Versek a nagypapákról
Az erős katona
Hosszú élted alkonyához ért már.
Nap, Hold s minden csillag immár terád vár.
Köszönöm, hogy van a talpam alatt föld,
Köszönöm, a tavasz nékem mindig zöld,
Köszönöm, hogy néha megcibál a szél,
Emléked és történeted a szívemben él.
Volt valaki,
Most meg nincs.
Kedves embertárs,
Miért hagytál magamra?
Van, hogy lombhullató, máskor meg örökzöld,
így szólt a tölgy hozzám - később rám könyökölt,
vagy inkább én őrá, mert ő volt az asztal,
mellette a székek beterítve gazzal.
Figyeljetek, kis pajtások, üljetek le szépen!
Elmondom, hogy mit mesélt el a Nagyapám nékem.
Átélt sok-sok gyerekdolgot, rosszat is, meg jót is,
úgy mesélt, hogy elfeledtünk minden hangos szót is.
Ott állok, hol nem gondoltam, az évek során állni fogok.
Körbenézek, egyszerre látok mindent és semmit.
Gondolkoznék, de nem bírok, hol vagyok?
Néznek rám idegen emberek, bár okát nem tudom.
Látom, hogy mondanak valamit, de nem hallok.
Dráva-parton hull a hó...
Kertben fehér takaró...
Deres hajú nagyapó.
Hetven nyarat számoló,
Légy üdvöz` e szép napon.
Napfény csillog friss havon...
...és egy könnycsepp lecsordul arcomon...
A tél lassan jelentkezik, a hideg itt van már,
melegen felöltözve az utcára bátorkodom.
Az eresz alatt dideregve egy utcai zenész áll,
látom, és egy könnycsepp lecsordul arcomon...
Nagypapám, Balogh János emlékére
Az utolsó szívdobbanás,
Lelked hosszú útra indult,
Mintha ma lenne e perc,
Pedig már oly rég múlt.
Belenézek a szemedbe s látom
Rengeteg megvalósított álom
Gyermekkorod nehézségei
Felnőttkor gyengeségei
A kertben áll egy almafa.
Nő-növekszik, hálával ad termést és szeretetet.
Nagyapám úgy szeretett, a térdére ültetett.
Pipájának a füstje karikázott felfele.
Sűrűn egymásután szálltak szélparipán.
Mesélt papi magáról, a katonaságáról.
Ott ültünk kint a párával beterített erkélyen.
Az utca zaja ölelte össze erre a kis helyre, s áztatta lágyan a virágokat.
Nem láttalak tisztán, arcodat köd takarta...
Hogy mehetnék én az úton helyetted?
- szólt tréfásan az Öreg. Tapasztalatodat
napraforgóhoz hasonlóan - jó, ha
magadnak növeled...
Valamikor, régen nagyapám így aratott,
suhant a kasza, vágta, ami elébe hajlott,
friss volt az illata, mint a frissen sültnek,
tudta, finom kenyér lesz belőle az évben.