Rövid népköltészet
Legyen csak már vége ennek,
Pihennék puha párnámon...
A rózsámnak bársony szirma simul tenyerembe.
Ölel, takar, s óvón borul szerelmes lelkemre.
Kibontottam a csokromat,
ezer szín volt benne,
ha még egyszer feléd járok,
bebújok szívedbe.
Repülj, madár, fent az égen,
szállj a felhők oldalán,
szállj el az én jó anyámhoz,
kopogj be az ablakán.
A pünkösdi rózsa
kinyílt udvarunkba`.
Csokrot szednék róla.
Andalgó
Az életem nem más, mint egy csokor hóvirág.
Ártatlan szirmú, fehér kis virág.
álomszínű
lílëk szíjjun
szivëm fenét dobban
harmatfákrul
lúvirágot
csëntem bánatomban...
Szeretnék én olyan lenni,
Mint amilyen nem voltam
Szeretnék én oda menni,
Ahol én még nem voltam...