Önismereti versek
Magamból
Kényszerítem ki
Torzult jellemem
Racionális teremből...
Megjelentél régen,
Azóta is félek.
Szívod a lelkem...
Nem tehetek róla, szeretlek régóta,
Mióta megláttalak, azóta.
Szívem úgy megbéklyózta
Lényed, mint egy fénycsóva.
nyár van. zizeg a lomb
eszem alatt, ropog
és fecseg felesleget.
Ars Poetica
Az önkifejezés egy módja,
Bevésni egy pár sorba.
Mindent, mi a lelkemet mozgatja,
Megnyugvást keresve fókuszálni egy darabra.
Nem tudok szaladni,
nem tudok szavalni,
nem tudok szólni,
nem tudok akarni,
nem tudok haladni,
nem tudok verni,
nem tudok sírni,
nem tudok hinni...
Tél felé járunk,
S dél felé nézünk
Köröttünk ámul:
Egyedül leszünk?...
Gyötrődés az érzelmekkel
Némán zokogok, míg felemészt a bánat,
elveszek könnyeim háborgó tengerén.
Szenvedésemnek semmi sem szabhat gátat,
nem juthatok túl démonaim seregén.
Kötelet kapok a kezembe,
Leeresztem a mélybe:
Ereszkedem lassan, lassan...
Csendet tör meg léptek zaja,
arctalan, céltalan árnyak;
ködbe vesző, bús sóhajuk
tépik le róluk a szárnyat.
Életem robogó vonata
Száguldva rohant tova
Míg maguk a percek múltak csendesen.
Reményik Sándor Kegyelem c. versére asszociálva
Elkezdődik valamiért és végződik valamiben,
ha keresed bárminek az okát, talán megleled, de ebben
soha biztos nem lehetsz.
A belső hang
Elmélázom. S csak úgy kérdezem.
Mi a vétkem? S a végzetem?
Válasz nem jön, hát továbbállok.
A sorsom el nem hagy, rá mindig számíthatok.