Versek a nőkről
Milyen a nő?
A feje lágya hamarabb benő.
S mindig csak fogná a kezed,
Dicsérne, mikor jól forog az eszed.
Egy álarcot fúj felém a hűvös szél,
Mely gazdájáról igen sokat mesél,
Elmondja, hogy szeme néma, kék óceán,
S bőre sima, unalmas, fehér porcelán,
Személyisége ragyogóan bámulatos,
De egyedül van a sötétben, s magányos,
Arcán mégis egy nőies mosoly csücsül,
Csak mereng előre, s néz végtelenül...
Értesz? Nem értesz. Legalább próbálnád meg.
Tudlak én így is szeretni, csak hát nehezebb.
Műmosollyal műkedves
Műszempilláit rebegtetve pakol
Műételt műanyag dobozba.
Vajon emancipáció
boldoggá tette a nőket,
avagy manipuláció
hoz rájuk sötét felhőket.
Bőrén múltja sebének hegei,
ködfátyolként rajta félelmei,
ám ez még csupán az első réteg,
simogasd csak végig lágyan, kérlek.
Tudom, mikor, miért rezdül arcod,
értem dühöd okát, tűröm haragod,
de azt mégsem tudom, ki vagy te nekem.
Különös agónia? Vad szerelem?
Idegenként ül itt köztünk
egy újabb kis darab belőled,
megint reggel ütköztünk,
és én volnék, aki újra erőltet
némi csevegést...
Rád tekintek hosszasan,
Rajtad felejtem szemem,
Te elpirulsz zavartan,
Még félsz tőlem, úgy érzem.
Hogyha terhes leszel, ne tömd meg a hasad,
kisbabád majd benned tuti éhes marad,
nehogy kövér maradj, mert beszól a Norbi,
így majd a férjednek ezzel kell birkózni!
A hűtőmágnes üzenete
Mit üzen a hűtőmágnes
mára neked, kedves Ágnes?
Olvasd el, és megtudod,
legyen szép a névnapod!
A lelkem egy meggondolatlan elgondolás,
a mélyből tőle érkezik a sikoltozás.
A szemem barna tükre a lejárat oda,
és ajkam a féltve őrző, csókos katona.
Odabent a nyál gyógyít, olykor erős méreg,
elpusztít élőt, holtat is, ha betörnének.
Nyugalom sugárzik róla,
Hiányzik utolsó találkozás óta.
Testtartása kiegyensúlyozottan,
Stílusa árulkodik róla.
Fényes két szemével néz fel az égre,
Szívével, lelkével hajlik a szépre,
Két kezét kitárva áldja világot,
Lelkéből dalol és ellejt egy táncot,
Dalolja szerelem mesés világát,
Szonettben énekli testének vágyát,
Pendül ezer hangon vágy muzsikája...