Önismereti versek
Átlagos kis vers,
Mi szívemből fakadt,
Mélyről tört elő,
Sok ezernyi darab.
Szelek szárnyán suhan szívem,
Musztáng a pusztán nincsen.
A szennyes leveket már mind lehúztam.
Együtt folytunk el a Szajna partján
a forró nyarak reszkető hitével,
s kimerített engem aranymosó fajtám.
Előfordul olykor, hogy
nem bírok magammal.
Nekimennék a világnak,
izzó, vad haraggal.
csak az elmebaj botlik küszöbökbe,
és épít magán várat gödrökbe,
szólít harsonán vad dallamokat,
miket csak az hallhat
aki egyszer megérdemelte.
Cafatokban lelkem, hogy újra összeszedjem...
Három napig tartott életem nyomora,
Három napig voltam, száműzve a pokolra.
Három percet vártam, hogy rossz döntést hozzak,
Három hónap alatt minden megváltozhat...
Újra járom este az utakat,
nem találom saját magam.
Elveszik a hangom az éjben,
nem bízok saját érzéseimben.
Voltam már hős és kirekesztett,
álmokat szőttem kicsi életembe.
Mint hatalmas, nem mozduló hegyek,
én ugyanúgy sehová sem megyek.
Egy helyben, tétlenül, semmit téve állok,
s csak nem jön, csak nem jön, amire úgy várok.
Azt hitted ez az élmény Szuper,
pedig romokban hever az életed
se családod se pénzed.
Azt mondtad hogy le tudsz állni
de nem így lett.
Csak ne sírnának a csillagok,
végtelen magányuk felett.
Kegyvesztetten.
Már megfagytam könnyeiktől.
Újévi üdvözlet
Hogy visszatérjek hozzád,
már el kell engedned,
Hogy ne tudj rólam semmit,
meg is kell ismerned,
Hogy halld néha a hangom,
csak csendben kell lenned,
Hogy megváltozzon minden,
semmit nem kell tenned.
Szememben minden kincsem és őszinte minden akarat,
hogy becsapni többé nem akarok másokat, se magamat.
Minden szennyest szemétre dobtam, minden önzés messze száll,
mégis minden bántó szándék, és gonosz szempár megtalál.
Mikor versre nyílik szám
és fogaim közé dugja fejét
a terelőostorral bátor idomár,
hogy gégém periszkópjában
krátereim mélységét kutassa,
én harapás helyett
pukedlizem.