Versek az öregedésről
A holnap határán táncolva
a ma lényegét élem.
Hosszú-kávét szürcsölve
a tegnap mulandóságát félem.
Műszerek fémes csörgése,
vénába áradó nyugalom,
hangok zsongása,
röpke idő, mégis végtelen,
szemembe villám hasít,
maró, majd hűsítő cseppek esőznek,
szivárvánnyá törik a fény...
Hullnak az égből a csillagok,
De én mindig igaz barátod maradok.
Számíthatsz rám minden bajban,
Míg itt vagyok, neked vagyok.
Szervusz, balsors, nem vártalak,
bajt hoztál a hónod alatt,
ölelve ölsz, mint a kígyó,
Nem mondhatom, hogy ez így jó.
Harag-zöld gyepen
Gyöngyzápor permetez
Ballagó öreg Nap
Meleget ereget
Így van ez megírva
Évmilliók óta
Ballagó öreg Nap
Sugarait szórja...
Fiatal lányok, ha tudnátok,
mi hatalom birtokában
jártok-keltek Ti szüntelen...!?
Párom nyugdíjba vonulása alkalmával
Új fejezet nyílik mától életünkben,
Megújulni vágyunk testünkben, lelkünkben.
Oly derűt szeretnénk, mint negyvennel visszább,
Csökkenő teherrel a rosszkedv is ritkább.
Néha a múlt filmjeit látom,
a régi sárga fényképek között
nézek saját magamra fiatalon,
furcsa fény pillantásom mögött.
A vércukor-érték kissé magasabb,
A koleszterinnel sincs minden rendben,
s akad még néhány rejtélyes kereszt
a legutóbbi labortesztben.
Hol vannak azok a jó karácsonyi ízek,
amit érezhettem tested melegében,
hol vannak azok a karácsonyi díszek,
amik szívemben lógtak szerelmesen.
nézem az arcom a kopott tükörben
ráncokat rajzol az idő vasfoga
a barna haj már erős szürkében
de szememben álmok egész sora
Megtalálni
Irányba fordul a nap
Tapsolva kimossa minden nap
Arcom szennyesét
Hallgatón mesél
Jól vagyok.
Panaszkodni nem szeretek,
és azokat meg ezeket
megvetem és elítélem,
mert ők másról sem beszélnek,
milyen gyógyszereken élnek,
s oly természetesen űzik,
csaknem dicsekvésnek tűnik...
Én már nem sietek, nem rohanok.
Szobámba szél belebbent zihálva,
álmosan takaróm alá bújok,
mielőtt még ő rajtam sétálna.