Versek a nagymamákról
Mint egy égig érő fény,
Te sosem kevély tünemény,
Mi nékünk voltál rossz időkben,
S most szíved emléke időtlen.
Felesleges szeretet,
Lelked fellegekben,
Kezemmel elengedlek,
Szememmel kereslek,
De nem lellek.
Elvesztettelek.
Édes, drága Mamikám!
Mikor jössz már? Várlak ám!
Anyu mondta, nem jöhetsz,
Mert nagyon beteg lehetsz.
Veszekedj velem még egyszer, kérlek!
Hadd öleljelek szorosan magadhoz, amikor félek!
Emlékezet
Emlékszem,
3 hónapja, hogy elmentél,
Szerettél, évekig védelmeztél.
Érzem még illatod régi, kopott ruháidon,
Bárcsak újra végigsimíthatnék vattacukor tapintású hajszálaidon.
Nagymamámnak szülinapján
Köszönteni jöttem,
Napsütéses szép reggelen
Meg is fésülködtem.
A nagymamám voltál,
szemed féltőn óvott.
Messze űztél tőlem
minden bajt és gondot.
Mint egy kis király, ültem a szánkón,
melyet nagyanyám megerőltetéssel húzott.
Enyhe pelyhek hullottak az égből,
és a hó, mint patyolatos fehér takaró,
fedte be a keményre fagyott földet.
Kis virágra lepke száll,
vígan dalol a madár,
téged köszönt minden szava,
édes, drága, jó nagymama.
Egy szerethető asszony
Anyám helyett anyám volt e pici asszony,
Hét gyereket nevelt, erős, akaratos.
Értük fáradt, nekik adta az életét,
Feláldozta egészségét és mindenét.
A halál pillanatai
Halványodtak a fények, a hangok, a fájdalom.
Majd lassan megszűnt minden létezni.
Van egy kincsem, őrizgetem.
Bizony.
Vigyázok rá, nézegetem.
Titok.
Az én kedvesemnek
megvan az öröme,
megszületett Vince,
fia örököse.
Csoszogott és fütyült,
nem is, inkább sziszegett
valami rögtönzött dallamot...