Versek a nőkről
Mit szeretne a férfiszív?
Megannyi vágy hajtja őt,
hogy megtalálja az igazi nőt.
Míg fiatal,
addig nagyok az elvárások,
és amíg nem leli,
számára az egyféle sokk.
Sokan mondogatják,
szépen kell megöregedni,
de könyörgöm, a változással
hogyan lehet békét kötni?
Ó, te balga, ki nem érted a nőd,
ó, te balga, ki keserű napokat szül!
Elhordom érted a Földet
szűk zsákomban szőnyeg alá,
nem vagyok én, aki törtet,
így rendelem magam alád.
Bonyolult a cipő és a nő viszonya.
Bennük e szerelem gyerekként már ott van:
Új cipőjük lábukról le nem szedhető.
Amint járnak, anyjuk cipőjében csetlők.
A nő olyan, mint a rózsa,
Illat és szépség hordozója.
Rózsa - a virágok királynője,
Nő - a szerelem Istennője.
Ébren almodok
Ez a hajó már elment.
Remegve mondom, végleg.
Te nemcsak akkor jössz ha csókra vágysz
ha összetörsz mert nincs ki más
ki kérdezi hogy: - fáj a tű ha mérgezi...
Félő, hogy késő - (sosem késő, míg nem jő a pillanat, a végső) -
és már nem tudok "jó" lenni.
A jó kivételes. Jeles. A pillanat - a végső - nem jő. Már minden eleme
jelen-való, mint ama bizonyos görög fa-ló (fakó ló fakó
lovasa, csont kezében arató-vasa), melynek belseje ellenséggel van
tele. S
nem pillanat az; kezdete van csak, s nincs vége... elvont ez még...
Létezett valaki, álmodni mert nagyon,
Nem kicsit, hanem nagyot,
Történelem ismétli magát,
Eljött újra, éljek, mint régen.
Az arcodat nézem. A képét, csalfa mását.
A pillanat, mely adja az idő múlását.
Színek imitálnak anyagot s fényeket.
S nem adják vissza a valót, a lényeget.
Mártózz meg, úrnőnk, örülj a rózsaszirmoknak,
Neked gyűltünk össze, szirmaink neked illatoznak,
Járja át bájaid a lágyság, finomság, gyöngédség ereje,
Mosoly nyíljék ajkadon, a boldogság aranyvesszeje
Sarjadjon szívedben, mikor rózsavizedben megpihensz!