Népköltészet
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Már nem vagyok többé lobogó tűz.
Amit most pusztító idő halálba űz.
Csak lassan kihűlő parázs pora.
Mi esténként repül egy ősi fejfára.
Szitakötő Szkitiából szúnyogot szidja
Szomszédom szippantva
szürcsöli színtiszta
szirupot, szombati
sziesztám, szundikálás
szerteszét szakadt.
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Ősi magyar rege regém.
Én őket sosem feledvén.
Szavam regékből szedem.
Őseim el nem feledem.
Fülöp futó
fotón fut,
Fonyódi Fodor
fényképre felkéri.
Álmodoztam arról, hogy véd-e valaki.
Véd, mint egy hálót a labdák elől.
Egy játékos, mely tudása angyali.
Mert ő egy igazi hálóvédő.
Balázs, a vitéz útnak eredt,
Háta mögé többé nem nézett.
Hosszú út ez, és olyan nehéz;
Mert keresni indult kedvesét.
Egész világot szereted,
mégis egy szegletében éled
végig egész életed,
otthonodat megépíted.
Hat napra eltiltott a fészbúk,
Természetesen alaptalanul, (hehe)
Kétszer osztottam meg a bűnös képet...
(aki szabadelvű, az sosem tanul)
Elég volt már, elég,
küzdöttem eleget!
Megjelölt a halál
ezerszer engemet.
Jánoséknál ég a pilács,
Lopják már a szomszéd birkát.
Folyónak vize csendes,
a babám csókja édes,
felöltözött szép ruhába,
úgy jön velem el a bálba.
A nő olyan, mint a rózsa,
Illat és szépség hordozója.
Rózsa - a virágok királynője,
Nő - a szerelem Istennője.
Pirkadatkor új nap virrad,
Lámsza lánya, szép Jázmina
Hű párt keres, érintetlent,
Aki kitart őmellette.
Apadó kút fenekéről
süllyedő szem bámul,
kicsavart fa gyökeréből
száradó rög rám hull.
Régen, amikor még nekem énekelték,
az is úgy tűnt, mintha én fújnám a dalt.
Ma a világ hallgat, hallgatják, mint újat,
s az én számról vissza ez az ének hajt.