Önismereti versek
Árra szabott életszemek
végtelen peregnek.
Szénné aszott kezeikre
szívtelen nevetnek.
A barna smoking utolsó csigáját letépve
remegő kézzel hajtom meg a cigit...
Ha már jó előre kigondolt magának a Lét
- üdvösebb lesz, ha magadban tartod s megfontolod:
Nagyrablókká aljasodnak hetvenkedő
törtetők s kisbolondok ott kin!
Én múltammal nem foglalkozom,
ami elmúlt, az már a múlt,
visszacsinálni nem tudom,
ha tudnám, nem akarom.
Hallgatni arany?
Új gondolat fogant meg bennem:
lehet, többet kellene már tennem,
igaz, hogyha a bölcsek hallgatnak,
a világban a bolondok uralkodnak?
Elmúlt a lázas, ifjú lángolás,
A nagy világégés ideje lejárt.
Most nézz mélyen magadba:
Ifjúságod romjain mit találsz?
Húsdaráló most a szívem,
Kitépem, nem kíméltem,
Grammokban ezt is kimértem,
Csitul majd, nagyon remélem.
Én a célon túl már nem tudom, mi van,
csak megvizsgálnám, hogy azon túl ki van.
Apró könny, mely megmarja arcomat,
életutam gyötrelmes színfoltja.
Problémákból egyre több,
barátok száma egyre nyög.
Kezdek szétesni,
s nem látom a végét,
mikor tudnék jobban lenni.
Mint mindenki, úgy én is sötétségben születtem,
De egyszer gyerekként mégis fény gyúlt a fejemben
A Napfény vakuló fény-szárnyait űzi gyorsan,
szikrákat perget szét sötétlő szem-csillagokban;
készül a komorló éj holdtöltés változatban!
Kuporgó árnyékok rejtőzködnek
a Lélek mélyén is csendesen...