Versek a pénzről
Első rész
Írjál hát rá mindenféle
számokat papírra, fémre!
Értéknek - íme - ez legyen
szentes-fenséges mértéke.
Egy devizahitel záróakkordja
Mint egy fán hagyott alma téli reggelen,
melyet ellátni nem képes már aszott szára,
s éltető tápja légből kapott pára,
úgy leng életem értéktelen, béremen.
Az igazság az, hogy nincsen élet,
mindenki csak megy és közben béget,
és az álmok valóra nem válnak,
az emberek a rossz úton járnak.
Tíz forint, egy mosoly megint,
száz forint, az úr még legyint.
Ezer forint, járhat egy pofon,
Tízezer forint, betörhet homlokom.
Sík levelének a fénye se halhat meg soha tán már,
őrzi a hős nevedet, méltat a hű jövevény.
Kései ősei hősi koroknak jót tehetünk még
és nemeset, de ha kárt, szerteziláljuk a fényt.
Nekem dalolhat szépen is, mivel nem érdekel,
tudom, ebből vakkantva sok mindenki kérne el,
csörögne a rongy kezébe, vért izzadna érte,
de úgyis az lenne a vége: ez így megérte?
Fullasztó kocsmában felvizezett sörrel
bánatomat oltom, unalmas közönnyel.
Jobban szeretnék a boldogságra inni,
csak nem tudok én már senkinek sem hinni.
Csodálkozom nagyapádon:
Mit keresett Nagyatádon?
Hát nem sokat, az egy biztos...
Tán a randevúja titkos,
keresi leendő párját?
Szabadság, ragyogás, boldogság,
ez az egész szinte már mohóság.
Elszakadt a babiloni lánc,
Emberek nőtték ki a vasat,
Mit nem akartak meglátni még,
De mégis szemüktől meghasadt.
Élek.
Mentális köd fátylával körbeburkoltan,
Belsőm által vezetve, folyton unszoltan.
Varázsedény, s a hatása
Átváltoztat hiénára.
Akit megcsap az illata,
Nyálcsorgatva szagolgatja.