Versek nemzeti ünnepekre
A költő lelke olykor megpihen,
hogy újabb erőre szert tegyen.
Tinta kékjébe mártott tolla pihen,
míg újra kezébe nem fogja.
A magyar kultúra napjára emlékezem
A tollam meg-megremeg kezemben,
kultúránk napjára emlékezve,
sajgó fájdalom sújt minden embert,
Istenem, most segítsd meg nemzetem.
Istenerőd, jusson időd
Minden szépre s jóra,
Az álmaid, vágyaid
Mind váljanak valóra,
Segítsenek útadón,
Régi s új barátok.
Ha hallanák a hősök, elmondanám,
hogy nélkülük nem lenne ünnepünk.
Ha ők nem lettek volna bátrak,
csak a hétköznapok maradnak nekünk.
Faltól falig kenyéren és vízen,
a meggyötörtek halni élnek.
Duzzadt szemükben ég a csend, hiszen
hiánya fáj a tiszta fénynek;
s őrök sötétlő hangja csattan,
mihelyt a rácson túlra néznek.
Emlékezzünk
Ne próbálj hazudni, én ma szívből kérlek!
Neked történelem, csupán pár vad részlet,
talán el sem hiszed, miből lett ez ünnep.
Lehet, történések valótlannak tűnnek.
Rácsok foghíján jár az átkos huzat.
Kussban kushadsz, lassan rád köt a téglák...
Ünneplőbe öltöztek az utcák,
Leng a háromszínű lobogó,
Hideg szelek, őszi szelek fújják,
S az égről aláhull a ború.
Halk, félénk szavak, csepergő sorok:
"Elég volt!" "Menjetek!"
"Üres ígéretek,
többet nekünk nem kelletek!"
"Nagypénteken holló mossa két fiát,
Ez a világ kígyót-békát rám kiált..."
Hálás vagyok, hogy éppen itt születhettem,
Ölelő karodban Emberré lehettem,
E népnek tudását örökül kaphattam,
A szeretet hitéből táplálkozhattam.
Benne járunk kisasszony havában,
ropogósra sült az új kenyér.
Emlékezzünk vissza aratásra,
kis figyelmet tán` az is megér.
Mint egy anya, ki kézbe veszi
a megszületett gyermekét,
az álnok is úgy dédelgeti
az új búza kenyerét.
augusztus 20
Magyar nyelven
s magyar szóval
él, alkot, sír
mind, ki magyar,
s így zörög
határon túl az
avar!
A Kenyér
Egy Apeva
Új
Kenyér
Éleszt-Ős
Illatában
Remény szeletek...