Versek a nagypapákról
Nagyapa, szólj csak egy szót,
Egy halk vagy épp egy erős szót,
Ordíts, kiabálj, tégy bármit,
Csak még ne hagyj itt.
Nézem a homlokra hulló ráncot,
Melyet az idő terített arcodra,
És ahogy látom a világot,
Látom, virrad élted alkonya.
Nagyapámnak volt két lova,
Csillag meg a Lenke,
kanalas kút friss vizéből
ittak reggel, este.
Ezt a történetet
Még megboldogult nagyapám mesélte,
Esküdözött, hogy minden szava színigaz,
Egy sem légből kapott tüskés gaz.
Papa, ki oly sokat tett értem.
Mondd, hol vagy most?
Hidd el, én megértem,
Bár kérnék pár tanácsot...
Mosolyogtam nagyapám
dús, kackiás bajuszán,
oly viccesnek találtam,
mégis egyre csodáltam.
Szia! Én nem vagyok itt,
ma éjjel senki sincs itt.
Te sem. Az a tükör sem.
Nem lennék itt különben.
Talán emlékszel még a szülői házra?
Tudod, utca felől szép léckerítéssel.
Tornácán nagyapa megkopott lócája,
s csutoráját szívta nagy hozzáértéssel.
Drága, jó nagypapám, ki már fent vagy az égben,
Mindig vidáman éltél becsületességben.
Emlékszem még, mikor gyerek voltam,
Évzárón már készültem hozzád boldogan.
Érzelmi jólétben élek, hiszen
Derűs, boldog nagyszülő vagyok,
Különleges szerep a miénk,
Egyfajta küldetés,
Melyben finomabban szólnak a dallamok.
Szeretnivaló
Öreg, szőrös, gyakran hörög,
sok sört iszik, attól böfög.
Görbe lába, törött körme,
nem szívesen néz tükörbe.
Várva-várni időtlen időkig lehet,
Álmok szárnyán látni újra, kit úgy szeretsz.
Nem enyhül az érzés, még mindig hiányzol!
Mikor elmentél, belőlem az élet egy darabot kivágott!