Versek a nagymamákról
A nagymamák hű angyalok,
unokáktól szemük ragyog.
Sütnek-főznek finomat,
megetetik családjukat.
Rám néztél, majd kedvesen mosolyogtál,
Tudtam mindig is, hogy velem boldog voltál!
Emlékszem, sok mindent meséltél el magadról,
Olyat is, amikre nem jöttem volna rá magamtól.
Kedves vendégeink, ünnepelni jöttünk,
Hogy sok idős nénit-bácsit méltóképp köszöntsünk.
Én még nagyon kicsi vagyok, csodát tenni nem tudok,
Csak sok puszit, cuppanósat, ez az, amit adhatok.
Csak egyszer hallanám hangod,
Egyszer, s szólsz hozzám - Mama
Eltévedt, s távoli lélekharangot
Zenél és suttog az éj szava.
Ezerkilencszázhuszonhét tavaszán
Megszületett a nagymamám,
Apja meghalt harmincban,
Elesett a háborúban.
Anyja két kislánnyal özvegy lett,
Sógorához feleségül ment.
Hála az unokáimért
Két kis gyémánt fénye ragyogja be életem,
és ezt a kettő csodát neked köszönhetem.
Naftalinnal szőtt édes álmom
Almás pite illattal körülölel.
Ősz hajú tündér keze nyomán
Aranyló nárciszos kert zöldell.
Nagymama egy büszke nő,
vajas kenyeret kenő!
Hát hol itt a bökkenő?
Tedd ide, tedd oda, Palkó!
Dirmeg a, dörmög a Mackó.
Bödönből a mézet nyalja,
nem is nyalja, hanem falja,
ettől pufi az alakja, ó!
Nagyanyám 100. születésnapjára
Talán örököltem Nagyanyám génjeit,
szeme bogarában pirkadat fényeit,
arca mimikáját, majd minden vonását,
lelke rezdülését, hallgatag fohászát...
Sápadt kis gyufaláng az alkonyat.
Elpöttyentek a mézsugár Nap-derűk,
árnyak derekai földre hajolnak,
a szél is csak halkuló sóhajetűd.
Szinte érzem a számban a tyúkhúslevesét,
Mert ez volt sokszor a vasárnapi eleség.
Aranyló zsírkarikák úsztak a tetején,
Benne a finom, friss, hazai vetemény.
Kertvárosban lakott a nagyi,
és a közelünkbe jött lakni.
Legfinomabb sütiket gyártja,
de mára átvette ezt a lánya.
Drága jó Nagymama,
Bocsásd meg énnekem,
Hogy eddig kedvedért
Még meg nem születtem.
Ott fekszik magatehetetlenül,
sokat görnyedt fájó hátán,
sterilizált körötte a bús csönd,
beoltották szuszogását.