Versek a nőkről
Sosem voltam átlagos nő,
piperét és körmöt féltő,
a kezeim munkáskezek,
kapálok és kint ültetek.
felvágod, szétnyitod és megnézed.
férfiszívben a nő hogy eltéved.
Mint angyalok repülnek a párizsi metrón
A boldogan csapongó villamosok.
Robogó ékek vihara szeli Párizst...
Valami végleg eltűnik,
Valami örökkön megragad.
Én meg talán elveszek,
S te mégis hol maradsz?
Valamikor mi voltunk az üde, tavaszi rózsák,
S fényesen ragyogtunk, mint a napsugár,
Mondták nekünk a mesét, regéket,
Oly tisztán csenget minden igézet,
Mikor még fiatal virágszálak voltunk,
Akadt több udvarlónk, hisz csodáltak minket...
Voltam én is reményteli
ifjú szép leány
voltam
s mégis elhagytak
egy karácsony éjszakán
aztán lettem szerelmes
szép asszonnyá
de jobban kellett...
A férfiak néha képtelenek választani
A domináns vagy a nem domináns nő között.
Megfogadtam! Ma pihinapot tartok!
Nem kelek fel korán, nem is nyitok ajtót.
Úgy döntöttem, ma semmilyen fárasztó dolgot nem teszek.
Lábam alatt roppan a hó,
s mint szőnyegen, úgy lépkedek.
Bámulnak rám, elkísérnek
ködfátylukban a fellegek.
Nevető szellő, kuncogó orkán.
Megtördelt búzaszál a forgószél útján.
Jaj és kiáltás, öröm és szenvedés.
Bősz hadon egy csendes felkelés.
Egy angyal tollából
Minket nem nemzenek apák,
Mi csupán leszünk.
Anyának nem szólítunk senkit,
Mert nem születünk.
Gomolygó felhőként
terjedő látomás.
Illatok, idomok
hangok és változás.
Két eszkimó eltévedt.
Kiutat nem lelve,
ösztönösen épült a túlélés terve.