Versek a nőkről
Mosolyogj, mikor
reggel felébredsz,
s öleld át a párnát,
min aludt kedvesed.
Elkaptam pillantásod,
amint már tovaléptél,
most sem volt maradásod,
el, dolgozni siettél.
Fáj, hogy néha sírni látlak én,
gyere, letörlöm a könnyeid,
és megvigasztallak én.
Láttalak kézen fogva elsétálni
Egy nagy mező színes dombjai mögé bújva
Tompuló ecsetszínek foltja
Sikátorszerű koptatott járdautak
Ezerarcú boltja
Volt egyszer egy szerelem, volt egyszer egy élet.
Volt egy óvó szempár, mely boldogságra ébredt.
Minden ébredésnek volt egy varázsfénye,
E fényözönben dobbant édes, pici szíve.
Feszíti szívem az érzés,
megannyi cikázó kérdés
tépi fejem,
ki vagy nekem,
s miért jár át remegő kétely?
Te voltál a minden, te is leszel,
Tudom, te úgyis elfelejtesz.
De az érzés, amit adtál, az bennem marad,
Benned meg max csak a harag.
Egy gazdag lány érkezett.
Akkor még nem tudta, hogy hová is.
Azt hitte, mindenütt csilli-villi élet van.
S mindenki majd úrként tekinti.
Akár
villám sújtotta fenyő a hegyen
meginogtam,
csendet megtörő dallam hirtelen
ledermesztett,
állóvizet felkavart hullámként,
imbolyogtam,
előttem cikázott vakító fény...
Gondolkodtam, mi is vagy.
A hegy, mely megmászhatatlan?
A végtelen óceán, mit szemem be sem lát?
Az űr, mi végeláthatatlan?
Nő vagyok, s téged szeretlek,
lábaid nyomán sarjad az életem,
minden nap csak veled teljes,
nő vagyok, de neked kinyitom lelkem.
Ha már senkiben nem hiszel, higgy magadban!
Ha már senkiben nem bízol, bízz magadban!
Az nem lehet, hogy az élet csak ennyi,
Dolgozni, szülni, főzni, teregetni,
Munkába, bánatba belebetegedni.
Azt hallottam, szeretsz nevetni,
derűsen gondot feledni...
Kacagásod engem nem lep meg,
szeretnék együtt nevetni veled...