Versek a reményről
Úgy jött, mintha mindig közöttünk lett volna,
Alig érintve a télnek hóbársonyát.
Néha ült egy picit, meg-megállt egy szóra,
S ahogy jött, úgy is tűnt tovább.
A
sze-
retet
a csúcsdísz
a lelkünk zöld fáján
karácsony táján.
Karácsonyi ének
Öreg harang
éjfélkor hív
éjjeli misére,
megszületett
már a kisded
ember örömére.
Karácsony?
Mit is jelentesz nekem?
Ezen szó az összetartozás,
A Család jele szüntelen.
Akárha vízcsepp, szaladsz végig égő testemen,
mi tisztára mosdatja a szennyezett lelkemet,
az álmatlan vágyakban olvadó piciny magány
pillanatonként elárul engem, sötét ármány.
Karácsony éjjelén egy csillag szállt a föld felé.
Ragyogott, mint a nap, felszárította a szívekben a hideg havat.
Sírok én magamért,
Hogy másnak már ne kelljen
Törnie szívét
A már halott szívemen.
Szeretet, gyere,
Bújj szépen tenyerembe.
Vigyázok rád, ne félj,
Viszlek mindenhová,
S amerre járunk majd, kigyúl a fény.
Nyirkos, hideg szívdobogás,
Ahogy az éj lassan szivárog,
Leplet terít az esőkopogás.
S narancsos lámpafényeknél kacagnak zsiványok!
Nincs remény, gondolta,
s nézte, hogy mi végre
teszi még a dolgát,
hisz semmi értelme.
Bár koromnál fogva már nem való írni,
ám néhány kérésemet muszáj elsírni.
Magamnak nem kérek semmit e világon,
földünk nyomorát figyelmedbe ajánlom.
Majdcsak hozza a karácsony a havat,
bár a tavalyi is fekete maradt...
Te vagy a hősöm
Hiányzol, hiányzol, fütyüli a szél,
egy árva levelet zörgetve mesél.
Hideg ködpára úszik a völgyeken,
megborzong a pirosló csipkebogyó,
elaludt az ősz a búzaföldeken.
Szeretnék még újra hinni,
Hinni a csodában!
Gyermekeknek ajándékot
Hozó Mikulásban.