Versek a nagypapákról
Elmesélem az ő történetét.
Miként halt, s hogy élt.
Nem gólyamadár hozta e világra,
Vándorsólyom karmai közül esett
Szép Magyarországra.
Rám kézfogást és mosolyt hagyott.
- Nagyapámnak húsz holdja volt. -
- Mind elvették. -
(Szerencsére.)
Most nem győzném hozzájuk lopni a napot.
A nagypapa mindig behunyja majd
A szemét
A nagymama megcsókolja
Ne
Kérem
Fájjon ha nem
Születésnap
Az unokám mondja ezt
De nekem hogy megtegyem...
Emlékszem...
Arcára, mely mosolytól gazdag volt, s
ragyogó szíve végtelen volt.
Unokáinknak édes mosolyánál,
kezeiknek lágy simogatásánál
nincsen csodálatosabb ajándék,
ettől a nap fénye is csak árnyék.
Az én nagyapám idős már, nem visz ki a kertbe,
Nem bújócskázik velem, talán nincs is kedve.
Tolószékében ül, mint egy bús király,
Onnan nézi a világot, amerre jár.
Nagyapám emlékére
Lejt az út, s a lépés vele egyre gyorsul.
Az évek fogynak, mert lemaradnak rútul,
S míg mögöttem egyre hosszabb a pálya,
Előttem rövidül... de vigye el a kánya!
Nagyapám emlékére
Tata!
Tudom, hogy nem vagy
Az élők sorában!
Az álmomban
Te vagy!
Papa, miért öreg a te kezed,
mondd, minek a bot teneked,
te mikor leszel fiatal,
Papa, honnan jön a zivatar?
Nekem is, mint mindenkinek, nagyapám kettő is volt,
Réges-régen tovatűntek már, mindkettő sajnos, holt.
Megannyi kínzó kérdés maradt megválaszolatlan,
Veszteségem tapasztalatban már pótolhatatlan.
A nagy Orosz hómezőkön magyar fiúk járnak,
hangtalanul menetelnek, mint fekete árnyak,
nem ragyog egy árva csillag sem a magas égen.
Gondolsz-e rám odahaza, kicsi feleségem?
Végtelen a csend, elhallgattak a szavak,
fényképek sora, összepréselnek falak,
tengernyi a bánat, elsüllyedt a csónak,
már nem hallom a dalt este altatónak.
Papa, ne menj el,
Még nincs itt az időd.
Papa, ne menj el,
Hív még sok esztendő.
Menni kell
Nem lehet hogy annyi jel
Dacára mindent elveszítsünk
Miért az élet küzdelmes sora
A nagyapám
Anyám
És igen miért fáradoztam én
Az évek telnek múlnak...
Hol van már a vén eperfa árnyékot adó lombja,
ahol nagyapám ebédutáni pipáját szívta.
Együtt öregedtek, és együtt is voltak boldogok,
ma már csak a szívünkben élnek, mindkettőjük halott.