Versek a nőkről
Nem kell sokat ábrándozni rólam,
Két meleg tenyérrel is beérem,
Prózában is közelíthet hozzám,
Csak olvasni, írni tudjon, kérem!
Egy a szívem
Egy az énem
Bármit megtennék érted
De ezt te nem érted
Érted megváltoznék
Legalábbis csak próbálkoznék
Minden rosszat letennék...
Dundi vagyok
Ne azt nézd, hogy duci vagyok,
szeretni ugyanúgy ésis tudok.
Ne azt nézd, hogy nagy a mellem,
nehéz nekem magamon cipelnem...
Nem is tudom, mióta szeretlek,
Szerelemmagok már régen kikeltek.
Együtt sírtunk, ha nagy bajod akadt,
Mosolyogva néztem a nevető arcodat.
Mily szép ez a világ,
melyben él az ember,
melyben bolygónk
folytatja útját az idő
végtelenjében a
világegyetemben.
Egy életen keresztül vártam rád,
én tündérem, fenséges arám.
Már feladtam a reményt, hiszed-e?
Ha a nő nemet mond, vajon mit jelent?
Talán azt szeretné, hogy megtegyem?
Lehet, most valóban nemre gondolt?
Ez jelenti a legnagyobb gondot.
Mire vágynak a nők? Csábításra!
Csodálatra, hihető mesékre,
Lehetőleg nőtlen legényre,
Egy vonzó és modern Casanovára
Fáradtságod este
mosoly mögé rejted,
hazaérsz, és rögtön
hozzád fut a gyermek.
Csak egy fiatal lány volt,
Szívében olthatatlan tűz tombolt,
Félt,
Számára a világ helyet nem nyújt,
Álmában nem csak egy lány volt.
Tengernyi azúrkék
létedből kifakadt
foghatatlan kútfény
mindenség túlfelén
bimbózó szuverén...
Büszke nő vagyok és anya,
van, mikor az ördög maga,
olykor magányosan élek,
néha a szerelem éget.