Versek a nagypapákról
Nótás kedvű volt az én nagyapám,
Megmaradt mosoly rózsás arcán,
Bajszát mindig fütyörészve sodorta,
Kalapját lúdtollakkal cirádázta
Nagy szívfájdalom ért ma engem,
Csodálatos személyt kell elengednem.
Hiányozni fogsz örökké nékem,
Már jobb helyen vagy, remélem.
Unokám
Mi a manó, te nagypapi,
hová bújtál, kicsi csacsi?
Rosszcsont, megtalállak,
azt ne hidd, hogy előlem
elbújhatsz!
Budapest felé tart a járatom,
Gondolatot és tollat ragadtam,
A kezem járatom...
Egy fülkében és egy szál magamban
Üres a kert,
fonnyad a homokvárra tűzött leveles ág,
de a krétarajz még tartja magát:
égő ház, nagy harang csámpás templomon,
ahogy a kisunokám megörökítette
a nyársalóhely körüli térkövekre,
odébb száradó fűhalom,
mellette eldobott kisgereblye...
Előtted áll még az egész élet,
ezért kívánok én sok jót és szépet néked.
Vidámság és jóság kísérjen utadon,
ne érjen csalódás, ne érjen fájdalom.
Fent az égen ott egy angyal
Aki nekem egy örökös védőangyal
Most is hallgatnám ámulattal
Ahogy segít pár bölcs gondolattal
Drága lelkem, egyetlen nagypapám voltál,
Már réges-régen a csillagok közé vonultál,
Égre nézek, arcod látom, de már hangod rég nem hallom.
Hiányod még mindig fáj, teljen el 1 vagy akár több év, mindig Rólad álmodom.
Apám apja jó ember volt,
a becsületről őszintén szólt.
Csillagok ültek a vállán, rezdülés sem volt az arcán.
Szorgalmasan jó úton járt,
a Himnusz alatt vigyázzban állt.
Nagyapám emlékére
Bármerre fordulok, emlékeket látok,
Fájdalmas, boldog emlékeket.
Lehunyom a szemem és várom,
Hogy ezek a pillanatok megjelenjenek.
A kék ég is befeketedett, mikor megtudtam, hogy soha többet nem lehetek veled innentől fogva,
Mikor szaladva jött a mama, hogy maga mellé hívott az Isten,
Bennem akkor két dolog szaladt gyorsan s könnyedén le:
Tudom, hogy jó kezekben vagy most már,
És nem kell szenvedned a lélegeztetőgépen már.
Elvesztett nagypapa emlékére
Bús magány került be kicsi szívembe,
Mert elvesztettem azt a személyt, kit legjobban szerettem.
Beköszöntött a hideg tél,
Lassul a német sas szárnya,
Don partján ássa be magát
A 2. magyar hadsereg dandárja.
Hát így állunk, nagyapa! Te ötvenkilenc voltál,
s lettél volna, ha a titokban szorgoskodó, váratlan vendég-halál hirtelen el nem ragad,
- azaz október második felében,
nyolc napoddal parttalan s ködös novembered előtt! De szerettem volna még férfihoz méltó,
humánus-erkölcsös, örök-visszatérő kérdéseket megvitatni, megkérdezni...