Versek a nőkről
Szemedet láttam!
Így lett gyönyöröm.
Óh, tapasztalatlan én!
Az igazi lelked!
Tekinteted ünneppé tesz
őszi napokat,
nevetésed aranyozza be
a napsugarakat.
Ha már elég terhet cipeltem,
Amikor elejtem eszközöm,
S lábam csúszna a kövön,
Akkor tarts meg kicsit.
A ridikül jó dolog a hölgyeknek,
minitáska, amit ők jól megtömnek,
vállukon lóg hosszú szíjon vagy kézben,
szorongatják kincstár gyanánt keményen.
Van nekem egy jó szomszédom
a mi kedves falunkban,
nagyon aktív és mozgékony,
sok a közös múltunkban.
Ma éjjel valamit írok.
Benső kényszer az ösztöke.
Semmivé válna létünk, a szutykos,
Ha lélek haszontalanul marad néma.
Ma éjjel még meg kell írnom.
Nőnap után (is)
Igen, az én múzsáim vagytok együtt mind,
Ti, poetes Hölgyek: lányok és asszonyok,
s míg csirkebőrben borzong vadkakas-lelkem,
addig furcsa érzelmeimmel harcolok.
Eszembe jutottál most
E mélabús révületben.
Ahogy a szú rágja a padlásgerendát belülről,
S egy öreg vekker kattog kánont véle rendületlen.
Nők! Kik életemhez csodát
adtatok, s kikhez szeretet erős
húrjai fűznek, vágyom rá:
szeressetek engem Ti is viszont,
ragyogó titkokat őrzők.
Ki maradt leány
és ki lett hölgy
és ki lett nő?
Bezárkózva várt a bánat,
S kérte, kövess engemet!
Megadtam hát magam neki,
S folyásnak engedtem könnyemet.
Ki vagyok én, most azt kérded?
Lehetek talán a strófád...
vagy a vessző a sorvégen
vagy nagy betűvel írt ódád,
lehetek az állítmányod
vagy, ha akarod, alanyod,
kérdőjeled, ha úgy kívánod,
...minden kimondott sóhajod.
A női lélek olyan,
mint az orgonák,
anyák napja, tavaszcsokor
lélekbe csengő áhítatát.
Az égi alkotás csúcsa,
De nyomja vállát a súlya,
Hogy nélküle minden egész
Eltörik, a bánat lenéz.