Rövid önismereti versek
Újfent, s újra mondogatom,
Elengedem gondolatom,
Irgalomban van bocsánat...
Édes Isten, köszönöm,
Az én nagy-nagy örömöm...
Nő vagyok, ki Napba öltözött,
Egyetlen, az Ég és Föld között...
Szívem forrásként ragyog,
A mérce én magam vagyok...
Tehetségem véges, de szerteágazik.
Hasonlít rá, de mégis más van itt.
Vannak azok a napok, amikor...
Reggel felkelek,
Maszkomat felteszem,
Ne lássa senki sem,
Hogy vérzik mindenem.
Körbeveszi teremet,
S árad rám a szeretet,
Fényből, arany fonalból...
Lelkem, mint tó vize,
gyorsan megrezdül,
hulláma későn csendül,
ha a szív elérzékenyül.
Halkan cseppenő kávé vagyok,
Fekete lélekkel telt, keserű könny.
Ki elveszti az
Embert önmagából, már
Hiába keres,
Visszanyerni nem lehet,
A tévutakba veszett...
Mint halálraítélt az utolsó cigarettát,
Úgy szívom magamba Adyt és Kafkát...