Versek a nagymamákról
A Tisza partján sétálok.
Kócos hínárt fésül a szél.
A holt-ágban nincsenek sétányok.
A part is borostás arcél.
Nagymamák útravalója kisiskolás unokái számára
Drága, kicsi unokám, szeptember van, bizony ám!
Kezdődik az iskola, piciny lábad visz oda.
Csak hallgatom, ahogy kattog az óra,
mást nem hallok: se halálhörgést, se neszt.
Tudnod kell, szomorú vagyok azóta,
hogy feletted ott áll büszkén a kereszt.
Tudom, hogy itt vagy,
S fentről vigyázod léptünk.
Emlékszem, hogy annyi mindent
feláldoztál értünk.
Virágos a reggel és est,
Ilyen szépet csak Isten fest.
Tele szíve minden jóval:
Arany, ezüst, bíbor szóval...
Imával telt minden sóhaj!
Eljön az ősz, és felköszönt téged,
Kilencven év, mondd, súlyát, hogy érzed?
Szép ez a nagy szám, ezt is megérted.
Életem egén a Hold,
Kertemben az összes virág,
Éjjelemből felkelő Nap,
Mama, így nézek Rád.
Megszületett Vince,
párom unokája,
csodálkozó szemmel
nézett a világra.
Drága nagymama,
Lecsuktad már mind a két szemed,
Nem látod már többé a fénylő, kék eget,
Nem látod már többé a Napnak sugarát.
Zsuzska-vers képzeletbeli unokámhoz
Unokámmal jókedvűen
indul a napom;
Irányítást nagylelkűen
Zsuzskára hagyom.
Megnőtt már a kis unoka,
Fittyet hány a mászókára,
Kezében a fakanala,
Palacsintát ő kavarja.
Mamának - születésnapi köszöntő
Integetnek bőszen a rohanó évek,
A szívedben megőrzött kedves emlékek,
Megálmodtad magadnak a legcsodásabb álmot,
A zöldellő rétekre a sok-sok szép virágot.
Ősz haját befonta, ráncos
kezeit imára kulcsolta.
Vaságy szélén morzsolta
a rózsafüzért.
Intelmek
Vettem kosaram, s indultam volna,
de az eső, a fránya, megeredt.
Beléptem az eresz oltalmába,
s néztem a felém tartó felleget.
Két személy az életemben,
Végtelen szeretetük számomra sokszor érthetetlen,
Kik már sok dolgot megéltek,
Rossz dolgoktól megvédtek.