Rövid versek a művészetről
Ahogy szó szót követ,
létrejön a vers-szövet,
versszak versszakra épül...
Néz rád a Hold, s törékeny kezeid játssza,
a Miró ablakokon beomló fény...
Rájöttem a művészet lényegére:
Edd meg szálkástul a halat,
s ha majd a szálka,
a torkodon akad...
De - csak akkor
írj, amikor
tollad végén
kifényesednek`
a szavak!
Nem voltak mestereim a költészetben,
s a szerelmet sem ismertették jól velem...
Csöpp szőlőszemből, melynek születtél,
bársonyos, bíborló borrá lettél...
Avagy a költészet átlényegülése,
ahol a kezdeti ívelt gondolatok
tömörítése után, az olvasó szabadon
adja gondolatait a világ történéseiről.
A verssel megméretteted magad
pellengérre állítod, mondataidat.
A nappal józansága értelmetlen szavakat súg fülembe,
Álmosság nő lassan – lassan szememre.
Etika óra magányában,
És lelkem mély fájdalmában,
Ülök egy padban,
Egy számomra semmit mondó dologról...