Belenézett a szemembe
Tegyél be a kötényedbe