Népköltészet
Ha én rózsa lennék
csak pünkösdkor nyílnék,
babám ablakába virágba borulnék,
ajkára éjszaka tüzes csókot adnék.
Király voltam, nem máshol,
mint a Pünkösdi bálon,
lovasversenyt megnyertem,
én értem célba elsőnek
a lovamnak nyergében.
Évszázadok versfodrában
ének zeng a rímcsokrában,
vonó húzza a dallamát,
boldogságot vagy balladát.
Cifra szűröm terítettem elétek,
hímes azon erdő, folyó s a rétek,
hímes azon a csillagút s az égbolt,
cifra szűröm újdonatúj be rég volt.
Drága hölgyem, köszönöm, hogy őszinte velem,
noha szavai most összetörték a szívem.
Ígérem, nem fogom önt sohasem zaklatni,
de nekem mindig ön volt s marad az igazi.
Madár voltál,
messze szálltál,
fellegekben
vitorláztál.
Szürke kútnál sok a tündér,
erejük száz emberben él.
Hisz a mondák furcsaságok,
falu szőtte hagyományok...
Ezüstfehér hajad ősz,
Átfestette a szürkeség,
De szívem érző fáklya,
Még most is érted ég.
Kedves uram, kérem bocsássa meg nekem,
mert reményt adtam, pedig másé a szívem.
Higgye el, én tényleg akartam szeretni,
nem arra vágytam, hogy lássam önt szenvedni.
Végre megindultam s csak azt kántáltam:
Szívem, törj ketté, hív a messzeség!
El nem késhettem, most megérkeztem.
Itt a kezdet és a vég végleg összeér.
Kedves Szegény Szabolcsom, hát
Hogy vagyunk?
Eljárt-e már a karantén
Alattunk?
Elszállt a fecske, szél viszi messze,
a hideg napokon fázom dideregve,
szép, szőke kislány, édes, őszi álom,
szívem őt keresi, ő az ideálom.
A macskám falat kaparász,
Kezemben egy nagy kalapács,
Mivel meg lesz javítva az őrangyal fuvolája,
Fölöttem ragyog az igazság dagadt kupolája,
Duzzad a lelkem, hogy milyen rímet idetettem,
Idegelnek a bronz űrhajóval jött idegenek,
Készül a háború, mit a világ ellen terveznek...
Putnoki Friss Lóránt igaz ember
volt nem gazember és néha
d-vel írta inkább nevét
(meg rövid o-val)