Népköltészet
Akkortájt volt, hogy Csaba király és hunjai a magyarokhoz költöztek,
telt s múlt az idő, és a félelmetes harcosok lassan megöregedtek.
Egykori hunok szemüket is lehunyták, és borultak örök álomra,
csak könnyek hullottak egykori vitéz íjakra.
Részög embör, de tántorog,
mindön kutya reámorog,
bortú` jó` mögtá’tosodik,
oszt hama’ elá’mosodik.
Évszázadok óta szunnyad a hős király világtól elzárt sírjában,
ősi sírhalmok eldugott szomszédságában.
Fekete föld hullott e méltóság koporsójára,
csak a székely ember emlékszik már Csaba királyra.
Bolondozós kedvem van,
kifutok a rétre,
rökönyödött emberhad,
ne forduljál félre!
Édesanyám muskátlis ablaka
Szeretettel kirakva-kirakva
Az én babám csókot lopott alatta
Szeret engem soha nem tagadta
Tulipiros tulipán
napraszőttes szoknya
tulipiros lányka orca
tavasz tündérkének
illatos otthona.
A minapi járás e tájékon
Legelő előttem és ménes mellettem.
Török köles vala az ebédem.
Fülemüle vígan dalol
lenn a kertben, egy faágon,
emléket szül, szívet rabol,
s trillázik a némaságom.
Pirkadat a tornácomon, hogy keljek ki ágyamból.
Tüzes vizet majd később, kávét kíván most hangulatom.
Ébreszt a vekker, mert hasamra süt a nap.
Kalászokat fúj a szél.
Pajzán mese felnőtteknek...
Hé, Jakab, mit csinálsz...
állj csak ki a dombtetőre
elláthatsz a házig
bíborasszony szeretője
meggyfa alatt ázik
Szép szivárvány körbefonja az eget.
A lehulló csillagokat ne keresd!
Semmivé lett mind a kettő, bár szép volt.
Kerestelek égen, földön, mindenhol.
Elmúlott a hideg idő, és a tavasz közeleg
Traktoromra, kis angyalom, gyere kicsit közelebb
Ne kéressed magad, hiszen hoztam neked virágot
Liliomot, sárga rózsát, hiszen tudom, imádod
Dod-dod-dod
Hiszen imádod
Felhők fölé szálltam én,
Repített egy álomkép.
Felhő voltál fenn az égen,
Hozzád szálltam, követtelek.