Népköltészet
Katalinka szájal.
Jönnek a tálibok;
burkába teszik,
onnan is kiveszik.
Hajnalcsillag fenn az égen.
Dalold el az én dalom.
Dalold el, hogy érte élek.
Minden áldott hajnalon.
2. A fémtojás
Úton van a juhász, elhagyta faluját,
pogácsával tömte tele a batyuját,
lova nem fiatal, öreg és csoszogó,
így várja pár mérföld, közte kusza folyó.
1. A vihar
Forró nyári szellő simítja a földet,
Pihennek a szántók, alszanak a völgyek,
Gyanútlanul legel a népes birkanyáj,
A juhásznak ajkán egy harmonika jár
Húzza is a nótát, jobban, mint az igát,
Önt egy kupicával, megtömi a pipát,
Eközben kutyája figyeli a népet,
Érzi, baj közeleg, minden birka béget...
Ha én rózsa lennék
csak pünkösdkor nyílnék,
babám ablakába virágba borulnék,
ajkára éjszaka tüzes csókot adnék.
Király voltam, nem máshol,
mint a Pünkösdi bálon,
lovasversenyt megnyertem,
én értem célba elsőnek
a lovamnak nyergében.
Évszázadok versfodrában
ének zeng a rímcsokrában,
vonó húzza a dallamát,
boldogságot vagy balladát.
Cifra szűröm terítettem elétek,
hímes azon erdő, folyó s a rétek,
hímes azon a csillagút s az égbolt,
cifra szűröm újdonatúj be rég volt.
Drága hölgyem, köszönöm, hogy őszinte velem,
noha szavai most összetörték a szívem.
Ígérem, nem fogom önt sohasem zaklatni,
de nekem mindig ön volt s marad az igazi.
Madár voltál,
messze szálltál,
fellegekben
vitorláztál.
Szürke kútnál sok a tündér,
erejük száz emberben él.
Hisz a mondák furcsaságok,
falu szőtte hagyományok...
Ezüstfehér hajad ősz,
Átfestette a szürkeség,
De szívem érző fáklya,
Még most is érted ég.
Kedves uram, kérem bocsássa meg nekem,
mert reményt adtam, pedig másé a szívem.
Higgye el, én tényleg akartam szeretni,
nem arra vágytam, hogy lássam önt szenvedni.