Versek nemzeti ünnepekre
Azt gondolod, én nem tudom,
a valódi líra felülemelkedik a mán,
lényegében mindahányszor
egyetemes igazság tanyáz.
Ünnepköszöntő
Valamikor, réges-régen
felcsendült e vidám ének.
Tele volt a szívünk dallal,
május ízű pirkadattal.
Márciusi napsütés mosta a fák lombra nyíló rügyeit,
S mindenki tétlenül intézte ügyeit.
Lobog a piros fehér és a zöld...
Minden emléknapon emlékezni kell!
A költészet napját sem feledjük el.
Dicső költészetnek fénylő csillaga
Hirdesse fennhangon: - éljen a haza!
Mondd, mit érlel annak a sorsa?
Ezt kérdezte egykor
József Attila.
Költői kérdés - a választ is megadta maga,
egy-egy emberi sorsot felvillant e költemény
minden versszaka.
Annyira akartam írni
szabadság szeléről,
hősöket ideidézni,
lássák, maradt hit belőlük!
Itt vagy hát, március? Ünnepel a népünk.
Megbocsájtást mindig múltunktól remélünk.
Kokárdás emberek a Múzeumkertben,
megváltásra várnak szép történelmünkben.
Szürke macskakövek felett
Villan egy árnyék tétován,
Színek tűnnek fel benne,
S a tömeg megy tovább.
Ó, drága március, ne légy most zavarban,
Ibolya nyílik odalenn a puha avarban.
Benn, az utcák mélyén s odakinn a téren
Friss csokrait bontja a szerelem csodaszépen.
Epekedő honföldnek szagát nem érzed,
mit az eke kifordít, csontok hantja előtted.
Dolgozol, a látvány tisztára felkavar,
pusztulás végbement, az idő elkapar.
Áldószó kísérje a hősöket,
a bátor, márciusi ifjakat,
zászlókat bontva, örömittasan,
zengték a dalt, keltve a nemzetet.
Márciusban támad a szabadság szele,
mikorra elfárad a világ szekere.
Hős eszmék, szép vágyak dúlnak a szívekben,
mindent, ami béklyó, levetni hirtelen!
Volt egy ország Európa szívében,
Létezett egy haza egy egységes nemzetben,
Kik egykor hittek egy Istenben, egy hazában...
Szívünkben már szép tavasz ébred,
zsong a remény, s rügyeit bontja,
hangulatunk semmi se rontja -
szélsuhogástól nem kell félned!