Versek a nőkről
Hazafelé jövet gondoltam reád, kedvesem,
Hogy szedek neked egy csokrot.
Már éreztelek szemem gödrén nedvesen,
De nem találtam, csak bokrot.
Itt állok egy
Megfestett kép előtt,
Színekből felfestve,
Portréból álló kép előtt.
Aranymécses, gyémántmécses,
csonkig égő, keserédes
táncot látok a szemedben.
A zsombékos Duna-delta
vadregényes vidékén
jött világra Donatella,
fényes jövőt ígérvén.
Férfinek kevés az egy
még akkor is ha a ritka egyet
mit kemény aranytelér
bányamunkája kitermelt
már karjában tartja
mert oly fából faragták
hogy mindig többre vágyik
legyen egyszerre birtokos...
Kis kertemben bujkálnak a virágok tavasszal,
Hófehér szirmaikat lágyan fürösztve a Nappal.
A hó alól kibújva erős szárat neveltek,
Tőlük szép a világ, az erdő és a kertek.
Nő vagyok. Szerető. Be- és elfogadó.
Háborgó tengeren hullámsimogató.
Aki tudja, mikor enyhíthet kínt a szó,
mert nő vagyok. Érző. Egy puha takaró.
Felemelve a tavasz elesett fényét,
vadvirág magját szórta a rétre,
megvárta, amíg termőre fordul,
pólyába csavarta, letette a küszöbre...
Rózsa, ha arca ég a szerelemtől,
talán akácvirág, mikor
boldog igenjét mondja ki,
magnólia, ahogyan szikrázó
szépségét szórja szét.
Voltam már boldog,
minek annyiszor,
féltem, hogy csókod
életembe szól,
hagytam, hogy eljátszd
azt, amit szeretsz,
kínozva téphess
s majd jót nevess.
Sok minden és sok mindenki lehetek,
attól függ, mit akarok,
és mit szeretnének, hogy legyek.
A nő vagyok, aki valójában vagyok,
és ha hagyod, hogy az legyek, aki
lenni akarok, akkor az is leszek.
A Nő tovaszálló, boldog, szabad madár
Ismeretlen magasságokból alászáll
Finoman sérülékeny, röptében vadabb
Csodálatos, szépséges, lelke gazdagabb.
Szeretek egy kisleányt, de lehet, nem szabad!
Félek, ha szeretem, tőlem messze elszalad.
Szeretem a mosolyát és az őszinte szívét,
Szeretem, mert erkölcsös, nem hallom a rossz hírét.