Népköltészet
Kedves angyal, én volnék a Pistike,
hiperaktív, ugri-bugri székely gyerek egyike.
Nem kell nékem semmiféle elektromos masina,
a civilizált világot vigye el egy lavina.
Fehér galamb, fehér galamb,
Odafönt az égen
Messze repül, égbe repül,
Mennybe siet éppen!
Bánatos a Tisza vize egy szőke lánynak,
Számára már örökre lett vége a táncnak,
Szeretőjét vitte a víz örökre,
Kisírta a kicsi barna szemét vörösre,
Szeretőjét vitte a víz örökre,
Kisírta a kicsi barna szemét vörösre...
Meghasad a szívem érted,
eltiltottak engem tőled.
Lelkem hozzád vágyakozik,
szerelmem nem csillapodik.
Ó, te egyszerű, fából készült seprűnyél,
melletted az ember holtbiztos, nem henyél.
Munkára fogod azt, ki a házban lakik,
kezének melegét hordozod úgy hatig.
Vagyok, voltam s még leszek én
Ott a nagy Dunapart szélén.
Hogy merre visz utam, nem tudom még,
De a szívem visszahúz bárhonnét!
Kis kertben nyílik a gyöngyvirág,
fehér csokra díszíti a kislány hajfonatát.
Vándorévek keresztútjait jártam
napsütésben, esőben és sárban,
szekérponyva takarta a hátam,
míg igáslovam volt egyetlen társam.
Üstöllést pislog a páros vakablak.
Hűs delelőre horkan három barom,
eltéblábolt jószág nincs az udvaron.
Ostor durrog. Elkódorgott, (nincs abrak!)
Édesanyám, édesanyám,
Mért szültél meg,
Mért hoztál világba,
Mért hoztál világba.
Szitál a hó bércek felett,
bánat hajtja bús fejemet.
Fáj a szívem, remeg érted,
szenvedésem belém fészkelt.
Hogyha nékem
lesz pántlikám,
könnyű léptem,
lenge szoknyám,
lenge szoknyám,
szép pántlikám,
elmegyek én,
el, a bálba!
Tavasz ontja illatát,
szirmot bont sok virág,
kiskertembe kiülök,
sok bogárhad hogy nyüzsög...?
Ha szeretet volnék,
emberek szívében
puha fészket raknék,
életem végéig
ottan melegednék.
Erdőn, mezőn tegnap jártam,
barna szemű legényt vártam.
Vígan ugrált egy kis nyúl,
az én szívem lángra gyúlt.