Versek az öregedésről
Tizenkilenc vagy egy híján húsz.
Megszületsz, pislogsz s csak ámulsz,
hogyan száguld az életed...
Jókedvemben!
Legyőztem bénulást,
sok-sok veszteséget,
légy a múlté, baj s bú,
nyereségem: ÉLET!
Van egy ember, ki épp most született,
Aki azt sem tudta, mi is lesz vele.
Hamar felcseperedünk, aztán felnövünk,
Szemünk előtt repül az idő.
Manyana holnap
Csak volt a tegnap
Naptár mondja kedd
Nekem elhiheted te is
Kedves élted útján
Száguldó vagy óvatosan
Járó több millió
Regisztráló olvasó...
Mikor volt, amint lábra álltunk,
anyánk mosolyogva nézte,
amint totyogva ballagtunk...
Vigasztaló mosoly volt arcán,
mikor totty, elestünk...
Apró madár és az ég kékes habja.
Fáradt vándor, ki ételért szorong.
Aki a szabályait magának szabja;
Dorongon ül, és többé már nem tolong
Megszülettem, s élek
még egy darabig.
Évekig tart még a létem,
vagy csak néhány napig?
Már csak fekszik s remegve vár,
hogy életét leélve ajtót nyisson Neki a halál!
Életed ösvényén,
Istennek szekerén
jártad a világot,
űztél boldogságot.
Két fénykép
egykor és most, hogy
mi jár a fejemben?
A két kép között
eltelt 20 éven merengtem.
Hajlott koromra tekintettel légy felém szeretettel!
Ha könny gurul arcomon, vidíts fel jókedvvel...
Forró homlokomon kettétört a nyár,
Pöcegödörbe hullanak az emlékeim már.
Szívem jéghideg rőzséi sem gyúlnak lángra,
A szomorú őszt már hiába várja.
A ráncok vajon azért lesznek,
hogy a bőr a saját testet
vagy másokat figyelmeztessen
arra
A múlt majálisa
Azok a régi májusok
mára csak múló emlékkép,
vártak sátoros árusok,
és a sokszínű ünnepség.