Népköltészet
Apadó kút fenekéről
süllyedő szem bámul,
kicsavart fa gyökeréből
száradó rög rám hull.
Régen, amikor még nekem énekelték,
az is úgy tűnt, mintha én fújnám a dalt.
Ma a világ hallgat, hallgatják, mint újat,
s az én számról vissza ez az ének hajt.
Ébren a vágyam, a köd gomolyában
a hajnali visszhang nyers dala tép.
Az ösztöni szó még fátyla mögött ég,
várakozásban reszket a lét.
Hej, fölfakad álmom, a reggeli tájon
egy ünnepi szép rege-szarvas igéz.
Szeme messzire néz.
Napkorong-Atyánknak képe szépen díszíti
az Első Nap lapját égi naptárunkban.
Szemhatáron túlról sugárzó őstenger
hős vizén leszálló láng-arany vasárnap.
Tűzről pattanva elém táncoltál,
gyors mozdulattal elvarázsoltál.
Eszem, eszem, eszem elment, elvitted te,
szerelembe estem megint, megint bele.
1.
Pásztortűznél ketten voltak,
száraz ágat lángba toltak.
Rezgő fénynél két árnyalak,
így jöttek szájra a szavak...
- Hideg kint az idő, és közeleg a tél,
de egy jó harcos semmitől sem fél.
Farkas ordít odakint, elcsorog a nyála.
Jó falatok ízét kívánja a szája.
Mert üres lenne a világ nélküled
Gyászba borult az ég alja,
szomorúan járok alatta.
Gyöngy szívemet adtam néked,
mert szeretlek nagyon téged.
Trappistát reszeltünk a legnagyobb hegyen,
de a reszeléket elfújta egy orkán:
abból lett a Tejút.
Sárga színű esernyővel
Utcán sétálva megyek,
Balról rám köszön egy néni,
Kíván nekem szép hetet.
Sandán néz a marhahajcsár,
mit keres itt egy pisis jány?
Lepkevirág, lepkevirág
kinyílott kertembe`,
benne van a lelkem minden
gyönyörű szerelme.
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Retel és Hunorka
Két lélek,
távoli szív,
ugyanazon gondolat,
sorok között...