Versek a nagymamákról
Időutazás a Mamival kettesben,
Gondolom, ez sem lehet véletlen...
Hívogat a kicsi ház,
A sok emlék nélküle más.
Unszerelmesvers
...mely elviszi álmotokat az éj leple alá.
Lesz benne happy end, (ami vicces végkifejlet)
depítlenítem a sztorim, naná!
Atyala-patyala, mondja a mama,
tágra nyílt szemmel néz rá az unoka.
Nem tudja sírjon-e vagy épp nevessen,
grimaszokat vág, kalimpál hevesen.
Mint nyári nap sugara, simogat lényed,
átölel, melegít, maga vagy az élet.
Mosolyoddal beférkőztél a lelkembe,
vagányságod szöget ütött a fejembe.
Sétálok a napsütötte
ősztől már megsárgult téren,
férfiként sírni tán szégyen?
Eszembe jutsz és könnyezem,
rám sem bagózik senki sem,
bár adhatnám ölelésem:
bárcsak adhatnám mindenem!
Te voltál a példaképem,
És mint tudod, épp ekképpen
Nem vártam, hogy eltaszítasz,
Szeretettel nem vakítasz.
Nincsen a világon boldogabb érzés,
mikor nyakadon kis szuszogó légzés.
Nézem egy tükrön keresztül az arcodat,
egyre távolodsz tőlem, oly messze vagy.
Bennem a csend megfagy,
elengedni még nem tudlak.
Nagymamának lenni nagy gyönyörűség,
mert mikor átölel két kicsike kéz,
feleded a világ összes bánatát,
mindenért kárpótol a kis unokád.
Eltűnődöm, és csak nézlek.
Milyen csodás ez a gyermek...
A mai napig, ha ránézek,
Szívem melegséggel teli.
Hisz az én mamám volt az,
Ki ezt a fát ülteti.
Óda ez a gyerekkori nyaraknak,
számban forog, mint az érdes barackmag.
Remegek, mert nevemet nem tudod,
Remegek, mert szemedet tán behunyod,
Remegek, mert a konyha üres,
Remegek, mert nem létezek nélküled,
Vasárnap este úgy vártam a szalonnás katonákat,
Emlékszel rá, Mama? Emlékszel, Közben néztük a csatornánkat,
Játszottál velem egymagad,
Játszóteret megtagadtad...
Szeretet
Nem hittem, hogy tudok még szeretni,
Nem tudtam, hogy e világon még mit tudnék tenni.
nagymamámról
A kezét szerettem,
azt a simogató két kezét...
Azt a segítő két kezet,
ami eltolta előlem
a napot takaró felleget.