Versek a nőkről
Enyém a bűn, meg nem született magzatom.
Enyém a kín is - titkolt nemléted miatt,
de hiába vágyom évtizedeken át
üríteni önvád keserű poharát.
Álmaim nője a város szürkeségében andalog.
Léptei daliásak, színt varázsol a rút semmiségbe.
Otthontalan érzete a robotok közt ragyog,
Mert kiállása sejtelmes, s vakít tisztasága, fénye.
Csontok és csontok,
Vannak és voltak.
Tapadok rád most,
Mint csonthoz inak.
Kemény tél fújt régen,
Abban a században,
Mikor is a nők harcoltak,
Ők is hadd legyenek egyenrangúak.
A vágóhídon böllér Magdaléna,
a napi norma száz haláltusa.
Itt kedvezménnyel van darált húsa,
nem szorul bolti sertésvagdalékra.
Te gyönyörű, piros rózsaszál,
meglocsolhatlak-e,
hogy el ne hervadjál?
Találkozzunk! Azt lehet?
Tetszel, így hát mehet.
Hová megyünk?
Egy irányba!
Belül, kívül rohadó énem szép, mint egy éjszakás kaland után a másik felem kiléte.
Jönnek-mennek a sok száz pótlék, de hol az az egy, ki nemcsak holmi rongy,
Ki nemlétező szívemben még csak nem is gond.
Figyelem a hangod,
Felajánlod sakkod,
Sötétet választod,
Felöltöd álarcod.
Eső, csekély cseppek hulltak az éjben,
ében látó nedvek csúsztak szét szépen,
kedvem már táncot járt a csillagos égen,
neved homályba slisszant széjjel egészen
Nem derült ki, mely kéz tett be
táskámba egy kiáltványt:
"Hazafias Nőegyletbe
várunk minden diáklányt!
Szeretlek, mert kedves vagy.
Ahogy meglátlak, minden gond elhagy.
Közeleg a Nőnap, Valentin Nap, Anyák Napja,
A drága csokrok, hazug ékszerek hada, a naiv nő kapja.
Ne azon a napon szeresd, tiszteld a nőket,
Próbáld meg minden nap megérteni őket.
Oh, lányok, csalfa lányok,
Mint férfi, rátok vágyok!