Versek nemzeti ünnepekre
Szent György nap után
Nevetve éneklem:
Ejj, Ederlezi!
A költészet fenséges,
királyi szék ez,
a betű a korona,
a szó az éke.
Itt van újra lángra gyúlva a Költészet Napja.
Rímeivel, ízeivel szíveket áthatva!
Csak az olvassa versedet, ki ismer téged és szeret?
Hisz téged senki nem ismert. Mostoha sorsod is vert
árvasággal, nyavalyával, koldus országod bajával,
s míg titkoltad, hogy kitessék ezernyi jajod, s betegség,
magadra vetted a magány hószínű ruháját. Ahány
kés, azt mind szívedbe vágtad, és minden részvét irántad
- hadd fájjon nekünk is a múlt, s mert legkevésbé sem kívántad,
hasztalan a semmibe hullt...
Láss!
Magyar! Nyisd hát ki a szemed,
Mondd, nem látod eltűnni eszméidet?
Gyarló emberek szakítottak szét,
S most kétségbeesve keressük a testvért.
Minden tavasz elhozza a szépet,
Szívünkben az örök reménységet.
Virágok, fák újra éledeznek,
Hátuk mögött hagyva a hideg, fagyos telet.
Ünnepeljük a hősöket,
Szabadságért áldozták életüket,
Bátorságuk kimagasló,
Utókor számára példamutató
Kétezer-huszonkettő
Lúdbőrös a remény,
fújnak böjti szelek,
álcázva önmagát -
tavasz követ telet.
Nemzeti ünnepünk reggelén
sötét felhők az égnek kékjén,
s égi könnyek földre peregnek,
és könnyeinkkel ölelkeznek.
Sebét hordja e nemzedék,
s mindent, mit rég megélt.
Sebein, mi heg rajta van,
hitében nem lehet céltalan.
Mit tettél, István, mondd el nekünk?
Hoztam nektek békét, hitet és szent keresztet.
Hazát, legelőt, termőföldet leltem,
ha elmúlok is, nyugodt már a lelkem.
Márciusi ifjak
"Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!..."
Andalító álom védőpajzsát fényszablyáddal sebzed,
Meggyűlölt az aluszó, kinek szobájába világodat csented...
Törj
kardot,
tépj láncot:
rabmadárnak
szabad utat adj!