Versek nemzeti ünnepekre
Augusztus 20.
Mentem, sétáltam, mint minden nap szoktam,
egyszer csak egy nádfedeles ház előtt voltam,
felnéztem, láttam, ez a nagymamám háza, jaj,
gyermekkoromban de sokat itt jártam.
Mindennapi kenyerem
Minden nap eszem,
nélküle üres az életem,
reggel és este
margarinnal és sajttal,
némi zöldséggel faltam
minden alkalommal,
nem unom meg soha...
Nagyapám a Nappal ébred, vagy még előtte,
Nem vonzza az ágy, munkára serken a vére.
Két dolgos keze munkáját dicséri a Föld,
Elvetett magból kikel a zöldség és gyümölcs.
Augusztus 20.
E nemzeti ünnepünkön
emlékezzünk Szent Istvánra,
ki államot alapított,
s az ősi hitre tanított,
aki az ég Urát kérte,
ha kell, legyen a magyar nép
a haza védelmezője.
Szegjük meg az új kenyerünk,
abból a koldusnak is jusson,
úgy toljuk most a szekerünk,
hogy tovább haladjon az úton!
Ond,
Álmos,
Előd, Tas,
Kond, Töhötöm,
Huba - eleink
hittek szövetség
erejében.
Mire a hajnalka virága
befutotta a teraszt,
Péter és Pál napján
elkezdődött az aratás.
Összegyűltünk - Nemzeti Összetartozás Napjára
Testvérvárosok találkozójára
Nincsen folyó, mely egy helyről ered,
melynek ismert lenne szülőhelye:
nem, a folyót táplálja ezer ér,
míg a parthoz, hol állsz, elér.
Szent György nap után
Nevetve éneklem:
Ejj, Ederlezi!
A költészet fenséges,
királyi szék ez,
a betű a korona,
a szó az éke.
Itt van újra lángra gyúlva a Költészet Napja.
Rímeivel, ízeivel szíveket áthatva!
Csak az olvassa versedet, ki ismer téged és szeret?
Hisz téged senki nem ismert. Mostoha sorsod is vert
árvasággal, nyavalyával, koldus országod bajával,
s míg titkoltad, hogy kitessék ezernyi jajod, s betegség,
magadra vetted a magány hószínű ruháját. Ahány
kés, azt mind szívedbe vágtad, és minden részvét irántad
- hadd fájjon nekünk is a múlt, s mert legkevésbé sem kívántad,
hasztalan a semmibe hullt...
Láss!
Magyar! Nyisd hát ki a szemed,
Mondd, nem látod eltűnni eszméidet?
Gyarló emberek szakítottak szét,
S most kétségbeesve keressük a testvért.