Népköltészet
Villámként rezeg rostjaim nektárja,
mint tűnő tájkép, mely éltetőn telít.
Egyszer voltam a babám szeretője.
Azóta is a szívem csak érte eped.
A horgosi utakon járva-kelve
Csak rakta, csak rajta jár az eszem.
A hétben ragyogó
Tüzednél imádom
a hideg téli éjszakát,
mert tudom, a Tüzed,
melyet raktam,
fényben oltalmaz,
ha odabújsz a Tűzhöz,
oda, hozzám.
Taraj türkiz hullám indigó tükrén,
sodor tova sorsom szőtt fonál lírán.
Nemesedő vér sercegően szirén;
fennkölten igézve szellemem szárnyán.
Dobbanó lélek, dobbanó szív,
kántáló testem az égbe visz.
Égbe visz, míg mi Asszonyunk hív,
hol a sas, oroszlán s sárkány vív...
Feszülnek az izmok, dolgoznak a karok,
Fanyelű szerszámra simul rá a marok.
Kaszasuhintástól hull alá a búza,
A Földanya teste nem köti már gúzsba.
Az Augusztust mindig férfinak képzelem,
ki bókol, flörtöl s mókázik énvelem.
Szőke hajú, barna arcú, kék szemű legény,
nem is tudja magáról, hogy milyen szép szegény.
Csomagját a fa alá leteszi, majd kaszáját
komótosan fényesre élezi.
Iskola és templom pusztától ölelve,
Szeretet lángjával, áldással övezve.
Magányosan álló Jézus Krisztus-kereszt,
Ha magához szólít, többé már nem ereszt.
Az első világháború és következményei
Nincs mit felosztani, a mozgástér kevés,
Ebből bontakozik ki a hideglelés.
"Mindössze pár hónap", szól a német császár,
De az összecsapás hosszabb lesz a vártnál.
Megpihen csendjében a vándor,
gondoskodó, akár egy pásztor:
ki tereli örök nyáját,
ki őrzi lelkének báját,
ki nyitja csodára zárját.
Futó Betyár mordul
Pusztai sötétben,
Könnyen jött kincs
Hever az ölében.