Oktatással kapcsolatos versek
Építgettem iskolákat - második rész
Elkezdődött hát a második tanévem -
óriásra nőtt iskolámban az első,
mely ott büszkélkedik a város szívében,
pedig udvara hatalmas betonteknő.
Virradt léptek kopogtak a járdán,
hajnali misére megy a káplán.
Pislákol az örökmécses fénye,
Ő az, aki minden ember őre.
Tűnődöm - mi lehet fontosabb.
A gének
- mik meghatározzák a léted?
Himnusz született,
Letargikus óda,
Melyet büszkén szaval
A Kárpát-medence hű fia.
Sugdolózik a függöny a széllel
Egymásnak pletykákat mesélve.
Tépi, szakítja a szél a függönyt,
Percek után megáll. Erőt gyűjt.
Ne hidd, fiam, el, hogy más a világ,
más ez az új, mint az a régi.
Ismét vége az évnek!
10 hónap elrepült, már vége.
Mi volt benne?
Kudarc, öröm és bánat.
Pápaszemes, öreg bagoly
ült a fán és huhogott.
Megosztotta mindenkivel
mindazt, amit ő tudott.
A téli szünidő talán mindenki kedvence,
Gyermek és tanár is várja a kis pihenést.
Simon Mártontól tanult villámköltészet apropóján
Én tanár vagyok. Hagyományos tanár.
A magamfajta,
ha nem hagyja ott a pályát, akkor sikeres,
legalábbis ezt állítják többen.
Embert emberségre tanítani kéne,
hogy ne sérüljön a sok ártatlan lélek.
"Három lételem, mondd, mi az?"
"Víz, föld, levegő." - "Így igaz."
"Miért e három, mester?"
"Nézd csak, kérdezni sem restell!"
"Miért a víz?"
"A válasz: csoda s erő.
Lakások százai nőttek ki a földből,
"Csinált város" - irigyei így csúfolták -
üzemek, gyárak költöztek ide "föntről",
létszámhiányt környező falvak pótolták.