Önismereti versek
Gondolatok az Ars Poetica-ról
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Még a torkom is félrenyelne,
Ha lennék a "Többi" átlaga...
Az évek futnak súlyosan, dobogva,
én is gyorsulva süllyedek a múltba.
Egy nő, amikor már ötvenhét,
átússza hússzor a medencét,
vacsira beéri salival,
mellette két pici csalihal,
esténként tánc helyett futni jár,
pörög az élete, nem sivár.
Könyvem ha volt az éhezés sem bántott,
Ha mindkettő, az élet szépnek látszott.
Zsíros kenyér és verses kötet mellett
E kisfiúnak sokkal több nem kellett.
"Nem találok szavakat magamra,"
önnön létezésemet tagadva
kivárom, hogy miként múlok el,
mint némaságra ítélt, égi jel.
nem vagyok tudós csak meg nem értett művész
nem erős oldalam hallgatás és tűrés
másképp értelmezem világ rejtett titkát
sokan nem is tudják az én szemem mit lát
hiába írom le mi is a nagy gondom
amiért dühösek figyelj most elmondom
Nem voltam, nem is leszek már bölcs,
már felnőtt sem akarok lenni,
csak őszinte, dacos kisgyerek,
tanulni, mindent helyretenni.
Lehetne ősz a lelkem,
vagy didergő tél talán,
hitt teremtőre lelten,
csúszva a remény haván.
Tavasz, be ne csapj!
Tükröm eltörte már az idő,
honnan tudnám hát, ki vagyok?
Fénylik az ég, én is ragyogok,
jaj, ki vagyok?
Sziklából facsart vízcsepp a könnyem,
szívem fuldoklott bénult közönyben,
szememen borús szürke-zöld hályog -
gyűlölettel láttam a világot.
Felfűztem a régmúlt napokat,
Őrizem őket, mint igazgyöngyöket,
Most írom sorban a lapokat,
Válogatom a kavicsgöröngyöket.
Gondolatok válás előtt a Kotelnél
Eljöttem, hisz éreztem, hogy rendeznem kell dolgaim,
nagy túrákon felejteni, forró hegyek ormain.
Ám e város gyorsan gyógyít, s megkönnyíti terheim,
míg túladok fájdalmaim körém tekert leplein.
Gyengék vagyunk és sérülékenyek,
de, hogy ne lássa rajtunk senki,
öklünket rázzuk a világnak,
büszkén viseljük sebeinket,
hisszük, hogy nem tartozunk másnak,
csak önmagunknak.
Verselgetek, és mit se számít,
rám tűz-e címkét majd egy hivatal.
Versem nem áru. Ünnepi ajándék.
Dobd el, ha nem kell. Engem nem zavar.
Pöttömszívű emlékeket keresni
már távolabbról indulok haza.
Kiscipőm s fűzője kopott, laza,
sok aprócska emlék szorít, seregnyi.