Önismereti versek
Felforgatom a világot három kézzel egyszerre,
Olyat mutatok, négyet fordulsz, úgy fekszel le.
Azt mondják, bolond az elmém, forduljak dokihoz,
Közben a távolban látok egy pálmát, amit Rocky hoz.
Akármik is történjenek veled,
A sötétség ott marad benned.
Nem hagy nyugalmat neked,
Bármennyire is pozitív a léted.
Emlékeimtől nem szabadulok,
belecsimpaszkodnak sejtjeimbe.
Voltam vigasz, könnyet törlő,
Voltam mosoly, szívből jövő.
Voltam virrasztó, kit ébren ért a hajnal,
Voltam fiatal lány hosszú, szőke hajjal.
Olyan régen várlak.
Késve is, de végre megjöttél.
Fuss haza már!
Nem kell lesz
Többé.
Telnek s múlnak a napok.
Érzem az idő múltát,
Mégis egy helyben maradok.
Ne akard, hogy az legyek, aki sohasem lehetek,
lehet, téged boldoggá tesz, de én csak szenvedek.
Fájt a lelkem,
Mert elrejtettem,
Elbújtattam,
Betakartam,
Hatalmasodni hagytam
A múltam.
Oszlopfőn állni, mint Simeon,
valóban ott élni,
talpalatnyi helyen.
A boldog gazdag avagy A szegény koldus
ha Lelked gazdag gazdag maradsz
eme gazdagság boldogít majd...
Nézd csak, havazik, elmossa a felhőket,
vigyázz, ennél is lejjebb bármi rejtőzhet.
Nem jó ötlet idelent mászkálni, menj el,
a hideg sötétség már elég intő jel.
A kezem fogja a tollamat,
De a szívem diktálja a szavakat.
Ilyenkor kitárul a szívem,
Megmutatom, mi lakik benne.
A hideg őszi szellő simogat,
Közelgő télről énem kihasad.
Ha valaki engemet befogad,
Akkor se oszt jobb lapokat.
Lehetnék szabadon szárnyaló madár,
de nem vagyok,
szárnyaim rég letörték,
a kijelölt úton csendben ballagok.
Mibenlétem itt feszül,
a sárga őszben csapodár,
álmot rettent pillámról szentül,
mikor valós képzelgéseket csodál.