Versek a nőkről
Egy bizonyos karakter
kívánkozik a sorok közé,
nem a vasutas, nem a bakter,
nem olyan, ki ösztönözné
Nagymamám, ki engem
anyám helyett nevelt,
fején mindig különféle kendő,
azt a szép ősz haját
csak ritkán villantotta elő.
Dilemmáim a nőkről az univerzumról, meg minden...
Most mi van? Mi-van? Elrontottam ezt vagy azt?
És konkrétan: Ezt? Vagy azt?
Áh, megvagyok az emberekkel áldva,
- kiváltképp, ha nőből vannak gyártva!
A női elnyomás vádbeszéde
Életednek nagy tervei mind csak ócska kapcák,
álmaidat úgyis a szemétre rakják.
Kívülről szemléled a mindennapok zaját,
s a nőt, aki a kendőben majd jól viseli magát.
Boldog férfi, kit oly szempár
Szeretete átölel,
Amely Anyát, Leányt, Asszonyt,
Vagy "csak egy lányt" képvisel.
Perdül a szoknya,
lányka, ki hordja,
járja a táncát,
habzik a fodra
Azt a nőt szeresd, kit lelked hívott magányodban,
Azt, aki szótlanul is mesél csendes pillanatokban,
Ki úgy ölel, ahogy az indák körbeveszik a fát,
Ki nem visel sejtelmes éjszakán fekete álruhát.
6. novella
Köszönöm a sebet,
Mely emlékeztet,
Hogy megsebezni meg tudtál,
De hogy megölj, gyenge voltál.
Jóság és szeretet minden kincse,
Ó, a szép és gondos anyai szív,
Nagyszerű és nemes minden tincse,
Ő felség, feleség, korona-híd.
"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"
Állok a tükör előtt, ez vagyok
könnyű smink, rövid szoknya, feszes blúz
vékony, már-már sejtető anyagok
lement néhány kiló, pár híján húsz
Ha akarja, szeretve szólít,
öleléssel sebeket gyógyít,
gondoz, éltet, megbolondít,
tündérképben eléd állít.
Az a nő.
Nem a lány, aki tetszik.
Nem az a nő.
A nő, ki látod, hogy csúnya,
de mégis.
Tudod. Gyönyörű.
Kérész életű e szép nap,
minden nő ma virágot kap,
elgondolkodtam a minap,
miért is van ez csak egy nap.