Versek a nagypapákról
nem volt disznójuk csak tojós tyúkok
és békák hűsöltek meszelt vályogfalak
tövén bent hímzett falvédő sparhelt a búbos
kemence helyén szögre akasztott kalap
Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit
Nagypapa, viccelődjünk még egy kicsit,
Mert jókedved engem mindig felderít,
Meséld el nekem újra azt a báli mókát,
A festett Dámák csetlését-botlását,
Nagypapa, viccelődjük még egy kicsit,
Szívből jövő mosolyunk bánatunkból kisegít,
Mondd el nekem a szomszéd sztoriját,
Hogy ugrotta át az árkot csibész kakasod után...
Elmesélem az ő történetét.
Miként halt, s hogy élt.
Nem gólyamadár hozta e világra,
Vándorsólyom karmai közül esett
Szép Magyarországra.
Rám kézfogást és mosolyt hagyott.
- Nagyapámnak húsz holdja volt. -
- Mind elvették. -
(Szerencsére.)
Most nem győzném hozzájuk lopni a napot.
A nagypapa mindig behunyja majd
A szemét
A nagymama megcsókolja
Ne
Kérem
Fájjon ha nem
Születésnap
Az unokám mondja ezt
De nekem hogy megtegyem...
Emlékszem...
Arcára, mely mosolytól gazdag volt, s
ragyogó szíve végtelen volt.
Unokáinknak édes mosolyánál,
kezeiknek lágy simogatásánál
nincsen csodálatosabb ajándék,
ettől a nap fénye is csak árnyék.
Az én nagyapám idős már, nem visz ki a kertbe,
Nem bújócskázik velem, talán nincs is kedve.
Tolószékében ül, mint egy bús király,
Onnan nézi a világot, amerre jár.
Nagyapám emlékére
Lejt az út, s a lépés vele egyre gyorsul.
Az évek fogynak, mert lemaradnak rútul,
S míg mögöttem egyre hosszabb a pálya,
Előttem rövidül... de vigye el a kánya!
Nagyapám emlékére
Tata!
Tudom, hogy nem vagy
Az élők sorában!
Az álmomban
Te vagy!
Papa, miért öreg a te kezed,
mondd, minek a bot teneked,
te mikor leszel fiatal,
Papa, honnan jön a zivatar?
Nekem is, mint mindenkinek, nagyapám kettő is volt,
Réges-régen tovatűntek már, mindkettő sajnos, holt.
Megannyi kínzó kérdés maradt megválaszolatlan,
Veszteségem tapasztalatban már pótolhatatlan.
A nagy Orosz hómezőkön magyar fiúk járnak,
hangtalanul menetelnek, mint fekete árnyak,
nem ragyog egy árva csillag sem a magas égen.
Gondolsz-e rám odahaza, kicsi feleségem?
Végtelen a csend, elhallgattak a szavak,
fényképek sora, összepréselnek falak,
tengernyi a bánat, elsüllyedt a csónak,
már nem hallom a dalt este altatónak.
A nagyszülők szeretetét felülmúlni nem lehet,
Bölcsességük jóra tanít minden apró gyereket.