Népköltészet
Hallottam egy régi mesét,
Amolyan székelyföldi monda-regét.
Távol Balánbánya hegyei felett,
A szép Tarkő ablakában ülve kimeredett.
Édesanyám emlékkönyve
Egy Évkönyvet keresve
Anyukám Emlékkönyve
Került épp a kezembe.
Édesanyám emlékkönyve
Egy Évkönyvet keresve
Anyukám Emlékkönyve
Került épp a kezembe.
Érik már a szőlő, babám, gyere, szedjed.
Finom szőlőből édes nektár legyen.
Édes, mint a csókod, oly forró, mint a jó bor.
Szedjük, szedjük gyorsan kosárral, ládával.
Még a szüret tart, addig szedem babámmal.
Nem látod a fától a nagy erdőt.
Pedig oly szép, szívmelengető.
A madarak dalát sem hallod.
Pedig szívből dalolnak, tudod.
Ma még messze ködlött az ősz,
medvét kerget Szárhegyen a csősz,
megpihent a parkban, a kőhídon,
ne próbálkozz vele, igen kigyúrt idom.
Katalinka szájal.
Jönnek a tálibok;
burkába teszik,
onnan is kiveszik.
Hajnalcsillag fenn az égen.
Dalold el az én dalom.
Dalold el, hogy érte élek.
Minden áldott hajnalon.
2. A fémtojás
Úton van a juhász, elhagyta faluját,
pogácsával tömte tele a batyuját,
lova nem fiatal, öreg és csoszogó,
így várja pár mérföld, közte kusza folyó.
1. A vihar
Forró nyári szellő simítja a földet,
Pihennek a szántók, alszanak a völgyek,
Gyanútlanul legel a népes birkanyáj,
A juhásznak ajkán egy harmonika jár
Húzza is a nótát, jobban, mint az igát,
Önt egy kupicával, megtömi a pipát,
Eközben kutyája figyeli a népet,
Érzi, baj közeleg, minden birka béget...
Vettem egy pár piros csizmát magamnak.
Abban megyek a rózsámmal a bálba.
Piros csizmám lakkos, fényes,
Az én rózsám nagyon kényes
Magára.
Ha én rózsa lennék
csak pünkösdkor nyílnék,
babám ablakába virágba borulnék,
ajkára éjszaka tüzes csókot adnék.
Király voltam, nem máshol,
mint a Pünkösdi bálon,
lovasversenyt megnyertem,
én értem célba elsőnek
a lovamnak nyergében.
Évszázadok versfodrában
ének zeng a rímcsokrában,
vonó húzza a dallamát,
boldogságot vagy balladát.