Népköltészet
Volt egyszer egy prímás és az öreg hegedűje,
ha megszólalt, könnyeket csalt mindenki szemébe.
Olyan gyönyörű nótákat húzott a vonója,
a hallgatónak is megrezdült szívének húrja.
A föld másik felén kígyókkal lakik a pap,
ha hiszel Krisztusban, biz Isten nem harap.
Legyen csak már vége ennek,
Pihennék puha párnámon...
Most ütött éjfélt az óra,
Nótának kell jönni, itt az idő!
Dúdold-dúdold a dallamot,
Hadd hajtsam el a vírust,
Amíg te a ritmust adod!
Irigyeltem minden rózsaágat,
ami a lábad elé szirmot hullatott.
És te a földről féltőn felemelted
remélve, hogy életét még visszaadhatod.
...Ismert sok szép régi nótát.
Mikor hegedűjén játszott,
A fél falu vele dalolt.
Kedves angyal, én volnék a Pistike,
hiperaktív, ugri-bugri székely gyerek egyike.
Nem kell nékem semmiféle elektromos masina,
a civilizált világot vigye el egy lavina.
Fehér galamb, fehér galamb,
Odafönt az égen
Messze repül, égbe repül,
Mennybe siet éppen!
Bánatos a Tisza vize egy szőke lánynak,
Számára már örökre lett vége a táncnak,
Szeretőjét vitte a víz örökre,
Kisírta a kicsi barna szemét vörösre,
Szeretőjét vitte a víz örökre,
Kisírta a kicsi barna szemét vörösre...
Meghasad a szívem érted,
eltiltottak engem tőled.
Lelkem hozzád vágyakozik,
szerelmem nem csillapodik.
Ó, te egyszerű, fából készült seprűnyél,
melletted az ember holtbiztos, nem henyél.
Munkára fogod azt, ki a házban lakik,
kezének melegét hordozod úgy hatig.
Vagyok, voltam s még leszek én
Ott a nagy Dunapart szélén.
Hogy merre visz utam, nem tudom még,
De a szívem visszahúz bárhonnét!
Kis kertben nyílik a gyöngyvirág,
fehér csokra díszíti a kislány hajfonatát.
Vándorévek keresztútjait jártam
napsütésben, esőben és sárban,
szekérponyva takarta a hátam,
míg igáslovam volt egyetlen társam.