Népköltészet
Nefelejcsvirág bólogat a kert közepén,
Esténként engem karolgat egy szőke legény.
Bánatos a szívem nagyon,
mert a babám távol vagyon.
Piros rózsa virágozzon,
bús szívembe vigaszt hozzon.
Tündöklő napsugárban
méhek zsongnak illattárban,
margarétre lepke rebben
gyönyörű szép sejtelemben...
Amikor lelkedet érinti az érzet,
Rímet farag Neked, érzed,
Megkönyörül rajtad, elengeded,
Így veted papírra első versed.
Hej, az én pántlikámon
Egy-két tubarózsa,
Nem vagyok én, nem vagyok én
Senkinek adósa.
Áldassék az Úrnak dicsőséges neve,
hogy eljuttatott e szent húsvét ünnepére!
Bokor alján nyuszi ül,
serényen tojást festeget,
piros, sárga, kék is készül,
s a zöld fű titkot rejteget.
A természet elfelejti téli álmát,
Felfedezi tavasz fényét és varázsát.
A március díszes ruhát ölt magára,
Virágot szór a barackfa minden ága.
Öreg Bakony. Magas Bakony. De nehéz a dolgod.
Törvényszegő bujdosóid tenyereden hordod...
Mért hull alá nyári este a csillag?
Mért pattan ki a bimbó, hisz elhervad.
Mért űzi el a forró nyár a tavaszt?
Mért hiszünk az álmoknak, hisz becsapnak.
Ha belém látsz, azt akarom:
üres legyek, puszta malom,
mikor alszom, ott virrasszon
fagerendán Bagolyasszony.
Esik eső,
jaj, már régen eseget,
ajj, sokáig voltam én a kedvesed...
Egy kis szurdok fut egy varázslatos völgytorokig,
meseszép ezüstvizű, kristálytiszta patakig.
Második ének
Vöröspart egy holtága a Drávának,
ott nyújtózik el aljában Belcsának,
nem messze van tőle egy tó, a Kisbók,
hol mindig oly boldogok a horgászok.