Önismereti versek
Szertefoszló álmaim
törött tükrén ülök
Nélküled...
a Kereszt árnyékában.
Üres, vagy csak nem ismerem
Láthatatlan, nem látom,
Rühellem...
Inkább imádom
ismeretlen ősök küzdenek bennem
kevert vér és szellem
ősvalóm növeli és öregíti testem
ezeréves lelkem
Tán utoljára láttalak,
mikor pont vártalak
és jöttél, de én tőled
voltam üres, gyűlölve
rettegtem soká! Féltve
irtlak - magamból téged -
levetlek, mint a csúfra
koptatott kényes ruhát.
Vakok vagyunk,
lásd be - jót s jól nem látunk!
Mikor épp nem
alkohol, hát szerelem,
mi elvakít,
érzésekkel megvakít.
Mit tennél ha tudnád, hogy mindennek vége?
Hogy eddigi munkád veled száll a mélybe?
Ha tudnád, minden amit tettél és tenni fogsz
Mind elmúlik majd, akár jó volt, akár rossz?
Számomra is érthetetlen,
kimondhatatlan vágyaimat terelgetem
lelkem rejtett mezein.
Centiméterekkel játszom
míg okos szemekkel mérsz.
A megméretés futni-kényszere
akasztja lábaim - ha lépsz
én botlok bele.
Ákom-Bákom a létem,
Keszekusza élet képek.
Mégis boldogan élek.
Kicsi erdő!
Belépek fáid közé,
s ózonszagú tisztaságod
megérinti szívem.
Hibákat követsz
Követnek téged
Hiba vagy tehát
Tovább kell élned
magamba roskadok
ártó balgaságom tépi
lelkem rezdületlen húrjait
mert bár jót cselekedtem
felelőtlenségem húst szakít
tökéletlenségem romjain
elidőz bennem a fájdalom...
laboratóriumi körülmények között
elaltatott és összekötözött
figyelte leste várta kamerán
a kísérlete milyen hatással lesz rám...
Annyi mindent mondanék,
Annyi mindent megtennék!
Elmondanám mit érzek,
Elmondanám, hogy én is félek...
Szép álarc takarja arcodat.
Csak egy szempár mond igazat
Magad készítetted,
varrtad, festeted.