Nyelvi játékok
SOTE
SOTE terem, osztályterem.
Nem is! Egyetemi pad,
Homokórák, tenyérfejeken pihenő homlokórák,
Szunnyadni készülő zsebórák.
Szeretem a kettes metrót tavasztól télig egyszóval mindig de nagyon;
Század
"Alap" vagyis normális, hogy mit írok, nekem verbális.
Párolog az értelem, s a párolgás, mi frusztrál is.
Mások szerint én, énszerintem mások mások,
Ebből viszont régen már sok, hogy pár pupák pesztrál is.
A gondolat reppen, libben, szép,
hosszú szárnya van.
Ruháját a röpke pillanat szaggatja
foszlányokra.
Most jutott az eszembe,
vajon akkor mi lenne,
ha a "volna" nem lenne?
Ahol az én bölcsőm ringott,
Fergeteg dúlt, vihar tombolt...
Azt kérdi a tengelice, hová tűnt a Beatrice,
velük együtt vénülök, gyakori, hogy szédülök.
Rigó tolla fekete, nincsen néki feneke,
pisi, kaki lyuka egy, azt fütyüli, egyre megy.
Apámnak udvarán tarolt a bús halál,
ki él, az ünnepel, ma nem fehér a hó...
Lángoló fény - csendélet éjben ég,
Ajkam - tüzet fog, ropog halkan -
Kacag a hajnal - csókol a dér -
Álmomban vágyhálókon szárnyaltan.
Tél elöl
Mély barlangodba bújva
kucorogsz bujdokolva,
nagy barna medve módján
durmolsz fényről álmodván.
Nyár van, lepke pilled,
Szárnyat meg se billent,
Fáradt már talán...